Reformátusok Lapja, 1955 (55. évfolyam, 1-22. szám)
1955-04-15 / 8. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 Most, amikor az áprilisban tartandó egyházkerületi közgyűlésünkön afelett is kell döntenünk, hogy válasszunk-e teljes idejű elnököt, vagy maradjunk a régi módszer mellett, fontos, hogy ez előbb elmondottak felett gondolkozzunk! Azt tudjuk, hogy jogunk van ahoz, hogy válasszunk teljes idejű elnököt. És valljuk be, hogy jó is lenne! De lesz-e hozzá anyagi tehetségünk? A közigazgatási járulékunkra kivetett össszeg már is igen magas és még így sem tudjuk a magunk erejéből fedezni a közgyűlések kiadási költségeit. Mi lesz, ha a teljes idejű elnök fizetéséhez is igen tekintélyes összeggel kell hozzáj árulnunk? Viszont, ha nem választunk teljes idejű elnököt, akkor az eddigi módszereinken kell változtatnunk! A megválasztandó elnök mellé okvetlen kell adni megfelelő segítséget és a leghatározottabban sokkal több részt kell adni a kormányzás munkájából a négy egyházmegyének! Az Egyházkerület fontosabb bizottságait is úgy kell összeállítani, hogy azok az év folyamán gyü- lésezhessenek, dolgozhassanak, irányíthassanak és segíthessenek bennünket különböző munkáinkban. — De nemcsak az egyházkerületi és az egyházmegyei elnököket, a különböző bizottságokat, hanem a presbitereket, a helyi bizottságokat, az egyházi testületek tisztviselőit, tagjait és mindenkit munkába kell állítani! Meg kell keresni és találni az együttmunkálkodás lehetőségét a közegyházi szervezetekkel és magunk között is. A test csak akkor egészséges, ha en- nak minden tagja, szerve működik és végzi a maga feladatát, munkáját. A mi egyháztagjaink mögött 40-50-60 éves múlt és gazdag tapasztalat áll. Ma már minden téren többre vagyunk alkalmasak és képesek, mint évtizedekkel ezelőtt. Ne féljünk munkát, felelősséget és megtiszteltetést adni híveinknek! Elvállalják, — készek, alkalmasak — és elbírják bármelyiket! Én hiszem, hogy az Isten Szent Lelke fog vezérelni mindnyájunkat és akkor megtaláljuk azt az utat, amelyet Isten jelölt ki a számunkra! Ezzel a hittel induljunk el és jelenjünk meg a következő közgyűlésünkön és akkor nem fog csalódni bennünk és munkánkban senki sem! Böszörményi M. István HÉT AJÁNLAT A TEENDŐKRE NÉZVE Két egyházmegyénk gyűlésének hangúlatá- ból és a központi egyházmegye határozati javaslatainak alapján igencsak bizonyosra vehetjük, hogy a Magyar Egyházkerület nem fogja beállítani a teljes-idejű elnöki hivatalt. A központi egyházmegye indokolását e számunkban közölt gyűlési tudósításunkban találja az olvasó. Az indokok között előttünk legnagyobb súlya azon kijelentésüknek volt, hogy a kerületi munkát sokkal eredményesebben lehet végezni az egyházmegyékben. Semmi kétség afelől, hogy ez a legfontosabb, a döntő szempont mindnyájunk előtt. Akik e kérdéshez eddig lapunkban hozzászólóiak, mind hangsúlyozták az egyházmegyei kormányzás előnyösebb és szükségesebb voltát. Földrajzi adottságunk egymagában is kielégítően indokolja ezt, de bőven hozhatnánk fel rá egyéb érveket is. Ehelyett azonban inkább szeretünk a gyakorlati téren maradni és ezért rámutatunk arra a lehetőségre, amit a mostani helyzet nyújt számunkra. A központi egyházmegye javasolja, hogy kerületi gyűléseket csak két évenként tartsunk és az ezzel járó pénzbeli megtakarításokat is felsorolja. Pedig a legfontosabbat nem is említi meg jegyzőkönyvük: a kerületi gyűlések költségeit sohasem tudtuk magunk kifizetni, hanem igen jelentős összeget (rendesen ezer dollárnál is többet) kellett kérnünk pótlékül a közegyházi pénztárból. Ha kétévenként tartunk gyűlést, ellenben a gyűlésköltséget mindegyik évben megfizetjük, valószínűleg elérjük azt, hogy a gyűlésköltséget mi magunk is ki tudjuk fizetni. És ez az alábbiakra nézve nagyon lényeges segítséget jelentene, mint erre később rámutatunk. Előbb még néhány szót szeretnénk szólani a kétévenként gyűlésezés mellett. Tizenhat év alatt nagyon kevés olyan gyűlésünk volt, aminek a megtartása sürgős szükség lett volna, — ellenben sok volt köztük olyan, ami minden károsodás nélkül elmaradhatott volna. Nem egyszer jöttünk el ilyen gyűlésről azzal a fájó szánakozással, hogy milyen kár volt rá időt és pénzt pazarolni! Még fájóbb volt azonban az a tapasztalás, hogy a meghozott határozatokat senki sem hajtotta végre, — legtöbbször azért nem, mert senki sem szorgalmazta a végrehajtásukat! Úgy hogy az egyházkerület élete, kivált az utóbbi évtizedben, mintha két időszakra oszlott volna: a közgyűlési napokra és az esztendő többi 360 napjára. A közgyűlésen elhitettük magunkkal, hogy van egyházkerületünk, az év többi részében azonban alig tudtunk róla valamit. Élet jeleit sokszor csak ott láttuk, ahol “peres ügyeink” voltak, de ezekben volt a legkevesebb örömünk. Jó lélekkel aligha tudnánk bizonyságot tenni arról, hogy “munkánk vezetése a kerület kezébe került”, mint ahogy ezt megalakúlásának napján mondta első elnöke. Miért nem? Az évek tanúlsága azt mutatja, hogy részben azért sem, mert mai berendezkedésünk mellett nem is lehetett ilyen vezetést várni. Bizottságaink útmutatásával a gyű-
