Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-06-01 / 11. szám
14 REFORMÁTUSOK LAPJA veit, mi pedig az “Álmodó Tiszapart” szerű pesti selejtes operettzenénél tartunk, vagy orosz cigánydalokból összeállított “Gypsy Choral Fantasiert próbálunk magyarként eladni saját hallgatóinknak. Az ilyen műsorpolitikával kettős bűnt követünk el: 1. Az átlag amerikai magyart, aki kivándorlási dátumánál fogva kiesett a magyar zenei kultúrának abból a csodálatos virágzásából, mely Magyarországon az utóbbi 20 esztendőben bekövetkezett, megfosztjuk attól, hogy ízlésében fejlődhessék, 2. a hozzáértő amerikaiak előtt pedig nevetségessé tesz- szük magunkat “cheap” választásukkal. Ők többet tudnak a modern magyar zenéről, mint mi. Legalább is így látszik műsor-megválasztásunkból. Hogy fiataljaink nem tudnak magyarul, az nem kifogás. Jelenleg 43, nagy amerikai kiadó cégek által nyilvánosságra hozott modern magyar kompozíció van kottatáramban, egytől egyig angol szöveggel! Ezek a kiadó-házak nem szentimentális alapon épültek fel. Ha ezek egy kotta kiadásába pénzt fektetnek bele, az azt jelenti, hogy az a szerzemény megállja a sarat a legkeményebb in- ternacionális kritika pergőtüzében is. E között a 43 angol nyelvű magyar darab között seregével van egyházi és világi szerzemény is. Van közöttük egyszerű két- szólamú és nehéz hatszólamú darab is, azaz kielégíthetnek minden igényt. Miért hagyjuk ki őket programunkból? Mikor értjük már meg, hogy a legjobb magyar propaganda azoknak az értékeinknek a felmutatása, melyek nemcsak saját elfogult szemünkben, hanem az elfogulatlan más nemzetiségű szakemberek szemében is megütik a mértéket, sőt sokszor messze az élen vezetnek? Milyen szolgálatot tesznek énekkari találkozóink mai formájukban ezen a téren? Hl. Ami az ismerkedési és barátkozási részét illeti a kérdésnek, az a mai forma mellett megoldhatatlan. Vasárnap délután van a műsor s mire vége az ünnepségnek és a bankettnek, a távolabbi énekkaroknak indulni kell haza, mert némelyike előtt 200 sőt több mérföldes hajtás áll. Ezen csak akkor segíthetnénk, ha más napra tennők a találkozót, amikor egy egész nap rendelkezésre állna. Csak ötletként vetem fel a Memorial Dayt. JAVASLATOK Végül, tekintve, hogy a kritika önmagában nem é- pít, csak a terep feltisztításában segít, szeretném négy pontban elmondani, hogy milyen lépéseket látok szükségesnek ahhoz, hogy énekkari találkozóink színvonalát e- melhessük s közelebb jussunk ahoz, hogy ezek betölthessék méltó hivatásukat. 1. A találkozók előkészítésére válasszunk egy háromtagú bizottságot olyan személyek közül, akik értenek az énekkari kultúrához. Ez a bizottság végezzen tanácsadó munkát és vizsgálja felül az éneklendő műsort. Ilyen értelmű javaslatot hoztunk Harangi László lelkésztársammal, a clevelandi bankett elé. Sajnálom, hogy nem került tárgyalásra. Azzal intézték el, hogy ha lesz bizottság, abban legyen minden résztvevő egyház lelkipásztora és énekvezére. Aki egy kicsit ért hozzá, az tudja, hogy ez képtelenség. Először is 30-35 tagú bizottság nem tud aktuális munkát végezni, másodszor az hogy valaki lelkipásztor, nem szükségképen jelenti, hogy ért az énekkari kultúrához is, amint azt a clevelandi műsor is szomorúan bizonyítja. Ha a kocsimmal baj van, akkor nem azt mondom, hogy tekintve, hogy én lelkész vagyok, majd én elintézem, — hanem elviszem a szerelőhöz és rendbe hozatom. Az énekkari kérdés szakkérdés; ha rendbe akarjuk hozni, hallgassunk azokra, akik legalább valamit értenek hozzá. 2. Ez a bizottság végezzen el alapos helyzetmegállapító, survey munkát. Kérdőíven! kérjük be minden énekkarunktól az adatokat, hányán vannak, milyen szólam-megosztásban, milyen vezetésük van, hivatásos, vagy amatőr, heti hány próba áll rendelkezésükre, stb. Ennek az adathalmaznak a birtokában a bizottság könnyedén adhatna hasznos tanácsokat az egyes énekkaroknak és adhatna programot is. 3. Teljesen új kezdeményezés lenne, de igen sokat gazdagodnánk belőle, ha minden nyáron Ligonier-ban tartanánk egy 3-4 napos találkozót az énekkar vezetők és érdeklődő lelkipásztorok részére. Jó előadókkal, élénk ütemben a legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdéseken át lehetne menni, valamint egy egész évre való program-tervet készíteni minden énekkarnak a maga szüksége szerint. Hogy második generációs énekkari vezetőink felé még nagyobb súlyt tudjunk adni ezeknek a rövid felfrissítő tanfolyamoknak, minden nyáron meghívnának egyet az amerikai viszonylatban országos hírű magyar karmesterekből és művészekből. Biztos vagyok abban, hogy nem maradna hatás nélkül karvezetőinkre, ha ugyanezeket az igazságokat, melyeket ebben a cikkben próbáltam leírni, mondjuk, Or- mándy Jenőtől, vagy Doráti Antaltól hallanák. 4. Régóta szükségünk volna egy szabályosan nyomtatott kétnyelvű magyar-angol énekkari könyvre. Ebben hozni kellene 40-50 gyöngyszemét a magyar egyházi énekirodalomnak, olyan nívón, hogy amerikai viszonylatban is megállja a helyét. A legtöbbnek máris van angol fordítása, a többinek csinálni kell. Ezt a könyvet aztán lehetne használni mind az angol, mind a magyar Istentiszteleteken. Biztos vagyok benne, hogy ha általános óhajtás lenne belőle, a Református E- gyesület nem zárkóznék el az elől, hogy a kezdet anyagi nehézségein átsegítse ezt a vállalkozást. A világi anyagból is lehetne ugyanilyen kétnyelvű énekkari könyvet kiadni, annak az elindító finanszírozására pedig a Verhovayt lehetne megkérni. Ezek voltak, testvéreim, azok a gondolatok, melyeket a legutóbbi énekkari találkozó ébresztett bennem. Nem állítom, hogy kritikám és megoldási javaslataim tökéletesek, de ezekben a sorokban megpróbáltam a legjobbat adni, ami tőlem telik. Jó szívvel tettem és nem a kritika kedvéért adtam kritikát, hanem azért, mert mind az egyes énekkarok munkájában, mind a találkozók színvonalában szeretnék fejlődést látni. Gondolkodjatok rajta. Hálás lennék, ha véleményeteket közölnétek velem. Ha nyílt szívvel és elmével nézitek a kérdést, közös erőfeszítésünkből igen szép gyümölcs teremhet.
