Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-06-01 / 11. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA súlyával hatni tud reám és vezetni tud azon az úton, emely az Ur zsámolyához vezet. Mik azok a külső tényezők, amiket én szükségesnek tartok az igehirdető lelkipásztornál? 1. Méltóságteljes magatartás a szószéken és azon kívül, anélkül azonban, hogy a hívő előtt a büszkeség látszatát keltené. Nevezhetném ezt ünnepélyesnek is. Kell, hogy magatartása láttán valami ünnepi érzés fogjon el, valami vágyakozás olyan lelki élményre, amit beszédétől várok. 2. Szónoki képesség. Nem Demosthenes vagy Cicero, de még csak Billy Graham képeségét sem várom a lelkésztől, csupán annyit, hogy legyen egy kissé lendületes, ragadjon magával, érezzem meg a keze érintéséből, a szeme sugarából, hogy hozzám szól, nekem ad örökkévaló tanácsot, engem fedd vagy engem vígasztal. Legyen hangja mennydörgés, vagy lágyan simogató muzsika, ha kell, mert így tudja a közfigyelmet a szószéken és a mondanivalón tartani. Legyen közvetlen és lenyűgöző. Vallásos életem egyik megragadó élménye volt, ha diákkoromban hitoktató lelkészemet hallottam prédikálni. Kis, vézna, apró emberke volt és nagy feketekeretes szemüveget hordott. Amikor bszélt, az volt az érzésem, hogy a szeme rajtam van és csak nekem beszél, mint apa a fiának, pedig alig volt néhány évvel idősebb nálam. Nem tudtam róla levenni a szememet. Mintha azt sugározta volna a nézése: hiába nézel másfelé, hiába bújsz el, a bűnöst mindenütt utoléri az Isten sújtó keze! 3. Enekvezetés. Nem kell hozzá szárnyaló tenor, zengő bariton vagy orgonázó basszus, de énekeljen a lelkész együtt a gyülekezettel. Ne legyen az az érzésem, hogy éneklés alatt azon gondolkozik, hogyan kezdje az imát, vagy mit mondjon a prédikáció bevezetésében. Ugyanez áll az imára is. Ha a lelkész lehalkítja hangját pl. a Hiszekegynél, a hitvallástétel csak susogó hang lesz a gyülekezet részéről. A szégyenlős, lehajtott fejjel való mormogás a tibeti imagépeket juttatja eszembe. Forduljon az Úr felé, ki felette van s úgy mondja el szíve fájdalmát, lelke égő vágyát s úgy mondjon köszönetét a mennyek Urának! Nem kellenek nagy szavak, szépen csiszolt mondatok, csupán őszinteség és alázatosság. Most pedig térjünk át a belső tényezőkre. Itt egy pillanatra meg kell állnunk és meg kell határoznunk az Istentisztelet fogalmát. Isten- tisztelet az ember találkozása Istennel. Ennek a találkozásnak a célja, hogy társalkodjunk vele, kutassuk akaratát, feleljünk üzenetére, tegyünk ígéretet akaratának megtartására. Szükséges, hogy ez a társalkodás értelmes, folyamatos, célirányos legyen. Itt jön a lelkipásztor nagy szerepe: az összhang megteremtése. Kiválasztja az Igét, Isten üzenetét és azt felolvassa a Szentírásból (“Hallgassátok meg, Testvéreim, mit üzen nékúnk az Ur...” Az üzenetet meghallgatva: “Jer- tek, feleljünk Istenünk szavára, imádkozzunk... (vagy: énekeljünk)” Kell bizonyos összhangnak lenni az Ige és az ima, az Ige és az ének között. A lelkész ragadjon meg minden alkalmat, hogy a gyülekezettel minél több éneket gyakoroltasson (gyűlések, vacsorák, találkozók alkalmával). Lássuk ezután, hogy mik a hívő által remélt belső tényezők az igehirdetésnél. 1. Protestáns Istentiszteletünk legfontosabb része a prédikáció, az Isten üzenetének magyarázata. Ez a magyarázás ne legyen szó és mondatelemzés, sem száraz theológiai fejtegetés, hanem alkalmazkodjék a gyülekezet szellemi felfogóképességéhez. Mai életből hozzon fel sok példát az igehirdető, hogy mutassa: az Igének a mindenkori élethez van üzenete. 2. A prédikáció legyen egyszerű, könnyen érthető, és olyan hosszú vagy rövid, amennyit az Ige kellő megvilágítása megkíván. Mert nincs előírva, hogy az Istentiszteletnek pontosan 1 óra és 23 percig kell tartani s ebből a prédikáció 55 perc legyen. A téma csűrés-csavarása közben elvész a lényeg. 3. Legyen a prédikáció alkalomszerű. Ne csak ünnepeknél, vagy úrvacsoraosztáskor, vagy temetésnél. Sok más alkalom, van, ami a hívek építésére szolgál. A Bethlen Naptár sok ünnepet, évfordulót, személyek neveit tartja nyilván naptári részében, kiknek sok része volt az egyház fejlődésében, de vajmi keveset tudunk róluk. Az ilyenek élettörténete, egyházfejlesztő tevékenységének ismertetése mindig jó példa lehet az Ige magyarázatához. Ilyen alkalom március 15-e, a- mikor beszélhetünk a nap jelentőségéről, bármennyire amerikaiak vagyunk is. Beszéljünk úgy, hogy ifjúságunk ne szégyelje a magyarságát, ahogy ez sok helyen van. Utaljunk a sok művészre, feltalálóra, tudósra, akiket a magyar föld adott a világnak. Kérem, Lelkipásztor Testvéreim, beszéljenek ezekről is ifjúságunknak a nagyszülők és szülők helyett is, akiket a mindennapi robot kimerített, kiknek sem idejük, sem idegük nem volt, hogy ezekről beszéljenek családi körben. 4. Az Istentisztelet szerves alkotórésze az i- mádkozás. Az ima nem legyen sablonos, azonos mondatokból, gondolatokból összeszedve, mert az Ur Jézus arra tanított, hogyan imádkozzunk és nem arra, hogy mit imádkozzunk. Lelki életünk folyamatos reformáció, hirdessük, mutassuk imáinkban is a fejlődést, változatosságot. Kedves Testvéreim, így látom én a kérdést, ilyennek gondolom el az ígehirdető lelkipásztort. Tudom, nem lehet minden lelkész Pál apostol, de példájával, akaraterejével, elhivatásának tudatában próbálja megközelíteni az én megrajzolt, talán kissé idealizált lelkipásztoromat!
