Reformátusok Lapja, 1954 (54. évfolyam, 1-22. szám)
1954-06-01 / 11. szám
ö KEFOKMÁTUSOK LAPJA ELŐKÉSZÍTÉS EVANSTONRA “JÉZUS KRISZTUS — A VILÁG REMÉNYE” AZ EGYHÁZ TAGJAI A KERESZTYÉN EMBER A MAGA MINDENNAPI FOGLALKOZÁSÁBAN Először is hadd magyarázzuk meg, hogy miért vették fel ezt a kérdést a tárgyalandó problémák közé. A modern embert már úgy is jellemezték, mint akinek nincsen elhívatása. Néha maga is úgy érzi, hogy mintha csak vasvillával dobták volna az élők közé, anélkül, hogy tudná miért? Vannak olyan részei a Földnek, különösen a Keleten, ahol hatalmas társadalmi forradalmak indúlnak el, amiket milliók üdvözölnek felcsigázott nagy reményekkel, de amik éppen olyan ijesztő gyorsan össze is omlanak, maguk alá temetve a keserű csalódásokat. Mert amikor nehéz harcokkal kivívták nemzetük felszabadítását az egyének úgy találták, hogy semmivel sem szabadabbak, mint azelőtt voltak. Más vidékeken, különösen a Nyugaton, uj kétségek és félelmek hatása alatt nagy sebességgel tünede- zik az a régi hiedelem, mintha csakugyan gyors iramban haladnának az egyetemes jólét korszaka felé. Ilyen körülmények között a keresztyéneknek valóban komoly tanúlmányozás tárgyává kell tenniök az ember elhívatásának kérdését. Meg kell kísérelniök, hogy felfedezzék az életnek, s benne a munkának, igazi értelmét, úgy amint azt az Isten a világról való terveibe beillesztette. E tanúlmányban az “elhívatás” szót nem abban a bibliai értelemben használjuk, ami Isten által az idvességre való elhívatásunkat jelentené, hanem abban a modern és sokkal általánosabban elterjedt értelmezésben, ami az embernek a foglalkozását vagy mesterségét jelenti. Az Egyházak Világtanácsa Evanstonban arról akar bizonyságot tenni, hogy Jézus Krisztus a világ reménye. Pontosan ezzel a fogalommal kapcsolatban nyeri a keresztyén ember elhívatása a maga legmélyebb értelmét. Az elhívatás eredetileg és főképpen nem valami feladat vagy elkötelezés amit úgy tettek rá az emberre; sokkal inkább AJÁNDÉK az, olyan elképzelhetetlen uj szabadúlásoknak az ajándéka, amik előtte megnyílnak. Minden erőfeszítésnek, amit az ember Krisztus nevében tesz, végső célja Isten Országának eljövetelében rejlik és abban fog meg- valósúlni. Ennek a reménységnek a bizonyságában élnek és dolgoznak a keresztyének e világban; és mert az életnek igazi értelmét ez a reménység adja meg: erre a reménységre hívott el az Isten minden embert. Azért tűzték hát ki ezt a tárgyat a Világgyűlésen való tárgyalásra, hogy ezt a kérdést tanúlmányózzák: “mi az értelme és jelentősége a keresztyén hitnek az olyan keresztyén emberek mindennapi életében, akik nem teljes-idejű egyházi munkások vagy alkalmazottak?” Természetesen most az olyan foglalkozásokat vagy mesterségeket kell szemünk előtt tartanunk, a- mikkel az emberek a kenyerüket keresik, — bár azt is jól tudjuk, hogy sok ember a maradék-idejét is felhasználja más — politikai, társadalmi, kulturális és egyéb — fontos tevékenységre is. Egyházak és más egyházi csoportok jelenlegi magatartása a munka és foglalkozások irányában Milyen viszonyban áll a keresztyén hit a munka világával? Többféle feleletet lehet adni erre a kérdésre. Először lehet azt mondani, hogy az Egyháznak e tekintetben nincsen más izenete a munkásemberekhez, mint az, hogy legyenek becsületesek, józanok és szorgalmasok. Akik e- zen az állásponton állanak, azok ezt azzal magyarázzák, hogy az egyházi vezetők nem adhatnak — megfelelő szakképzettség hiányában — tanácsokat orvosoknak, politikusoknak, földmíveseknek vagy gyári munkásoknak arra nézve, hogy hogyan végezzék a munkájukat. Másodszor, vannak olyanok, akik nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy minden foglalkozásban valami többre is van szükség mint csupán műszaki hozzáértésre; személyes összeköttetések és erkölcsi viszonylatok állanak elő és az Egyház nem foglalhat el semleges álláspontot ezekkel szemben. Az Egyháznak minden igazi személyes viszonylattal törődnie kell, úgyszintén a társadalmi becsületességgel, jószomszédi viszonnyal, igazságos bánásmóddal és sok más ilyen tényezővel, amik döntően befolyásolják bármely munkás-közösségnek az életét. A harmadik gondolkozásmód még ennél tovább megy és azt állítja, hogy egyedül a keresztyén hiten keresztül lehet megtalálni az életnek igazi értelmét, és ezért az ember e- gész munkásélete a maga végső jelentőségét az Isten kijelentéséből nyeri. Az Egyház izenetei tehát nemcsak a munkáséletnek az erkölcsi döntéseit befolyásolják, hanem meghatározzák a társadalomnak is egész tevékenységét, mert ennek formálódását olyan mozgatóerővel befolyásolják, aminek hatása kiterjed a munka területére is. Mindannyian megkérdezhetjük önmagunktól, hogy a mi egyházunkban e három felfogás közűi melyik uralkodik vagy pedig micsoda más felfogás tapasztalható a mi sorainkban? A munka keresztyéni értelmezése Vájjon igaz-é, hogy “nem a munka ad értelmet az életnek hanem az élet ad értelmet a munkának?” Manapság nagyon sok munkás nem lát
