Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-01-01 / 1. szám
8 REFORMÁTUSOK LAPJA HATÁRKŐNÉL “Mert megjelent minden ember számára Isten üdvözítő kegyelme s ez arra tanít minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világias vágyakat, józanul, igazán és szentül éljünk a jelen világban, várva a boldog reménységet s a nagy Isten és és a mi Megtartó Krisztus Jézusunk dicsőségének elővételét/’ Titus 2:11-13. Karácsony mögöttünk van és most az uj esztendő küszöbén a legkönnyelműbb ember is megáll egy pillanatra. Csak úgy, egy kicsit körülnézni, a komolyabbak pedig számot vetni önmagukkal. A karácsony valósága beleszólt a telkekbe: mégis csak történt valami! Mindenki érezte, hogy nem múló hangulat ez az ünnep, hanem mély, tartalmas valóság. Szinte megdöbbenünk, mikor meggondoljuk, hogy Isten testet öltött és idejött közénk, vagy mint igénk egyszerűen az elvitathatatlan tényt állítja elénk: “megjelent az Isten üdvözítő kegyelme.” Nem a jövőben lesz ez a nagyszerű dolog a világon, hanem már itt van köztünk. Isten testté lett. Az Ő kegyelme megjelent mindenki számára. Éhez nincs mit hozzá tenni vagy belőle elvenni. Most azonban az a nagy kérdés, hogy mit mondott nekünk ez a tény? Mert egészen biztos, hogy mondani akart valamit. Útravalót akart adni egy életre. Vájjon van-e fülünk a meghallására? Olyan jó volt a karácsonyi fényben meg- fürödni és jó volt hallani az angyali üzenetet. Isten nagyon szeret és megnyitotta számunkra a mennyet. Minden talpalatnyi hely a mennyország kapuja lett számunkra. Ő vár minket. Mit teszünk mi, hogy Isten páratlan ajándékát csakugyan magunkévá fogadhassuk? Pál apostol megmondja, mit kell tennünk. Istennek ez az üdvözítő nagy kegyelme tanítson meg minket arra, hogy tagadjuk meg a világi kívánságokat és igazán és szentül éljünk ebben a világban. Vagyis, ha csakugyan találkoztunk a jászolbölcsőben fekvő Jézussal, Aki Isten hozzánk való szerelmének záloga, ez reánk azt a kötelességet rójja, hogy úgy éljünk ebben a világban, mint Isten gyermekei. Ezt kevesen értik meg. Kevesen hajlandók “áldozatot hozni” örökéletükért. Pedig lehet-é a miénket áldozatnak nevezni Istenéhez képest?! És tényleg áldozat lenne-é az, ha Isten nagy jósága megtérésre indítana? Hiszen önmagunk is el kellett hogy ismerjük ennek szükségét. Hogy meg kellett változtatnunk az életünket, hogy igazán és szentül élhessünk ebben az életben. Ugyan bizony mi értelme volna tovább küzdeni és nyomorogni a bűn sarában, mikor miénk lehet az a nagyszerű életkedvezmény is, hogy Isten dicsőségére élhessünk! És pedig IGAZÁN, tehát nem hazudva a kegyességet, nem hazudva a szeretetet, nem hazudva a tisztaságot, nem hazudva az alázatosságot, hanem őszintén és hamisítatlanúl! És SZENTÜL élni, — nemcsak azért, hogy bárki láthassa az életünket, hanem azért mert Urunk tanított rá, hogy ez a mi mennyei Atyánk akarata, a mi szentté lételünk! Hogy kívűl-belűl tiszták legyünk, mindenkinek csak jót akarjunk, és arra törekedjünk, hogy szebb legyen körülöttünk az egész világ. Hogy ne fakaszunk senki szemében könnyet, hanem tudjunk áldás lenni, mert Isten ezt akarja felőlünk. Azt akarja, hogy aki velünk beszél vagy csak lát is minket, érezze meg, hogy mi úgy szeretnénk, hogy az Úr rajtunk keresztül is hirdethesse az Ő nagy szerelmét és üdvözítő kegyelmét! Nem azért kívánja azt az Isten, hogy mi az Ő dicsőségére éljünk, mintha valami mesterséges dicsfénnyel akarná körülvenni a maga nevét vagy éppen zsarnokoskodni kívánna gyermekei felett, — hanem azért, mert csak tiszta és szentéletü emberek fogadhatják Őt, amikor visszajön. Mert visszajön az övéihez, — nem akkor, amikor hazaviszi őket a halál által, hanem visszajön — velük együtt — az élők közé, hogy dicsőségesen uralkodjék örökkön örökké. Nagy és boldog reménysége ez a keresztyéneknek: várni vissza az Urat, Istent magát az Ő dicsőségében. Mert úgy jön majd, mint Király és gyermekei Vele uralkodnak. Ezért kell, hogy mindig készen legyenek az övéi, hogy méltóképpen fogadhassák, hogy tisztaságban és szentségben álljanak majd eléje, amikor megjön. Mert aki nem készül: ki tudja, hogy fehér lesz-é a lelke, amikor Urunk megérkezik?! Ő maga segít tisztán tartani a lelkünket: vére varázsa naponta mos hófehérre, ha ezt igazán kérjük Tőle. Nincs nagyobb boldogság, mint Vele járni, Érte élni, igazán és szentül, megtagadva a világi kívánságokat és hitetlenséget. Valami nagyszerű életprogramm! Útra- való az uj esztendőre. Reménységgel teli boldog állapot. Ismerjük-e? Gyakoroljuk-e? Elfogad- juk-e? Egyetlen tartalmát ez adja az életünknek, ez a vigyázás és boldog várás! Ezzel az életcéllal indúljunk neki az uj esztendőnek. Lelkűnkben karácsonyi fénnyel és bizonyossággal és azzal a szent és nagy elhatározással, hogy odaadjuk életünket annak, Aki eljött értünk. Ha igazán és szentül élünk ebben a világban, megtelik a szívünk az Ő visszavá- rásával; mert Ő megígérte, hogy nem hagyja el az övéit, hanem eljön értök, hogy Ő vele uralkodjanak, akik most Érte küzdenek és Érte élnek és Rajta kívül mindent kárnak és szemétnek ítélnek. Uj esztendő határkövénél úgy indúljunk útnak, mint akik tudjuk, hogy miért élünk és éljünk úgy, hogy legyen reménységünk a mi Megtartó Krisztus Jézusunk dicsőségének eljövetelében. Mert ha ez megvan: nagyon sok áldást tartogat számunkra az uj esztendő. Kováts Margit.
