Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-04-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 nem riadnak vissza még attól a kifejezéstől sem, hogy “megfizetett”, — az ember tényleg megváltott teremtménnyé lett. A görög apolütrózisz szót abban a jogi eljárásban használják, amikor rabszolgáért fizetik meg a váltságdíjat. A cél itt az, hogy az ember egy egészen más jogi helyzetbe tétessék át. Hogy többé ne tartozzék abba a körbe, amely eddig jogot formált hozzá: az átok, a halál és pokol birodalma alá; áthelyezést nyert az Isten kedves Fiának királyságába. Ez azt jelenti, hogy neki, mint bűnösnek, egész addigi állapota, rangja, jogi helyzete mindenféle formájában elvettetett. Isten többé nem tekinti oly komolyan úgy az embert, mint bűnöst. Bárminő legyen is, bármit lehet is mondani felőle, bármivel vádolná is ő maga önmagát: Isten többé nem tekinti őt komolyan bűnösnek. Már meghalt a bűnnek: ott a Golgotha keresztjén. Többé tehát nincs jelen a bűn számára. Isten elismerte őt megigazúlt embernek és mint ilyet állította oda Maga elébe, mint olyat, aki igazán él Isten előtt. Ahogy most ott áll, természetesen, lényével vele jár a bűn és annak bűn-részessége; de ez már mind mögötte van. A nagy fordúlat végre van hajtva, egyszer s mindenki számára. Azt azonban nem mondhatjuk: “Én fordúltam el egyszer és mindenkorra, én tapasztaltam ezt meg”, — óh nem! Az az “egyszer s mindenkorra” Jézus Krisztusnak az “egyszer s mindenkorrá”-ja. De ha hiszünk Benne: ő a mi számunkra is érvényben tartja azt. Az ember Jézus Krisztusban, aki érte halt meg, az Ő feltámadásának erejénél fogva, Istennek kedves gyermeke, aki Isten jótetszéséből és jótetszésére tud élni. Ha ez a Húsvét izenete, akkor megvilágosodik előttünk, hogy Jézus Krisztus Feltámadásában nyer kijelentést a Krisztus halálának még mindig elrejtett gyümölcse. Ez pontosan az a fordúló-pont, ami még mindig rejtve van Krisztus halálában, elrejtve az alatt a látvány alatt, amiben úgy látszik mintha Isten haragja megemésztené az embert. És most az Uj-Testamen- tumot hívjuk bizonyságúl, hogy az embernek ez a képe nem az igazi értelme a Golgothán lefolyt eseménynek, hanem e kép mögött ennek az eseménynek az igazi jelentősége az, amiről harmadnapon kaptunk kijelentést. Ezen a harmadnapon az embernek uj története kezdődik, úgy hogy még a Jézus életét is két nagy korszakra oszthatjuk fel, a harminchárom évre haláláig, és a bár igen rövid de döntő negyven napos korszakra halálától mennybemeneteléig. Harmadnapon Jézus uj élete kezdődik; de ugyanakkor azon a harmadnapon kezdődik egy uj AEON, egy uj világkorszak, egy uj világrend, miután az óvilágot teljesen elvetette és leszámolta Jézus Krisztus halála. Húsvét a hajnalhasadása ennek az uj időnek és világnak az ember-jézus életében, aki most mint győztes hódító kezd uj életet, mint diadalmas hordozója és mint széjjelzúzója az ember bűne terhének, amit Ő reá tettek. Ebben az Ő megváltozott életében az első keresztyének közössége nemcsak az Ő korábbi életének természetfölötti folytatását látta, hanem egy egészen uj életet is, a felmagasztalt Jézus Krisztusnak az életét és egyúttal egy uj VILÁGNAK a kezdetét. (Erőtlen kísérletek azok, amikor a Húsvétot olyan meg- újúlásokhoz próbálják hasonlítgatni, amik a teremtmények életében fordúlnak elő, mondjuk a tavaszhoz, vagy az embernek reggeli felébredéséhez, és így tovább. A tavaszra könyörtelenül megint tél fog következni és a felébredésre el- aluvás. Ezekben az esetekben körforgásban változik az ó meg az uj. A Husvét megújhodása azonban egyszer s mindenkorra való megújhodás.) Az Uj Testamentum Jézus Krisztus feltámadásában azt az igényt állítja fel, hogy Isten az ember érdekében már megnyerte a győzelmet az Ő Fia személyében. Húsvét valóban nagy ígérete a mi reménységeinknek, de ez a jövő már egyidejűleg mint jelen van ott a Húsvét izenetében. A már megnyert győzelemnek a kihirdetése ez. A háborúnak vége van — még akkor is, ha itt vagy amott csapatok lövöldöznek, mert még semmit sem hallottak a meghódolásról. A játék meg van nyerve, még akkor is, ha a megvert játékos próbál még egy pár félénk lépést tenni. A valóságban már is mattot kapott. Az óra lejárt, bár ingája még mindig kileng erre vagy arra. Ebben a közbeeső időszakban élünk mi most: a régiek elmúltak, ime minden újjá lett. A Húsvét izenete azt mondja nekünk, hogy régi ellenségeink, a bűn, az átok és halál, vereséget szenvedtek. Végre valahára nem kezdhetnek uj károkozáshoz. Most is úgy viselik ugyan magukat, mintha a játék még mindig eldöntetlen volna, mintha a csatát még nem vívták volna meg; úgy hogy még most is számon kell őket tartanunk, — de alapjában véve többé semmi okunk nincsen arra, hogy féljünk tőlük. Ha egyszer valaki meghallotta a Húsvét izenetét, többé nem járhat komor és vészes ábrázattal és nem folytathat olyan öröm- telen életet, mint akinek nincsen semmi reménysége. Egy dolog áll még, és valóban csak ez az egy dolog az, ami számít, — az, hogy Jézus a Győztes. Ha van olyan komolyság, ami e ténynek mögéje kíván nézni, mint Lót felesége tette, az nem keresztyén komolyság. Lehet, hogy ég ott hátúi — és bizony ég, — de nekünk nem arra kell néznünk, hanem arra a másik tényre, hogy Isten meghívott és ránk parancsolt, hogy vegyük komolyan az Ő dicsőségének diadalát ebben az ember-Jézusban és örvendezzünk Ő- benne. Azután háládatosságban élhetünk és nem félelemben. Jézus Krisztus feltámadása ezt a győzelemkihirdetést jelenti ki és teszi teljessé.
