Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-04-01 / 7. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA BARTH KÁROLY A FELTÁMADÁSRÓL: UJ VILÁGKORSZAK ÉS UJ ÉLET KEZDŐDÖTT HUSVÉTTAL Korunk legnagyobb hittudósának újszerű és merész tanítása személy szerint vonatkozik minden hívő emberre Jézus Krisztus feltámadásában az ember — egyszer, de mindenki számára — /e/= magasztalást nyert és kijelöltetést arra, hogy felfedezze Istennel lévő jogát min= den ellenségével szemben, s hogy így szabadon élhessen uj életet, amelyben a bűn és ennek az átka is, a halál, a sír és pokol, neki többé nem előtte, hanem mögötte vannak. “Harmadnapon halottaiból feltámada”: ez a húsvéti izenet. Azt az állítást igazolja ez, hogy Isten nem hiába alázta meg Magát az Ő Fiában; így cselekedve kétségtelenül az Ő saját maga tisztességét is öregbítette és megerősítette az Ó dicsőségét. Azáltal, hogy az Ő könyörűlete pontosan az Ő megaláztatása fölött diadalmaskodott, az eredmény Jézus Krisztus felmagasztaltatása lett. És ha korábban azt mondottuk, hogy a megaláztatásban Istennek a Fia, tehát maga az Isten volt az érdekelt, most azt kell hangsulyozÉn keresztyén vagyok, de ez a sokaság nem tudja. De a szó, amivel ezt kijelentettem volna és amivel elítéltem volna az ő cselekedetüket: nem jött ki ajkamon. Néma voltam. Dermedt. Hallgatag. És így egynek vettek maguk közül. — Miért? Megint mentegettem, most magamat: Félek a csőcseléktől. Meg aztán nekem ezekkel az emberekkel kell együtt élnem. Ezek az én szomszédaim. Mit segítene az, ha megmondanám nekik, hogy keresztyén vagyok? — Ilyen gyáván mentem vissza a keresztfa alól, együtt a tömeggel. Nagyon bántott a gyávaságom. Bocsánatért könyörögtem. “Adj még egy alkalmat, Uram!” — És ekkor jött rám a legrettentőbb az összes látomások közül. Láttam a Bírót — Ott az útszélen, egyszerre csak egészen egyedül találtam magamat és anyaszült mezítelenen. Szemben álltam a Mindenható Istennel. A szörnyű csöndet — ami olyan volt, mintha nem volna senki más az egész világon •— végre az Ő szomorú, de határozott szava törte meg: “Még egy alkalmat? Nincs több. Volt ezer alkalmad és mindig ugyanúgy tettél. Eltékozoltad akaraterődet. Ha még tízezer alkalmad volna, akkor sem tudnál most már máskép cselekedni. Kizártad magad minden jóból, szépből, igazból. Örökre maradj azok között, akik közt ma állottál: a gyűlölet, durvaság, kéjvágy, kapzsiság martalékában.” nunk, hogy ebben a felmagasztaltatásban maga az ember az érdekelt fél. Jézus Krisztusban az ember nyer felmagasztaltatást és rá-alkalmazást arra az életre, amire szabadította fel őt Isten a Jézus Krisztus halálában. Isten, hogy úgy mondjuk, a Maga dicsőségének körét odahagyta és most az ember foglalhatja el azt a helyet. Ez a Húsvét izenete, a kiengesztelés pályacélja, az ember megváltása. Ez az a pályacél, ami már Nagypénteken látható volt. Azzal, hogy az emberért Isten járt közben — az ujtestamentumi írók — Megrettenve kérdeztem, hogy mikor volt nekem ezer ilyen alkalmam? Erre a Hang emlékeztetett életemre. Olyan korban, amikor az emberiség szüksége nagyobb volt minden addiginál, én bőségben éltem, nem ismertem az éhséget, a mezítelenséget, az elhagyatottságot. Körülöttem az emberek rosszúl bántak egymással, még a bőrük színe is elég ok volt rá. És én soha nem tiltakoztam. Abból ami az enyém volt, mit adtam másnak? Félénk tiltakozásomra szemem elé göngyölödött adakozásaim kimutatása, a centjeim, az ötcentjeim, dollárjaim, gyermekkoromtól kezdve. Mily szánalmas számadás volt ez a másik oldal táblázata mellett, ahol szükségtelen fényűzésre fordított kiadásaim szerepeltek. “És Istentiszteleted éppen ilyen volt. Igen, eljártál a templomba, — de csak szád tisztelt és imádott engem. Életedet nem akartad beállítani az én szolgálatomba. Jobban törődtél a csőcselékkel, mint most a kereszt alatt is. A világosságtól nem én száműztelek — te magad választottad ezt az útat, amin idáig jutottál!” ...- — - Rigó fütyült ablakom párkányán, az ébresztett fel álmodásomból. A világ ugyanaz volt, — de uj nap érkezett. És ebből megtudtam, hogy mégis kaptam egy uj alkalmat. Ünnepélyesen megígértem Uramnak, hogy ezt az alkalmat fel fogom használni. Ezentúl nem magamnak élek, hanem az én Uramnak. (Dr. W. W. Shrader lynchburgi lelkész után)
