Reformátusok Lapja, 1952 (52. évfolyam, 19-22. szám)
1952-11-01 / 19. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA meg azt, hogy oda teszi le az embert egymagában az Isten színe elé és magára hagyja Ővele. Ott aztán minden takargatás hiábavaló: pőrén, teljes mezítelenségében látszik meg nagy elesettsége. Ezért van, hogy a bűnről és az embernek menthetetlen bűnösségéről egyedül a mi hitünk találta meg az egészséges felfogást. És az abból való menekülés egyedüli útját is. Mindéhez azonban az Isten tökéletes felséguraságának az elismerése szolgáltatja az alapot. A KÁLVINIZMUS CSAK AZT TANÍTJA AMIT A SZENTIRÁS Minden felekezet közűi ez ragaszkodik legszigorúbban a teljes Bibliához Nincsen semmi kétségünk afelől, hogy a kál- vinizmus onnan vette feltűnő erejét és világ fölötti győzelmét, mert tanaiban és hittételeiben CSAK azt adta, ami a Bibliában van, de ezt aztán TELJESEN adta. Nem elégedett meg kevesebbel és nem volt hajlandó hozzá toldani semmit. Minden hittételét a Bibliával igazolja, és amikor nem tud tovább menni emberi értelemmel az isteni írások magyarázásában: ezeket végső tekintélyűi még akkor is föltétlenül elfogadja, ha azoknak mai tudásunk szerint kielégítő kifejtését nem is tudja adni. A Biblia és a kálvi- nizmus hittani tekintetben ugyanazonos. Semmi sem vet erre élesebb világot, mint az a roppant ellentét, amit a bűnös ember és az Isten között mutat fel úgy a Biblia, mint a kálvi- nizmus. Az embernek teljes elesettsége és a jóra való képtelensége Pál apostol tanításában ugyanaz, mint a Kálvinéban. Mindakettő megértette, hogy Krisztus váltságszerző áldozatának értékét, valamint Isten kiválasztásának hallatlan kegyelmét csak akkor tudja igazán méltányolni az ember, ha teljes mivoltában szemlélte a bűn egyetemesen eláradt borzalmát és fertelmét. A szabad akarat fellegvárából nem volna olyan fontos, hogy átsétáljak az Isten Országának meny- nyei hajlékaiba; de bezzeg fontos, hogy a kárhozat poklának szélén pöfögő forró mocsárból húzza ki kétségbeesett lelkemet Istennek a Krisztusban értem lenyúlt kegyelme! Sok ember olyasmivel áltatja magát, hogy szíve tud szeretni, hát meg tudja szeretni az Istent is; és elfelejti, hogy a víz is tud folvni, de nem hegynek fölfelé! Eleve el választatásunkat csak akkor érthetjük meg a maga teljességében, mint Isten kegyelmének roppant mértékét, ha le tudunk látni a mélység fenekére, ahová bűnünk súlya alatt zuhantunk, és onnan lentről fel tudunk tekinteni a csillagvilág fölött még magasabban trónoló Istennek felséguralmához, Aki mindennek Ura és Aki szent és maga az igazság, — és mégis kiválasztott engem, hogy ne örök halálra, hanem örök életre és idvességre jussak! Amikor egvszer ezt elhittem és erről meggyőződtem: attól kezdve nincsen számomra többé félelem vagy aggodalom; attól kezdve nem árthat lelkemnek sem betegség, sem halál, sem akármilyen kínzatásnak gyötrelme. “Mindenre van erőm Az által, aki engem megerősít!” Mert ha megéreztem és átláttam bűnöm rútságát és mindenképpen méltatlan voltomat és mégis elnyertem ezt a csodálatos kegyelmet: akkor bizony ettől engem sem szakaszthat el többé “sem magasság, sem mélység, sem fejedelemségek, sem erők, sem semmi egyéb teremtmény!” Itt van a titka annak a páratlan és bámúlatos hősiességnek, ami a kálvinistákat mindenütt és mindenkor jellemezte. Ez a nagy isteni kegyelem annál csodálatosabb, mert egész teljessége isteni cselekmény. Bűnöm miatt magamtól úgyis képtelen volnék átváltozni. Nem is én végzem ezt, hanem Isten végzi bennem és rajtam. Az átváltozás oly óriási, hogy csak az uj születés adhatna hozzá illő mértéket. Aminthogy teljes újjászületés is ez. Enél- kűl nincsen más lehetőség rá, hogy a bűn menthetetlen rabszolgájából megint Isten fia, Krisztus örökös-társa, a kegyelem választott edénye lehessen. Ezt az újjászületést Isten hajtja végre; ennek az ember nem alanya, hanem tárgya. Az ember lelke kell hogy cselekvő legyen e nagy isteni akció előtt és után; de magát az akciót Isten végzi. A vak és a sánta, aki Krisztushoz jött, sok erőfeszítést tehetett, míg elért Ő hozzá, és boldogan tettek később Felőle tanúbizonyságot, — de a gyógyítást Krisztus végezte. A születéskor is ez az esemény nem a született gyermek munkája. Olyan sötétségből lép ki, ami pontosan megfelelt az ő addigi képességeinek: addig nem tudott sem látni, sem hallani, sem semmiképpen érzékelni. Mihelyst megszületett: lát, hall, érez, tehetségei lassanként mind működésbe lépnek. Ilyen az újjászületés is: uj világba kerül vele az ember és egészen uj, addig soha nem ismert és nem működött tehetségei bontakoznak ki előtte és a világ előtt. És hála legyen érte a kegyelmes Istennek: ennek a kegyelemnek NEM LEHET ellentállani. Hány ember megpróbálta; Kálvin maga is kétszer. Nem lehetett. “Akiket elrendelt, azokat el is hívta.” Isten kegyelme ez, kezdettől mindvégig. Az Atya szeretetének és a Fiú könyörűletének ingyen ajándéka. Az Ő kezéből jön minden ajándék: a Lélek, a bocsánat, a megigazúlás, a meg- szenteltetés, az állhatatosság a szentségben, a
