Reformátusok Lapja, 1952 (52. évfolyam, 19-22. szám)

1952-11-01 / 19. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 5 feltámadás, az örökélet, — mindez azokból az átalszegezett drága kezekből! Kezdettől végig az idvesség az Úrtól van. Nem marad itt még csak egy incsnyi hely sem az ember maga-bizakodásá­ra vagy ön-dicsekvésére! A bűnös nem váltja meg magát. Isten váltja meg, ingyen kegyelméből, teljesen és örökre, megváltoztathatatlanúl. “A hegyek eltávozhatnak, a halmok megrendülhet­nek, — de az én irgalmam tőled el nem távozik és békeszövetségem nem rendűi meg, — így szól könyörülő Urad.” Ő ad nekem helyet a maga családjában: “szeretteim, most az Isten gyerme­kei vagyunk — s Ő hozzá leszünk hasonlóak, mert meg fogjuk Őt látni a maga valójában.” Ő biztosítja, hogy mindenben velem dolgozik az én javamra. Mert “szeretetben eleve elrendelt minket a Jézus Krisztus által az Ő fiaivá való félfogadásra, az Ő akaratának jótetszése szerint.” Mielőtt még beletett volna e világba a számomra kiválasztott helyre: már belefoglalt a szívébe. “Örök szeretettel szerettelek téged, azért terjesz­tettem reád irgalmamat.” — Hát hogy lehetne ekkora szeretetnek ellentállni?! A kálvinizmusnál mélyebbre egyetlen taní­tás sem sülyeszti a bűnös embert, — de maga­sabbra sem emeli fel a Krisztusban hívőt. Elkép­zelhetetlen megdicsőülés részesévé teszi, az egész világegyetemet alája rendeli. Lábát kiemelte a sáros fertőből és a szép egyenes kőre, a Korok Kősziklájára rögzítette rá; szívét megtöltötte imádságos hálaadással, lelkét annak az isteni sze­retetnek az öntudatával, amire mindig számíthat, mert az soha el nem hagyja, hanem attól kezdve munkálja benne mind az akarást, mind a végre­hajtást az Ő jótetszésére, felövezve őt legyőzhe­tetlen erővel. Lehet, hogy egyedül marad az em­berek között, de sohasem lehet egyedül, mert Istennel jár. Veszedelmekkel találkozhatok, de ezek Isten engedelme nélkül nem árthatnak neki. A halál is megkörnyékezheti, de az sem vehet rajta erőt, amíg munkáját el nem végezte. Bármilyen gyöngének és gyümölcstelennek lát­szik is minden erőfeszítése, de ha Isten rende­lése értelmében végzi azokat, meghozzák Isten­től eleve elrendelt aratásukat. Ezért megy a kál­vinista munkába vagy harcokba erősebb paizsnak a védelme alatt és rendíthetetlenebb bátorsággal, mint aminőt bármi más hit tudna adni neki. KÁLVIN FŐ MUNKATÁRSAI Ötezer menekült jött már át Franciaországból, ahol kegyetlenül üldözték a reformátusokat. A tizenötezer la­kosú Genfet ugyancsak megduzzaszlollák a menekülő huguenották. Ezek közöli volt BÉZA TÓDOR is, aki Kálvin utódja lett az egyetemi rektorságban és a lel- készi munkában. Öreg apja nagyon sokat aggódott érte és sürgette, hogy térjen vissza. Béza igy irt erről Kál­vinnak: "Még nagyobb küzdelem vár reám öt nap múl­va, amikor édesapámmal fogak találkozni Franciaor­szág határán. Imádkozom, hogy Isten adjon nekem ele­gendő kegyelmet, nemcsak arra, hogy illendőséggel ellen tudjak állani a hatalmas támadásoknak, miket szivem ellen indit majd, hanem arra is, hogy ha lehetséges, meg tudjam őt nyerni Mesterünk számára. Fenyegeté­seinél sokkal jobban félek a tekintetétől, lelkemel ölel­gető imádságaitól, apai szeretetének könnyeitől. De re­ménykedem, hogy ebben az esetben is, mint eddig min­dig, könyörülő Istenem mellettem fog állani." Úgy is történt. KNOX JÁNOST Skóciában fogták el a franciák és gályarabságra vitték. A gályákon a rabokat kettesével a nyakuknál fogva egymáshoz láncolták és aztán a pa­dokhoz kötötték, olyan módon, hogy sem ülni, sem állni sem lefeküdni nem tudtak úgy, hogy testüket egészen kiegyenesithetiék volna. Élelmet és ruházatot a lehető legkevesebbet kaplak; a hideg ellen csak téli időben engedték födél alá őket. Éjszaka egy tömegbe terelték a szalmacsomókra, ahol patkányok és egerek zavarták alvásukat. Naponként tiz vagy tizenkét óráig egyhuzam­ban kellett evezniök, és ha valamelyik beteg lett, még jobban verték, hogy megtudják, vájjon nem csak szin- leli-e a betegséget. — Egy napon a gálya ott hajózott Szent András vára alatt; Knox jól láthatta annak a templomnak a tornyát, amelyikben prédikált, mielőtt el­fogták. Úgy érezte, hogy most mindjárt meg kell hal­nia, annyira el volt keseredve; dehogy is merte volna reményleni, hogy újra fog még prédikálni abban a templomban! Őt is azonnal elbocsátották volna rabsá­gából, mihelyest feladja vallását. De erre nem volt haj­landó. Ha Isten kegyelme ilyen tiszta hitre juttatta el: ő hü marad hozzá. — De Isten is hü maradt hozzá: visszavitte őt abba a templomba, sőt első emberévé tette őt annak az országnak, amelyikért olyan hő imádságok­ban könyörgött hozzá: "Uram, add nekem Skótorszá­got!" — De előbb el kellett mennie a reformáció or­szágaiba; el kellett mennie Genfbe és ott a nála jóval fiatalabb Kálvin lábainál kellett még jobban megismer­kednie Istennek csodálatos elhívásával és felkészülnie arra a nagy munkára, amit rábizolt. Ő lett a tiszta re­formátus hitü presbileriánus egyháznak a megalapitója. FAREL VILMOSról helyesen mondták, hogy ő adta Genfet a Reformációnak és ő adta Genfnek Kál­vint. Húsz évvel idősebb Kálvinnál; hatalmas, magas alakja és még inkább mennydörgő erős hangja minden sokaság fölött uralkodott. Becsületes és félelem nél­küli. de hirtelen indulatu és vakmerő. Egyszer odaro- hanl a körmenetben az ereklyéket vivő paphoz és ki­ragadta azokat a kezéből és úgy vágta bele a folyóba, hogy azt onnan többet ki nem tudták volna szedni. Sokszor megverték és életére törtek, de mégis túlélte Kálvint. Egyszer csak úgy menekült a haláltól, hogy szétrobbant a puska, amivel rá lőttek. Erasmusl, Európa akkor leghíresebb bölcselőjét, újkori Bálámnak nevezte. De amikor megtudta, hogy Kálvin ott szállott meg éj­szakára a genfi vendégfogadóban, azonnal odament hozzá és addig nem nyugodott, mig rá nem vette, hogy maradjon Genf ben és vigye végbe ennek reformációját, amit ő kezdett meg. Nem habozott Isten átkával meg­fenyegetni a fiatal tudóst, hogyha nem er.gedelmeske- dik Isten akaratának. Faréi Neufchatelben végezte be hasznos életét; Kálvin haldoklása idején még egy­szer felkereste őt, hogy elbúcsúzzék tőle.

Next

/
Oldalképek
Tartalom