Reformátusok Lapja, 1950 (50. évfolyam, 8-24. szám)
1950-04-15 / 8. szám
8 reformátusok lapja EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT Rovatvezető: Szigethy Béta A Magyar Evangéliumi Világszolgálat Barátai Társaságának tagjai: Az Evangéliumi és Református Egyház Magyar Egyházkerülete és magyar gyülekezetei ' Az Amerikai Egyesült Államok Presbiteriánus Egyházának magyar gyülekezetei Az Amerikai Független Magyar Református Egyház Közremunkáló, imádkozó és adakozó egyének A JÓTEVŐNK Boldog kacajjal van tele a szám, ha rágondolok azokra a férfiakra és nőkre, akik orvosságokat, szeretetcsomagokat és pénzt küldözgetnek át a tengeren túlra — szerény, megszorult rokonaiknak, barátaiknak, ismerőseiknek, vagy olyanoknak, kikről csak hirből hallották, hogy segitni kell nekik. Az tesz annyira boldoggá, hogy ezek közül a nagylelkű adakozók közül nagyon sok igen szerény viszonyok között él és ennek ellenére ők azok, akik az elesetten segitni akarnak. Találkoztam lelkipásztorral, kinek mindig sötétfelhős lenne anyagi helyzete miatt az égbolt, de mivel pénzével, idejével, egész életével sáfárkodik, ezért mindig jut pénze arra is, hogy a tengerentúlra csomagokat küldjön. Diákleány- nyal találkoztam, akinek feje felett lebeg a megélhetés és elhelyezkedés gondja, de ezer dollárokra menő gyűjtés és segély küldés munkáját végzi, — boldogan, hogy segíthet. Akik odaát a csomagokat kapják, azt gondolhatják: milyen jól is megy neki! Pedig két kofferén, szerény ruháján kivül alig van egyebe. De szivében ott a szeretet az övéiért, hittestvéreiért, fajtájáért: és adni, újból adni akar. — Ismerek a megélhetésükért nehezen küzdő egyetemi tanárt, aki százak részére küldött már orvosságot, élelmet, ruhát: vigasztalást, miközben egyéb eszköz híján hátán viszi postára a csomagokat. Csak aki az ilyen segitést véghezviszi, tudja érezni az adás kibeszélhetetlenül boldogitó örömét! Nem bánja, hogy neki alig van, hanem az első dolga az, hogy ahol szükséget lát, ott segítsen. Hadd higyjék otthon, vagy a DP táborokban, hogy neki milyen jól megy dolga: csak segíthessen. Az ilyen jótevők a saját életükben élik meg Krisztust: azt a szolgáló jó barátot, akinek bár nem volt hová fejét lehajtania, emberek tízezrei életét gazdagította meg sokképpen. Ezek az emberek mind hit szerint Krisztus követői: az Utat, az Igazságot és az Életet követik. ' Hogyne lenne tele boldog kacajjal a szám, mikor látom, hogy a mi népünk gyermekei közül mind többen vannak ilyen Krisztus-követők, akiknek a mértéke nem ez: “adok, hogy adj”, hanem ez: “Jobb adni, mint venni”! Ha a második világháború utáni magyar emigráció 100—120 ezer embere mind ilyen “jótevővé”, az evangéliumot a saját életében törvénnyé tevő emberré tud lenni, akkor népünk életében ennyi ember már el tudja hozni a nagy változást, mely szent nemzetté, királyi papsággá avat bennünket, melyre minden népet hiv az Isten Igéje. AZ EMBER ANNYI, MINT SORSZÁM ÉS UJJLENYOMAT? (Tengerentúli levél). Szomorú szívvel jelentem Neked, hogy az Úristen képére teremtett DP-k nyomorúságos életüknek újabb állomásához érkeztek: a három hónap múlva megszűnő IRO hattyúdalaként táborunkat április 1-én átadják a német közigazgatásnak. Ezt megelőzően napokon keresztül folyt az átvétel adminisztratív lebonyolítása. Felvételt küldök Neked a lintorfi táborból, amely elsőnek került sorra. Szemem előtt megelevenedett Madách falansztere: egyetlen szám volt minden ember s jelentéktelenné tör- pült a neve, foglalkozása, nemzetisége, múltja, törekvése, álma és hite. A patinás tragédiát rendező német bűnügyi rendőrség annyival tette korszerűbbé a jelenetet, hogy még vagy féltucat ujjlenyomatot is vett rólunk zöldszinü kartotéklapokra.... ....Nem arról akarok beszélni, amit mi érzünk, hanem kapcsolódom ahoz, amit rosszindulatú kívülállók hiresztelnek rólunk. Te tudod, hogy mennyi szellemi értéket képvisel ez a magyar emigráció, de szinte elképzelhetetlenül nehéz ezt az értéket öntudatosan hordozni és csiszolgatni. Otthonról reakciós kapitalistabérenceknek mondanak bennünket, hogy csak a legenyhébb kifejezéseket idézzem, a Ti tengerentúli világotokból is — a szabad szó jogán gyakran vádakat szórnak felénk: nyilasok, gyilkosok s miegymás. A táborunk vezetője csak úgy beszél rólunk, hogy “dirty people”, pedig a megszálló hatóság tisztiviselője. S mit várjon az ember akkor a németektől? Várhat-e mást, hogy csak a bűnügyi rendőrségen keresztül “érintkeznek” velünk?? Próbáld meg: ha egy gyereket kiragadsz szülői környezetéből s olyan helyre viszed, ahol mindenki gyűlölettel néz rá, mindenki tolvajnak, hazugnak, gyilkosnak nevezi, akkor előbb vagy utóbb az is lesz belőle!! Tudom, hogy a felnőtt ember már biztosabban áll a talpán, de öt hosszú esztendeje alig akadt valaki, aki a DP jó tulajdonságát megdicsérte volna, de ha kivert-kutya életében egyszer megbotlott, akkor százan törtek pálcát fölötte s kiáltottak halált a fejére! Arról már nem is beszélek, hogy a jövőtlenül, helyben topogó emberek egymásban is mennyi kárt tettek, de bizonyos vagyok abban, hogy az Úristen s értelmesen gondolkodó emberfejek nem őket fogják vádolni ezért, hanem azokat, akik hontalanná, kóbor, űzött vaddá tették őket és azokat, akik nem követnek el mindent, hogy munkát és fedelet kapjanak ismét, hogy emberek lessenek ismét s ne csak sorszámok és ujjlenyomatok jelezzék ebben a világban, hogy a maga képére megteremtette őket az Isten! Pantó Béla
