Reformátusok Lapja, 1950 (50. évfolyam, 8-24. szám)

1950-04-15 / 8. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

T

BIBLIAOLVASÁSI KALAUZ

1. nap: Miért sírsz? János 20:11-18.

2. nap: Az ember napjai, mint a fü. 103. zsoltár.

3. nap: Napáink, mint a lehellet. 39. zsoltár.

4. nap: Nap,, :nk, mint az árnyék. 102. zsoltár 1-12.

5. nap: Ha fö. U sátorházunk elbomol. 2. Kor. 5:1-8.

6. nap: Bár hak*t, mégis beszél. Zsidók 11:1-5.

7. nap: Bizonyságok fellegei. Zsidók 12:1-2.

8. nap: Fel kell támadnia a halálból. János 20:1-9.

9. nap: Az én Atyámnak házában. János 20:19-23.

10. nap: Jézus ott állott közöttük. János 20:19-23.

11. nap: Tamás, te hittél. János 20:24-32.

12. nap: Jézus megmutatta magát. János 21:1-14.

13. nap: Isten eltöröl minden könnyet. Jel. 7:13-17.

14. nap: Nem lesz több sirás. Jel. 21:1-4.

Halottaink

KOVÁCS ENDRE

Egymás után mennek el idős lelkészeink oda, ahol az írás szerint boldogok lesznek, mert megpihennek fáradságaiktól és az ő cselekedeteiknek jutalma követi őket. Bizony senki sincsen, akit jobban elfárasztana az élet, mint az amerikai magyar református lelkészt, aki a világ legnehezebb pásztori munkáját végzi. Ritkán is ér meg nagyon magas kort.

Kovács Endre lelkészünk magas kort ért. 88 esztendővel ezelőtt született Borsodmegye Sajó- kazán községében. Ötven évvel ezelőtt jött Amerikába, 1900-ban. Előbb Johnstownban volt lelkész, onnan Daytonba ment és 14 évig itt pász- torkodott. Erre az időre esett az árvíz által sújtott templom és lelkészlakás megújítása. Innen Pocahontasra ment, ahonnan aztán megrongált egészségi állapota miatt 1927-ben nyugalomba vonúlt. Toledóban élt sokáig, majd feleségével együtt beköltözött az aggmenházba, Ligonierba; ott halt is meg. Ők voltak ennek az intézetnek legnagyobb egyéni adakozói: 20,000 dollárt hagyományoztak a Bethlen Otthonnak. Toledóban temették el; a temetési szertartást Papp Károly toledoi, Bacsó Béla fairporti lelkészek és Kecs- keméthy József, a Bethlen Otthon igazgatója, végezték. Felesége, Deák Lidia, továbbra is Li- gonierban maradt.

Kovács Endre lelkészünk emlékét kegyelettel őrzi meg lapunk is. Úgy értesültünk, hogy amikor a lapot Dr. Kalassay Sándor lelkész Bridgeporton szerkesztette, 1904-ben nagy válságba jutott a nyomda és a lap. Kovács Endre lelkészünk mentette meg, nagy pénzért vásárolva meg a nyomdát, mit aztán nem sokkal később Pittsburghba vittek át, ahol már az ő összeköttetése megszűnt a lappal is, melybe addig szorgalmasan írogatott.

A nagykegyelmű Isten adja meg neki sok fáradozása jutalmát, és részeltesse őt az örökélet és idvesség örökségében, mit Urunk megszerzett számunkra! Emlékezete pedig maradjon áldásban közöttünk!

Dr. PÓLYA LÁSZLÓ

Egyetlenegy egyházunknak sem volt sem .lelkésze, sem elöljárója, tudtunkkal még csak presbitere sem; még azt sem tudnánk megmondani, hogy tekintette-e őt valamelyik egyházunk a maga tagjának, vagy hogy ő tekintette-e magát egyáltalán az egyház tagjának. De mégis a mienk volt. Alig volt egyházi gyűlésünk, egyesületi konvenciónk, amelyiken részt ne vett volna, amikor még ereje és a körülmények engedték. Felszólalásait mindig szívesen meghallgatták, mert élőszóval is éppen olyan szépen beszélt magyarúl, mint amilyen szépen írta meg kedves verseit. Otthona azonban nem volt sehol, ő volt az utolsó peregrinus, azt szoktuk mondani felőle régen; azóta, sajnos, nagyon megszaporodott az idegen országokban bolyongó hontalan magyarok száma. Egészen rendkívüli életet élt, mit most halálakor nagyon szépen, érdeme szerint, méltattak úgy a temetésén szolgáló Csu- toros István clevelandi lelkész, mint jeles mim- katársunk, Vasváry Ödön. Ezekre, mihelyst helyünk engedi, visszatérünk, mert amerikai magyar életünk viszontagságaiból senkinek sem jutott ki annyi, mint Pólya Lászlónak, akinek az életét érdemes lesz megismernie messze földön olvasóinknak is. Autószerencsétlenség áldozata lett, 82 éves korában. Hálát adunk mennyei Atyánknak, hogy végre megtalálta e nagy bujdosó is a számára várakozó drága hajlékot. Emlékét hangúlatos szép versei sokáig fogják őrizni.

LÁTTAM A LELKET...

(1906)

Láttam a lelket — jártam az égbe;

Pedig az élet megtagadott.

Kincseit vitte mások elébe S nékem ocsút csak, mást nem adott.

Vágyakozás volt minden előttem;

Puszta, sivár volt mindig a múlt.

Míg a jövendő szálait szőttem,

Rám, a jelennek gyásza borúit.

Bízva, nevetve hordtam a terhet;

Vártam a percet, mely az enyém.

— Csillaga fogytán felleges estnek, Mindenik órám árva, szegény.

Járom az útat, fárad a lelkem;

Nézem az alkony bús mosolyát.

Színes az álom, abba vetettem A pihenésnek lágy nyoszolyát.

Dr. Pólya László