Reformátusok Lapja, 1950 (50. évfolyam, 8-24. szám)
1950-05-15 / 10. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Augusztinus: Latinból fordította: dr. Földváry Antal Imádság a Szentiélekhez Oh, szent isteni Szeretet, a mindenható Atyának és az áldott Fiúnak szentséges közössége! Te, mindenható vigasztaló Lélek! Szomorkodóknak kegyelmes megvigasz- talója! Hatalmas erővel szállj le szivem hajlékába és elhanyagolt bensőm homályos zugait örvendeztesd meg tündöklő világosságod fényével. S ha betérsz hozzám, bőséges harmatoddal tedd termékennyé a hosszan tartó nyomorúságtól meglankadt szivemet. Szereteted nyilával sebezd meg szivem titkait és üd- vösséges tüzeddel átjárva gyújtsd lángra megfásult szivem bensejét. A buzgóság lángjával támassz benne világosságot és semmisítsd meg lelkem és testem minden titkát. Itass meg engem gyönyörűséged folyóvizével (Zsolt. 36:9), hogy ne essék jól már e világ bűnnel teli édességének itala. ítélj meg engem, Uram, s oltalmazd meg ügyemet ez irgalmatlan nemzetség ellen! (Zsolt. 43:1). Tanits meg engem a Te akaratodat teljesítenem, mert Te vagy Istenem. (Zsolt. 14T:10.) "CSENDESEDJETEK EL..." —- ... Rovatvezető: Dr. Újlaki Ferenc ♦ “NEM HAGYLAK ÁRVÁKUL — ELJÖVÖK....” Az utolsó estén voltak együtt. A szent vacsora után búcsúzik Jézus: “Én az én Atyámhoz megyek.... ne nyugtalankodjék a ti szivetek, higyjetek Istenben....” De a tanitványok arcán szomorúság, nyugtalanság ült. Egyedül, árván maradnak. Jézus szive megesett rajtuk és újra szól: “Nem hagylak titeket árvákul, — eljövök hozzátok.... más Vigasztalót ad nektek az Atya, hogy veletek maradjon örökké.... ne nyugtalankodjék a ti szivetek és ne féljen....” Jézus beteljesítette Ígéretét. Beteljesítette Pünköstkor és beteljesíti azóta is. Nem hagy árván.... jön. Földön jártában is mindig ott volt, ahol a legnagyobb szükség volt reá. Mikor dühöngött a vihar és a hullámok a hajóba csaptak úgy, hogy a tanitványok rémülten mondották: “Nem bánod, ha elveszünk is?” Jézus nyugodtan felelte: “Mit féltek, ti kicsinyhitüek?.... miért nincs hitetek?....” Parancsolt a szélnek és hullámoknak. Parancsára csendesség, békesség lett. “A szél és habok engednek nekem.... csend.... csend legyen....” A ház üressé lett, mert az élet, mely a házat otthonná tette, többet nem volt benne. Jézus együttérző szívvel mondotta: “Asszony, ne sirj.... ifjú néked mondom: kelj fel!.... Lázár, jöjj ki.... leányzó, kelj fel!....” A szomorúság felhője megszakadozott, az öröm és élet napja átsugárzott rajta, mert Jézus ott volt. “Uram, könyörülj rajtam, mert az én gyerHiszem azért, hogy akiben lakozol, azt az Atya és Fiú lakóhelyévé is teszed. Boldog az, aki méltóvá válik arra, hogy vendége légy, mert annál általad az Atya és a Fiú is lakozást vesz. Jöjj már, jöjj szomorkodó telkeknek kegyelmes vigasztalója, jólétben védelmezője, nyomorúságában megsegítő je. Jöjj, bűnök megtisztító ja, sebek orvoslója. Jöjj, erőtelenek erőssége, elesetteknek fölemelője. Jöjj, alázatosak tanítója, kevélyek megalázója. Jöjj, árvák kegyelmes Atyja, özvegyek szeretetreméltó birája. Jöjj, szegények reménysége, csüggedők lelkesítője. Jöjj, hajózok csillaga, hajótöröttek kikötője. Jöjj, minden élőnek egyedüli ékessége, haldoklók egyetlen üdvössége. Jövel szentséges Lélek. Jövel és irgalmazz nekem! Alakíts át engem a magad számára és szállj le hozzám kegyelmesen, hogy tessék parány voltom a Te nagyságodnak, erőtelenségem a Te erődnek, az én Üdvözítőm, a Jézus Krisztus által, aki az Atyával és Veled együtt él és uralkodik örökkön örökké. Ámen. mekem beteg....” — “Uram, akit szeretsz, beteg....” Betegségben, megpróbáltatásban, minden szükségben, ha hívták, ott volt. Parancsolt. És szavára gyógyulás, békesség költözött a szivekbe, otthonokba. Földön jártában mindig ott volt, hol szükség volt reá. Vigasztalt, gyógyított, életet adott. Reménységet, bünbocsánatot, uj szivet adott. Istent adta. Csodálkozhatunk-é rajta, ha a tanitványok arcán, szivében szomorúság volt arra a gondolatra, hogy elmegy Ő, nem lesz velünk többet. Ezért ígérte: “Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozátok!” ígéretét beteljesítette. Pünköstkor és azóta, minden Benne bizó ember megtapasztalta: Jézus él.... velem van.... erőt, vigasztalást ad.... nem hagy árván.... itt van velem.... mindig velem, Uram, mindig velem, még ha nem láthat is gyarló szemem....” A Vigasztaló itt van! menjünk Hozzá! Valamikor igy sóhajtott a vérfolyásos asz- szony: “ha csak ruháját érinthetem, meggyógyulok....” Megérintette és meggyógyult. Mi nemcsak ruhája szegélyét érinthetjük, hanem Őt magát. “Ha templomban megjelenek, ahol összese- reglenek felséges neved imádói....”, ha otthon, “titkon, ajtómat béhajtva és magánosán sóhajtva, imádkozom”...., olvasom a Bibliát.... ha az Úrvacsorában halálára, szeretetére emlékezem, — akkor Ő vele érintkezem, Ő neki nyitok ajtót. “Mennyi békét elveszítünk, sírva hordjuk bánatunk, mindazért mert hő imában Ő hozzá nem járulunk....” Óh! árva, beteg, bús szív! halld meg az örömüzenetet: a Vigasztaló itt van! Nem hagy árván, betegen. Megvigasztal, meggyógyít, erőt ad. Ő maga ébreszti fel bizalmunkat: “ha fiad kenyeret kér, követ adsz-é neki?.... ha ti, gonosz létetekre tudtok jó ajándékot adni gyermekei
