Reformátusok Lapja, 1950 (50. évfolyam, 8-24. szám)
1950-04-15 / 8. szám
14 REFORMÁTUSOK lapja SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ MÁRIA L0RÁNTFY ZSUZSANNA A magyar reformáció legnagyobb női alakjának regényes élet-története MÁSODIK RÉSZ: • • •• ■udaft/TiGTáncban kapcsolódhatott össze az egymás után epekedő jegyespár keze. Zsuzsánna és György összeösszetévedő, könnyes szemmel néz. tek egymásra. És az anya nézegetni kezdte a szép erdélyi kisasszonyokat, aztán figyelte kisebbik fiát: vájjon nem akad-e meg valamelyik szép lányon a szeme? De Zsigmond hiányzott a kivilágított termekből. Anyja hálóházába sietett, hogy elhozzon számára egy bundácskát. S ott, az ágy mellé tett asztalkán egy kötetet talált. A könyv szerelmeseinek mohóságával kapta fel. Eddig még nem látta ezt a könyvet. A cime: Nova Transsylvania. Címlapján az ó-szövetségi frigyládát vontató üszők helyett, asszonyalak volt hámba fogva ... Zsigmond figyelmesebben megnézte a könyvet, aztán belelapozott. Undorodó hörgés szakadt fel a torkából. A könyv elejétől végig imádott anyjának hitvédő buzgalmát mocskolta. Válasz volt a Vásárhelyi páter levelében annyira megdicsért hitvalló könyvére, melyet Mózes és a próféták címmel nyomtattatott ki Medgyessy Pál. Zsigmond utálattal fogta meg a könyvet és körülnézett, hogyan került be ide? De a nagy ünnepségek miatt üresek voltak a folyosók és szanaszét széledt az udvari személyzet. Begombolta dolmányába a könyvet és megkereste Ke- resztury prédikátort. Félrehivta és egy portai függöny védelmében megmutatta neki az utált lapokat. A prédikátor nagy buzgalommal bólintgatott: — Még csak most jutott nagyságodnak tuOROK TARSAK domására? Én immáron a válaszon munkálkodom, nagy igyekezettel. Nem teszi ki az ablakba Eszterházy uram! Mert az ő keze benne vagyon, az bizonyos. Fúrja az oldalát, hogy Zsófia kisasszonyunk felveszi a kalviliai religiót! Képzelem, hogy nevet most a császár udvara Kocsis Györgyön, — megkövetem, igy gúnyolják a mi nagyságos fejedelmünket. De majd nem nevetnek, ha az én polémiámat elolvassák! Mert én ugyan leszedem róluk még a keresztvizet is! Zsigmond komoran rázta a fejét: — Nem hinném, hogy ez jóra vezessen. Egyébként majd jelentem édesatyám uramnak is. De asszonyanyánk ő nagyságának nem szabad látnia azt a mocskosságot. Az is legyen átkozott, ki házába csempészte. Vitte a harag, de mégsem szólt apjának, mig Zsuzsánna harmadnap útra nem kelt Zsófiával, hogy Györgyöt elkísérjék egy darabon. Szinte megbánta, hogy szólt. Soha nem felejthette atyja éktelen haragját. Rákóczy tombolt eszeveszett dühében. Törte, zúzta a közelébe eső bútorokat. Szikrázó szemének pillantásai ölni tudtak volna. Zengett a palota nagy gerjedelmétől: — Ezt a szentet, ezt az Ur angyalát merik bemocskolni! Hát akkor ki lehet már tiszta az emberek előtt? De hiszen, ezért megfizet Eszterházy uram! János diákot küldjétek! Különben várjatok. Először ide, hozzám az egész udvar! Szólaltassátok meg a hivó harangot! Kiállt a palota erkélyére. Ütögette öklével a széles márvány korlátot. Fedetlen fején felborzolta az őszes hajat a márciusi szellő, de nem tudta lehűteni a fejedelem háborgását. Zsigmond tanácstalanul állt mellette: bántotta, hogy ilyen izgalmat okozott, de újra csak azt érezte, hogy apjának tudnia kellett a könyvről, ha meg akarják tisztogatni az udvart a mocskolódás terjesztésétől.
