Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)
1941-10-01 / 19. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 AZ EGYHÁZ MEGTISZTÍTÁSA Az EGYHÁZ nem egy ház a többi közül, amely tehát éppen olyan lehet, mint a többi mind. Az Egyház annyi mint IDV-HÁZ: idvesség háza. Az idvesség lakik benne. Az idvesség a mi legszentebb ügyünk. Lakhat-é együtt a szentség meg a bűn? Már pedig mi egyházunk életében éppen úgy összevegyitettü'k a szentséget meg a bűnt, mint ahogy magánéletünkben tettük ugyanazt, Amikor hát reformációról beszélünk és ez ünnepen újra elemlegetjük, hogy az Egyház magát folytonosan reformálni tartozik: végre már szakítanunk kell a puszta BESZÉDDEL és rá kell lépnünk a CSELEKVÉS terére, máskép csak zengő érc és pengő cimbalom leszünk. Miért vegyülhetett össze úgy magán-, mint egyházi életünkben a szentség meg a bűn? Azért, mert mindegyikből hiányzott a keresztyéni fegyelem. A reformáció korának ez volt a legfőbb erőssége. Amilyen mértékben ez elhalványult, olyan mértékben adott helyet a világ ránk-hatá- sának. A fegyelem nélküli világ hatása pedig nem lehet más, mint bűn. Mert mi a fegyelem? Semmi más, mint állandó felügyelet arra, hogy a szentség ne keveredjék össze a bűnnel. Amikor ez a felügyelet meglazul, betör életünkbe a bűn, és mihelyst ezt jobban szeretjük e szentségnél: többé már nem vagyunk keresztyének. IDV és bűn nem fér meg egy házban. A törvény a fegyelem? A régiek igy hitték. Szegény zsidók azért próbáltak meg annyi törvényt hozni, mint amennyi vérér meg csontoska volt a testükben, — mégis hiábavaló volt minden törekvésük, mert ember a törvényt be nem töltheti. Csak egyetlen egy mód van ahoz, hogy az ember elkerülje a törvény követeléseit, — és ez az, ha felülemelkedik azon, vagyis ha olyan életet él, amely nem ütközik bele a törvénybe. Ezt sem tudja megtenni az az ember, aki a törvényt sem tudta betölteni, hanem áthágta, megszegte, bűnbe esett. Ahoz, hogy az ember fölülemelkedjék a törvényen, ahoz uj ember kell. Uj születés. Uj teremtés. A Krisztus kell ahoz. Az az állapot, amikor élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. A fegyelem tehát nem a törvénynek a felállítása az életemben vagy az egyház életében, hanem a szentségnek a tisztántartása, mert a Krisztusban nem lehet máskép élni, csak szentül. Ez a mi mennyei Atyánknak az akarata, a mi szentté lételünk. A fegyelem pedig állandó felügyelet arra, hogy a szentség ne keveredjék össze a bűnnel. Kétségen felül áll az, hogy az Egyház minden egyes tagjának előbb önnön magát kell megfegyelmeznie, hogy aztán az Egyház is megfegyelmezhető legyen. Az egyén fegyelmezéséről máskor szólunk. Most, reformáció ünnepén, azt kérdezzük meg, hogy mit jelent itt mi köztünk, a mi életünkben, az Egyháznak a megfegyelme- zése, megtisztítása, a folytonos reformáció? MI A CÉLJA AZ EGYHÁZNAK? Az Isten Országának tőle kitelhető szolgálata, megvalósi- tása. Az, amit a neve mond, hogy IDV-HÁZ legyen, idvesség hajléka, otthona. Hogy ez lehessen : nem szabad öncélnak lennie. Az Egyház nem önmagáért van. Nem az Egyház a cél, hanem az Isten Országa. Az Egyház csak eszköze ennek. Ha az Egyház csak saját magáért élne: könnyen esnék ugyanabba a bűnbe, amibe a sötét középkorban esett, amikor önérdekében felállította azt a hazug tételt, hogy a cél szentesíti az eszközöket. És akkor minden eszközt felhasználna, csakhogy magát fenntarthassa, még az olyan eszközöket is, amelyek Isten Országához méltatlanok. Pedig mihelyst ilyeneket használ: önmaga is méltatlanná lesz Isten Országához. Sőt köze sem lesz ahoz többé, mert hiszen nem azt szolgálja mint célt, hanem csak önmagát. Van ám még több okunk is arra, amiért az Egyház megfegyelmezését kívánjuk. Ha az Egyház csakugyan idvesség háza akar lenni, akkor nem szabad a világ eszközeit használnia, hanem használja csak a maga fegyvéréit! Szégyellenék felsorolni a világnak azon eszközeit, amiket az Egyház érdekében használatba vettünk. Mindenki tudja különnben is. Ezért estünk el és ezért szűntünk meg sava lenni a világnak meg világossága. Ellenben bezzeg felhasz- náltlanul hagytuk a csodatevő hitet, a gonoszt legyőző szeretetet, a nem látott dolgok felől meggyőződött reménységet, a jóságot, az irgalmasságot, a hosszutürést, a békességre törekvést, — sőt még csak az igét meg az imádkozást sem használtuk eléggé, — legkevésbbé pedig azt, ami a keresztyénnek a legfontosabb és ellenállhatatlan fegyvere: a KERESZTET! A másokért való önfeláldozást. A szeretedből való szolgálatot gyakoroltuk ugyan, de mindig csak addig, amig az nem volt kényelmetlen nekünk. Pedig a világ fölötti győzelmet mi is csak a kereszt árán szerezhetjük meg az Isten Országa számára! Még egy harmadik szükségét említjük most fel az Egyház megfegyelmezésének: nem szabad pusztán csak helyi egységnek lennie. Ma a világban nem a háború a legnagyobb esemény, sem pedig a társadalmi vagy gazdasági
