Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)
1941-10-01 / 19. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA feleletét. A felelet nem késett, kijelentésszerüen csendült: “az igaz pedig az ő hite által él.” Ez villant át Luther lelkén, ezt visszhangozzák a kalapácsütések a wittenbergi templom ajtajáról ki az egész világba, amelyben megindul egy második, dicsőségesebb templom építése s felhangzik egy régi ének, uj hangon, uj dallamon: “Erős várunk nékünk az Isten”... S megtörtént a csoda, melyre oly régóta vártak: a megváltó egyház helyére a megváltó Krisztus került. .. Ennek emlékét ünnepeljük ma. Október 31-én emlékezünk anyaszentegyházunk megújhodására. S midőn ezt tesszük, teljesen tudatában vagyunk annak, hogy ez a lélekben végbemenő átalakulás van olyan fontos, sőt: fontosabb, mint az a harc, amely a katonai, diplomáciai és gazdasági élet frontján játszódik le. Annál inkább, mivelhogy minden háború, minden emberi viszály mögött valamilyen érzület, valamilyen lélek lakozik. Úgy is mondhatnám, hogy a külső harc a belső békétlenségből ered: Kain gyilkos botja suhanása csak külső megnyilvánulása, csattanó igazolása annak a valóságnak, hogy Kain lelke izzik a gyűlölettől. Ugyanígy: a reformátorok harca, mindazt, amit róluk el lehet mondani, életük történése, tetteik, írásaik csupán kézzelfogható bizonyságai annak, amit igy jelölhetünk: reformátori lélek. Éppen ezért, amikor ma a reformáció emlékét ünnepeljük, nem a reformátorok elmúló alakja áll ünneplésünk központjában, hanem az a szellem, melyet ők képviseltek, vagy talán nem is helyesen mondom — az a Lélek, melynek szolgáivá lettek, az az igazság, amely foglyul ejtette őket. Hadd mondjam igy: második pünkösdöt ünnepelünk. De éppen, mert a reformáció második pünkösd, október 31-e számunkra nem emlékünnep, nem elmerengés a múlton, nem csupán visszatekintés, nem a múlt egy darabja, hanem jelen valóság: örök reformáció, mely állandóan tart, soha nem szűnik meg. A reformáció tehát ma is szükséges. Szükséges voltáról beszél egész korunk. Háború Európában, Ázsiában, Afrikában. Ahol még nincs háború a csatatereken, ott is dúl már, szörnyű pusztításának nyomait megtaláljuk az iparban, kereskedelemben, a megélhetés terhei alatt roskadozó családi otthonokban, mindenütt. Miért van mindez? Mert az önzés még mindig erősebb, mint a másokért szenvedni is kész szeretet. Fogalmazhatnám úgy is: azért, mert a keresztyénség nem az, aminek Isten szánta. Szeretném azt mondani, hogy ma nem any- nyira a hitcikkeket kell reformálni, mint inkább a gyakorlati életet. A reformáció azonban nemcsak szükségesség, hanem egyben lehetőség is. Ha csak tőlünk függne, alig számíthatnánk rá. Istennek azonban minden lehetséges. Egyik választottját kicsi bányászfaluból, a másikat tudós könyvek halmaza mellöl hívja el. Eszükben és szivükben, emberszemek elől elrejtve, sokáig dúl a viaskodás Róma és az Evan- géliom között, de végül győz az Evangéliom s szavuk megrengeti a pápaság trónját. Parányi hajókon távoli világrészekbe küldi örömüzenetét, gyenge testű, de bátor lelkű prófétái által a világ minden táján elterjeszteti Egyszülöttének égből hozott evangéliomát. Ha ők képesek voltak erre, miért ne volnánk mi is? A reformáció sürgős. A reformáció a közvetlen közelben van. Minden ellenkező jel ellenére is hiszem: az éjszaka immár szűnni kezd és ama világosság immár fénylik. Lehet, hogy ma még nem látod ezt, de gondolj arra, hajnalban milyen nehezen akar megvirradni. Az ember szinte türelmét veszítve kérdi: hát sose múlik már el az éjszaka? Pedig csak hátra kellene tekintenie s láthatná, hogy ott már fényárban úszik az egész határ. Azért hát ne mondd, hogy itt minden reménytelen. Vedd eszedbe: Isten mindig idejében elküldi Lelkét s megújítja az avult világot. A reformáció felelősség is: a tiéd és az enyém. Ennek a munkának elvégzését csak mi vállalhatjuk. Isten mi reánk bízta ezt. S ha feladatunk talán kicsiny is, ez nem lényeges, fontos, hogy a ránk bízottakat híven teljesítsük. Fontos, hogy hitünket megtartsuk, pályánkat szabályszerűen fussuk, s a szeretetet valóságban és cselekedetekkel gyakoroljuk. Ez a mi tennivalónk. Akár tetszik, akár nem: ezért von felelősségre Isten az ítéletkor. S hogy ezt élvezhessük, ahhoz nem kell sok: csak a Szent- irás és az imádság. Ennyi elég, elég utravalónak is, diadalmas fegyvernek is. S végül, hadd véssem mégegyszer szivetekbe, hogy minden reformáció a Királyok Királyával való szövetségkötéssel kezdődik, azaz ott, ahol egy emberlélek rádöbben arra, hogy neki adósságai vannak Istennel szemben s ő ezt az adósságát képtelen törleszteni. Éppen ezért megalázza magát Ura előtt, rábízza magát életre-halálra s egyedül az ő irgalmától vár segítséget. Megszűnt gazdag lenni, kényre-kedvre kiszolgáltatott, azt tesz vele Ura, amit akar, vagy másként kifejezve: nem a maga erejére támaszkodik többé, nem a maga jóságában bizakodik, hanem Istentől vár segedelmet. S hogy ez a segedelem valóságos, hogy Isten ma is megbocsát a benne hivő bűnösnek, kegyelmébe fogadja s Lelke erejével ruházza fel: ennek bizonysága október harmincegyediké. S mert Isten velünk van, támadhat ránk ellenség, az Ige és Szentlélek nekünk mindig erős védelmünk; gyermeket, nőt, testi éltet, hirt és jólétet elvihet, henyelhet a föld gonoszsága: de megmarad Isten országa!
