Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)
1941-07-01 / 13. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA rak tájékára, ahol egy kaszárnyaszerü épület munkáslakások tömegéből körülzárt tágas udvarára végre megérkeztünk. A nyitott ablakokból jobbról is balról is mulatozás, veszekedés lármája hangzott és üvegek, tányérok röpködtek ki az udvarra, hogy fejünket kellett kapkodni. A mi emberünk megmakacsolta magát, nem akarta megmondani, a sok közül melyik az ö lakása. Végre hajnal felé célhoz értünk, az ember is lassan magához tért. És se ő, se a családja soha el nem felejtették ezt az első találkozást egy magyar református lelkésszel. * Kőbányáról hivatott be a skót misszió szolgálatába, mely a budapesti német leányegyházzal való régi kapcsolatát megszüntetve a magyar református egyházzal lépett szorosabb összeköttetésbe. Ebben a megmagyarosodási folyamatban nagy szerep jutott Forgács Gyulának, az “idegen pénzen” élő és dolgozó magyar misszionáriusnak, aki mint az intézet első magyar lelkésze ekkor négy és fél évig munkálkodott abban. Mint evangéliumi munkásnak első szerelme azonban a magyar ifjúság volt. Már 1902-ben Sorő-ben (Dánia) a diákok világgyülésén egyik képviselője volt a magyar keresztyén diákmozgalomnak. Két év múlva megalakult a MEKDSZ (Magyar Evangéliumi Keresztyén Diák Szövetség), melynek titkára lett. Évek múltával nem hogy kiöregedtünk volna, de mind jobban belefiatalodtunk ebbe a munkába. Sokan, akik később vezető állásba kerültek Magyarországon, ennek a Szövetségnek országos gyűlésein jutottak el életük döntő pillanatához. Télen a fővárosban, nyáron az ország külömböző helyein jöttünk össze konferenciákra. Visegrád, Balatonalmádi, Sárospatak, Tata, Eperjes, Debrecen, Felsőszeli és végül a világháború kitörése előtti napokban Losonc, — jelentős állomások a magyar evangéliumi ébredés történetében. Néhány lelkes ifju/ kezdette, évről-évre többen csatlakoztak, a losonci sátortáborban 160-an voltunk diákok és vén-diákok. £ A háború és azt követő forradalmak idejét mint péceli lelkész élte át. Boldog családi körére, melyben gyakran tölthettem felejthetetlen napokat és heteket a háború vége felé itt sújtott le az első nagy csapás. Ritkán állottam olyan megrendültén koporsó mellett, mint akkor, mikor egyetlen gyermekük, a kedves kis Gyuszi megfagyott arcába nézve kellett hirdetnem a vigasztalást az együtt zokogó szülőknek. Isten szeretetét ismerte fel a csapásban is. Ennek eredményeként az ő szeretete is elmélyült és kiterjedt. Két év múlva, a nagy országpusztitás után, 1920 nyarán 34-en jöttünk össze református lelkészek az ő templomában. Az ország legkülömbözőbb részeiből sereglett össze a gyűlés, hogy az uj kezdet első lépéseiről tanácskozzék. Sőt még az amerikai reformátusság is képviselve volt Tóth Sándor clevelandi lelkész személyében. Nagy lelki tusakodások három napja után megalakitottuk a “péceli kört,” mely a lelkipásztori eszmény megvalósitását, a régóta sor- vadozó történelmi kálvinizmus fölfrissitését és a gyakorlati keresztyénségnek az egyházban való kiépítését tűzte ki feladatául. Később másutt is alakultak ilyen körök hasonló célzattal. * Rövid ideig tartó sárospataki lelkészkedése után ismét a skót misszió szolgálatába lépett és ott is maradt utolsó leheletéig. Munkában gazdag életének másik nagy szerelme a zsidómisszió lett. Őszintébben és eredményesebben ezt a munkát aligha végezte valaha magyar lelkipásztor. A zsidó kérdés megoldását azóta keresi a magyar, mióta keresztyénné lett. Tehát ezer év óta. László királytól Imrédy miniszterelnökig, a tatárjárás után felvarrt vörösposztó szégyenjelétől a kőfalakkal körülzárt budai ghettón keresztül, a mohácsi vész után rakott máglyákig, melyeken 30 zsidót égettek el magyar grófok az ostoba vérvád alapján, — sőt egészen a mai napig — mintha ennek a népnek minden szenvedéséért eleget akart volna tenni: olyan buzgalommal vetette magát bele Forgács Gyula ebbe a munkába. Térben és időben, világviszonyokban és az örökkévalóság szempontjából igyekezett megismerni ennek a népnek sorsát, melyen olyan tragikusan teljesedett be, amit Mózes könyvében találunk föl jegyez ve: “Szétszór téged az Ur minden nép közé a földnek egyik végétől a másik végééig ... és iszonyattá, példabeszéddé és gúnnyá leszel minden népnél... e nemzetek között sem pihensz meg...” Szent meggyőződése volt és erre rátette életét, — hogy egyedül Istenben fog tudni megpihenni Krisztus által. Mikor 1938-ban utoljára láttam, csöndes panasszal, szelid szemrehányással sorolta fel a méltatlan gyanúsításokat és támadásokat, melyekkel munkáját illették a politikai élet hangos vezérei. De mint Krisztus jó vitéze elszántan folytatta tovább a küzdelmet, egyedül a lélek fegyverével. Hangjából Pál apostol szavai voltak kiérezhetők : “Nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szivemnek fájdalma, mert kívánnám, hogy én magam átok legyek az én atyámfiáimért, akik Izraeliták __” Csak a jó Isten tudja, hány üldözött lélek talált menedéket az ő szeretetében. Mialatt irok, megszólal a telefon, new yorki zsidószármazásu
