Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)
1941-07-01 / 13. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3 keresztyén asszony sir bele a kagylóba. “Most már soha nem fogom megismerni Forgács Gyulát, soha nem tudom neki megköszönni és visz- szafizetni azt az atyai gondoskodást, amit fiammal éveken át éreztetett Budapesten, mig az egyetemen tanulmányait végezte...” * Irodalmi működéséről külön cikkben kellene megemelé'kezni. Rengeteget irt egyházi lapokba, vallásos közlönyökbe. Számos füzete is megjelent. Vezérkönyvet állított össze a konfirmációi oktatáshoz. De minden írására a koronát tette rá “A Belmisszió és Curapasztorális Kézikönyvé”- vel, amely 832 oldalon jelent meg több mint tíz évi munkája gyümölcseképpen. Más müvei még: Útmutatás a gyülekezeti fegyelmezés gyakorlására. Konfirmációi káté és olvasókönyv. Lelki próba Urasztalához járulók számára. Belmissziói Útmutató. A református missziói irányelvei. Konfirmációi emlékkönyv. (Jugoszláviában jelent meg.) Végrendeletet is irt. 1912 december 16-án az esketési szertartás végeztével a budapesti Kálvin-téri templomban egy bibliát adott át nekem és mennyasszonyom- nak. Azóta ezzel lépek a szószékbe. Egy textust is irt bele. Pál apostolnak az efézusi vénekhez intézett búcsúbeszédéből a következő szavakat: “Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” Ugyanezt irta fentemlitett nagy munkájába jeligéül is. Végrendeletül minden magyar református lelkésznek. Élete példája a pecsét ezen a végrendeleten és elköltözésének módja a legkomolyabb figyelmeztetés, mellyel végrendeletét kezünkbe adja. Piroska, hűséges élettársa és minden munkájában osztályosa, akinek nevét egyik leányunk — az ő keresztleányuk — is viseli, május 27-én kelt levelében ezt írja: “Most egy kis kellemes izgalomban van részem, mert holnap elutazom Sárospatakra két hétre jó barátokhoz egy kis felfrissülésre ... Gyula itthon marad, még egy hosz- szu kemény hónapja van hátra a munkaévből, aztán vele együtt megyünk pihenni júliusban...” Mire légi postán ezek a sorok ide érkeztek, a gyászjelentés is megérkezett, melyben “a Budapesti Skót Misszió és a budapesti egyházmegye Skót Elemi és Polgári Leányiskolája az örökkévaló Isten végzésében megnyugodva jelenti, hogy a hűséges munkatárs, legmegértőbb vezető, nagy- tiszteletü Forgács Gyula intézeti lelkész junius 8-án, életének 62-ik, istentől áldott szolgálatának 37-ik évében, mint Krisztus hü vitéze, szolgálata közben, hirtelen elhunyt...” Tehát vasárnap, szolgálata közben ... “Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen — eljő ... Boldog az a szolgát, akit az ő Ura, mikor jő, munkában talál...” A gyászjelentésen ez az Ige olvasható: “Az Ur szemei előtt drága az Ő kegyeseinek halála.” (Zsolt. 116:15.) Nemcsak az élete drága? Nem az élő katona fontos a seregben ? A halálban mi csak megállást, megszűnést, pusztulást, borzasztó csapást látunk. De mi az élet szövetének, hímzésének csak a visszáját látjuk. Isten pedig a színét, ahol a minta — a földi oldal minden kuszáltságának, visszásságának dacára — értelmet, szint, összhangot nyer. Drága a halál Isten előtt, mert drága előtte az élet. Drága a pillanat, mikor a kifáradt harcos végre leteheti fegyverzetét és hazatér. Drága a pillanat, amikor a gyermek nehéz iskolájából gra- duálva végre hazatér. Drága a pillanat, mikor a pásztor beterelheti az alkonyi fényben nyáját, melyért, ha kellett, vérét is szívesen ontotta. Drága a pillanat, mikor a kikötőbe érkező hajó leejti a horgonyt és a messzejárt, viharokkal küzdött utasokat könnyes örömmel üdvözlik a parton. Drága a pillanat, mikor a mi Atyánk az ég kapujából köszönti az örökünnepre hazatérő gyermekeit. .. A SZIVEM Ha elfogynak majd a szavak, Mik bennem táncot lejtenek, Hogy boldogan kitörjenek — Ha elfárad majd a kezem, Mely leirja — mit gondolok S jönnek pihenő holnapok ... S elsimul bennem csöndesen Az álmok, vágyak tengere, Mint húrokon a lágy zene: — Csak egy maradjon hűn, híven, Fehéren, tisztán: a szivem, Csak az maradjon meg nekem! A szivem...?! Az meg nem az enyém, Hisz véle soknak tartozom! ... Igen ... azt szétosztogatom! . : : L: , . . Kovácsné Huszár Jolán
