Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-11-05 / 40. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA “TI VAGYTOK, AKTK KITARTOTTATOK?” Az utolsó este vannak együtt. Az Úrvacsora után volt. Jézus megindultan, szeretettel nézi őket. Lelkében megelevenedik minden, amit együtt éltek át. Nézi.... nézi őket, majd megszólal: “ti az én barátaim vagytok.... ti vagytok, akik velem kitartottatok..” A reformációra, hithősökre emlékezés, az Úrvacsora vétele után, velünk van Jézus. Néz minket. Latja életünket. Elmondhatjal‘é: “ti az én barátaim vagytok? Ti vagytok, akik velem kitartottatok?” A barátok szeretik egymást, vágynak együtt lenni, egymással beszélni. Védik egymást. Megbíznak egymásban. Kitartanak. Méltó vagyunk'é, méltó voltunk'é Jézus barátságára? Nem kellettj-é csalódnia bennünk? Kitar- tottunk-é? Szent örökséget bízott ránk az Ur: az evangélium világosságát. Dicső és nagy harc katonáiul hivott el: felszabadítani az emberi életet minden hamis, önző zsarnokság uralma alól. Szabadságharcra hivott. Arra rendelt, hogy terjesszük a világossá' got, melynek fényében felragyogjon Isten ismerete, kibontakozzon az igaz élet. Kitartottunk? Barátai vagyunk? Legyünk méltók az ő barátságára! levelek érkeztek JÁRATOM A LAPOT megalapítása idejétől, amivel kevés ember dicsekedhet. Itt küldök 2 dollár előfizetést és egy dollár adományt. A jövő élvben leszek 70 éves, Amerikában töltöttem 50 évet. A jövő é^-ben jubilálni szeretnék. Sutba teszek mindent, leülök a tornácra és mesélni fogok az unokáimnak. Meg vagyok elégedve mindennel. Ezután az dolgozzon, aki eddig ült. Id. SZIJJÁRTÓ ISTVÁN, Elkhorn, W. Va. HÁLÁVAL ADÓZOK mindazoknak, akik a Reformátusok Lapját életben tartják és áldozatot hoznak a lap működése ^trdekében, hogy erős és tartós életű lehessen számunkra. Minden városban kellene lenni egy megbízottnak, aki nemcsak hátralkot kollektáljon, hanem uj előfizetőket is és felhívja az egybáztagok figyelmét, hogy nekünk van saját lapunk és kár volna, ha hiányozna egy ref. otthonból is. Sok szép szolgálatot tesz a lap a hivek és a lelkészek érdekében. VAJDA ANDRÁS, Aurora, 111. EASTERN DISTRICT HUNGARIAN C. E. CONFERENCE wishes to express their thanks and appreciation for the wonderful way in which the Ref. Lapja has cooperated with us during the past few weeks. We know that it was mainly through your paper that we had such a large attendance as your paper reches many of our homes. WILMA ELLIS, Sec’y, Wm. GABOR, Pub. Chairman. A NŐI MISSZIÓ TÁRSASÁG október 12—15 napjain tartotta nagyon szép gyűlését a Chicago S. Side Ref. Templomban Nt. Balogh István lelkészünk az esteli Istentiszteleten Isten Hozottal üdvözölte a megjelenteket. Valami magasztos érzés fogott el: Mily jó Isten népének egymással találkozni, mégha nem is egy nemzet, de a Lélek által egyek vagyunk. Nem a pompa ép fényesség látszott róluk, hanem Isten nagy kegyelme és az Ur Jézus szeretető és békessége sugárzott arcukon. Másnap reggel az Urasztala körül seregeltünk, mint megváltott gyermekei. A lelkész különösen hangsúlyozta, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra fp ha Jézus él szivedben, úgy másokat is vezess Jézushoz. Aztán átvonultunk az angol templomba és ott hallottunk 3 kiváló férfi szónokot, kik a nőket buzdították a missziói munkára, Nt. Boros Jenő volt lelkészünk munkájának folytatására. Még hallottunk egy japán és egy kínai misszionárius nőt. Este a banketen Dr. Schaeffer buzdította a lelkeket. Aztán a Magyarház nagytermében a programot angol nyelven tartottuk, Füzy Vilmos volt a tesztmester. Mrs. Füzy és Révész Etel da'ai gyönyörűek voltak. Nt. Dénes Barna az amerikai magyar reformátusok 40 éves munkáját fejtegette. Isten egy perc alatt is nagy változásokat hozhat be, mint az árviz idején, ébereknek kell tehát lennünk. Nt. Tóth Tibor művészi beszédben mutatott rá a magyar hősökre. Valóban vannak kiváló lelkész! szónokok. Azután Magyarország nevezetes városait mutatták be vetített képen. A magyar szivek feldobbantak. KOTÁN JÁNOSNÉ, Chicago, 111. ELŐFIZETÉSRE két dollárt, egyet pedig a lap elősegítésére küldök, mert én tiszta szivemből adom. Szegény munkás ember vagyok, de azért segítek, ahogy tőlem telik. Kérni fogom a jó Istent, hogy adjon Önnek erőt és friss jó egészséget. TÓTH ANDRÁS, Columbus, O. Szent Péter bugyelárisa ir,a ®ocT .Aladár Szent Péter egyszer valahol egy bugyellárist talált. Mondanom se kell, hogy rögtön bevitte a talált tárgyat a rendőrségre. De mivel a bugyelláris gazdája nem jelenkezett, visszaadták neki, mint becsületes megtalálónak. Gondolkozni kezdett tehát Szent Péter, hogy vájjon mit is csináljon ő ezzel a bugyellárissal ? Neki magának nincs szüksége rá, ő úgyis minden szükségesét természetben kapja meg oda fönn, a mennyországban. Bugyellárissal inkább az oda lenn való pokolbeliek fog- lalkozgattak, azok is inkább még a földi életükben. Végül is abban állapodott meg Szent Péter, hogy valami földi halandónak fogja a- jándékozni a bugyellárist, még pedig annak, akit boldoggá tudna vele tenni. Kinek is adja? — tűnődött, hogy örömet is okozzon vele, meg hogy hivságos rossz útra ne csábítsa vele, nehogy valahogy a pokol útja felé tántorítsa ezzel a veszedelmes használati tárgy- gyal. Első gondolata tehát az volt, hogy valami tökéletesen becsületes embernek jut tatja, olyannak, aki pillanatnyi tartósabb pénzzavaraiban immár gyakran fohászkodott hozzá, hogy bárcsak egyszer egy tele pénztárcát találna. Ahogy onnan felülről alánézett az emberek közé, egy öreg középiskolai tanárra e- sett a tekintete, akinek éppen szénre kellett volna száz pengőt befizetnie, de persze nem volt neki, hát csak úgy fájdalmasan az ég felé tekintett, szótlanul egyébként, de Szent Péter megértette, hogy ezt mondotta a pillantássá: Oh Uram, Szent Péter, ha nekem valahogy az égből pottyanna száz pengőm . . . Abban a pillanatban lehajtotta elébe Szent Péter a bugyellárist’, a száz pengő is benne volt már, mert ezt a csekély csudatételt Szent Péter persze egészen könnyen hozzáadhatta a bugyel- lárishoz. Szerencse, hogy a bugyelláris még az orrát is érintette kissé estében a középiskolai tanárnak, mert az enélkül tán észre se vette volna. így észrevette, föl is vette a bugyellárist, bele se nézett, vitte azonmód a rendőrhöz, akárcsak maga Szt. Péter tette volna vele kevéssel azelőtt. A rendőr pontosan főiirta a bugyellárisnak és a tanárnak minden adatát, a bugyellárist beszolgáltatta, a tanárt pedig hazaengedte. A tanárnak azután még jónéhányszor be kellett vonulnia különböző tárgyalásokra a bugyelláris ügyében, kivált mivel a valósághoz hiven becsületesen azt vallotta róla, hogy az égből pottyant az orrára, meg hogy nem nézte meg, mennyi pénz van benne, ami meglehetősen gyanút keltett ellene. A sok beidézés és tárgyalás végül is igen elkeseritet- te a középiskolai tanárt, aki azután egy tárgyalás után — bár maga a kar legerénye- sebbjeihez tartozott — o- lyan kacskaringós káromkodásban tört ki, hogy Szent Péter ajándékára legott teljesen érdemtelenné vált. Szent Péter nyomban intézkedett is, hogy a rendőrségről legott kiutasítsák. A bugyellárist egy sertéskupec nek szolgáltatta ki a rendőrség, aki ugyanis bebizonyi- tota, hogy ő vesztette el. Szent Péter már zavarba is jött, de valahogy kimódolta, hogy a kupec még azon éjjel részegen elveszítse a bugyellárist, miután a száz pengőt előbb az utolsó fillérig elmulatta belőle. — Nem a becsületességi lajstromból fogom kiválogatni az embert, akit megsegítek — mondotta most magának Szent Péter — hanem rendesen megtárgyalom azzal, akit meg akarok ajándékozni vele. Nem is kellett soká várnia, egy bankár volt az első aznap, aki azon fohászkodott, hogy bárcsak egy bugyellárist találna akárhol is. — Nesze, fiam! — mondta neki, rögtön megjelenvén a bankárnál. — Ezennel megajándékozlak ezzel, -'*n benne ezer pengő is, eddig a határig engedtek elmennem a számodra juttatható csodatételben. — Ezer ? Egyezer ?— mon dotta a bankár és elfanya- rodott kissé a szája. — Nézr ze, kedves öregem, kegyednek úgyis egyforma fáradságba kerül, engem pedig ennyivel úgy se lehet kihúzni: varázsoljon belé legalább tízezer pengőt, azzal szanál
