Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)

1936-07-03 / 26. szám

4-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A church weekly for the American Hungarian Reformed and Presbyterian people. Established in 1899. Published by the Hungarian Reformed Ministers’ Association Prof. Alexander Tóth, D. D., President EDITORIAL COMMITTEE: Rev. Louis Varga, Rev. Sigmund Laky, 221 Johnston Avenue 737 Mahoning Avenue Pittsburgh, Pa. Youngstown, Ohio. PUBLISHING COMMITTEE: Rev. Andrew Kovács, 307 Spring Street, Brownsville, Pa. Paul Téglássy, 200 Johnston Avenue, Pittsburgh, Pa. RATES: in the U. S. $2.00, elsewhere $2.50 per year. PUBLICATION OFFICE: 4829 Second Ave. — Pittsburgh, Pa. HOL A SEGÍTSÉG? “Vájjon mit miveitek a meglátogatásnak és a meszünnen rátok jött pusztulásnak napján. Kihez futtok segítségért és hol hagyjátok dicsőségteket?” Ézsaiás 10:3. ZSAIÁS PRÓFÉTA abban a keserű elbusulásban, amely elöntötte lelkét, jól látta, hogy bűnei hová fogják juttatni népét. A nemzet bomlófélben volt, mert erkölcsi ereje meglazult. Hitét már akkor átszőtte mindenféle pogány beha­tás s az Istennel kötött szövetséget a pogányokkal kötött szö­vetséggel akarta pótolni. Külsőleg az erő látszata még meg volt, de belül semmi sem tartotta össze a nemzetet, úgy, hogy a próféta joggal félt az eljövendő időktől, amikor majd a nemzeti csapások korszaka következik, amikor ezek a megpróbáltatások fogják próbára tenni népét. Hogyan fogja a nemzet akkor megállani a helyét, amikor ennek a kemény próbának az ideje eljön? A messzünnen jövő pusztulás milyen lelkiállapotban találja majd azt a népet, amely­nek múltja ugyan dicsőséges volt, amely dicsőséget azonban a jelen bajai elé nem lehet paizsul odaállítani? Ezt a kérdést teszi föl a próféta s a feleletet nem is várja, mert attól fél, mit a saját lelke is megmond neki, hogy az igazi, nehéz próba össze fogja törni népének amúgy is gyönge lelkét. Mit csinálsz a látogatás és a messzünnen rád jövő pusztulás idején? Olyan kérdés ez is, amely nemcsak egyes emberekhez, hanem egész országok népéhez is szól. Hogy életünk nem fog mindig simán, baj nélkül folyni, azt nagyon jól tudjuk. Ha az élet még nem próbált meg bennünket, tudjuk, hogy valamikor ez a próba is eljön. Ha eddig sohasem volt okunk a szomorkodásra: valamikor bizonyosan lesz. Ha még nem állított bennünket a sors koporsók mellé: valahol áll már az a fa, amelyet koporsóvá ácsolva, mi is a könnyeinkkel fogunk öntözni. Egészséges vagy és soha orvos kezében nem voltál? Várj, majd leszel. Nevettél halálon, pusztulásán? Csak türelem, valamikor a magad pusztulásának ideje is elkövetkezik! Az élet lassan közelgő, de kérlelhetetlenül mindig köze­lebb nyomuló nehéz látogatásai számára öntudatlanul is gyűj­tögetjük az erkölcsi erőt. Érezzük, hogy az élet harc s ebben a harcban mi vagyunk a gyöngébbek. Uttalan erdőben járunk, amelynek rémei ellen örökös éberséggel kell védekeznünk, hogy­ha bármikor toppan elébünk is a veszedelem, hogy végezzen velünk, készen legyünk a védekezésre. Erre a lassan összegyűjtött erőre talán sokáig nem lesz szükségünk. Talán magunk sem tudjuk, hogy megvan bennünk, mert nem tudjuk, hogy mire lennénk képesek az élet külön­böző körülményei között. S ha a nagy próbák ideje elkövetkezik, mik leszünk? Hő­sök vagy gyávák? Egyik sem. Egyszerűen csak azok, akiké az erőgyűjtés idején fejlesztettük magunkat. Nem akkor leszünk hősökké vagy gyávákká, amikor a sors valami nagy dolgot kö­vetel tőlünk. Ilyenkor egyszerűen csak azt mutatjuk meg a Biblia olvasási kalauz Emlékvers: Isten légy irgalmas nékem bűnösnek. Lukács: 18:12. Hétfő: Tanuljunk imádkozni. Máté 6:5—8. Valaki azt mondotta, hogy mi azért imádkozunk, mert az imádko­zás szükséges. Valóban a léleknek szüksége van az imádkozásra. Az imádkozás üditő harmat, jótékony eső. Napfény, amely nem csak vilá­gosságot nyújt, hanem gyümölcsöt is érlel. Közülünk mindenki az édes anyjának ajkáról tanulta meg az első imádságot. Az életben mindent el­felejthetünk, de azt az imádságot, amit az édes anyánktól tanultunk, soha el nem feledjük. Az imádkozásról Jézusnak a taní­tása szerint kell gondolkoznunk s az ő tanítását kell követnünk. Imád­koznunk valóban csak úgy lehet, amint azt Jézus tanítja. Egyedül kell lennünk Istennel. Nagy szomorúság, bánat s a bűntudat akkor lehet őszinte, hogyha egyedül vagyunk Istennel. A valódi imádság nem szavaknak a sokasága, hanem csendes beszélge­tés Istennel, aki nyilván tudja min­den gondolatainkat. Imádkozzunk azért mindig úgy, mint Jézustól tanultuk. Jóságos Istenünk légy velünk és taníts minket imádkozni! Kedd: A tökéletes imádság. Máté 6:9—14. Jézus nemcsak azt mondotta meg, hogy miképen kell imádkoznunk, hanem ő maga mondotta el a tö­kéletes imádságnak a mintáját. Az ő imádságában benne van mindaz, ami a mi imádságunknak a tartal­mát képezheti. Olyan imádság az ő imádsága, mely mindaddig fog élni, amig csak ember lesz ezen a vilá­gon. Erőnek forrása, reménységnek az élesztője. Megnyugvás az élet­nek ezernyi baja között. Vigaszta­lás és felemeltetés. Kora gyermek­korunktól mindaddig, amig az élet­ben vagyunk előkészítők az örök­életre, a Vele való találkozásra. Atyánk add nekünk a te kegyel­medet és bocsássad meg a mi bű­neinket! Szerda: A hit és imádság. János 14:11—20. Az imádságnak csak akkor van értelme és értéke, ha hiszünk ö benne. Aki meghallgatja kérésünket és megadja azt, amit ö tőle kérünk. Hit nélkül az imádság csak üres szóhalmaz. A hitből fakadó imádság a valódi jóillattétel Istennek az ol­tárán. Kérésünket Isten nem a ma­gunk érdeméért hallgatja meg. Hi­szen nekünk nincsen semmi érde­münk. Jézusnak a nevében kell imád­koznunk s ha valamit kérünk az ő nevében, Isten megadja Jézusnak az érdeméért. Jézusban való hitünk lesz tehát az alapja annak, hogy imádságunk kedves legyen Isten előtt. Aki nem könyörög hittel, Istentől az áldást nem nyer! Csütörtök: Az alázatosság az imádságban. Lukács: 18:9—14. Jézus ebben a szent leckében két imádkozó egyént mutat be. A ke- vély farizeust és az alázatos, a bű­neit megbánó publikánust. A fari­zeus nem tagadja meg magát imád­ságában sem. Kevélykedik és elbi­zakodva imádkozik. Hálákat azért ad Istennek, mert nem olyan, mint a többi emberek. Kiválóbbnak tartja magát, mint a vámszedő, ő böjtöl s megadja dézsmáját mindabból, amit szerez. A vámszedő nem kevélykedik. Be­ismeri, hogy ő bűnös ember s ezért csak azt sóhajtja: Isten légy irgal­mas nekem bűnösnek! Ha igy imádkozunk, akkor meg­hallgatja Isten imádságunkat. A vámszedő megigazulva ment haza s a farizeus imádságának azonban nem volt meg a megnyugtató, felemelő, megigazító hatása. Isten, tudjuk, hogy aki megvallja az ő bűneit s Hozzád megtér, azt Te nem hajtod el magad elöl, ha­nem befogadod a te irgalmadba Jé­zusnak az érdeméért! Péntek: Bátorítás az imádkozás­ban. Lukács 11:9—13. Bátorításra mindig szükségünk van. Sokszor vesz rajtunk erőt a csüggedés. Sokszor csaknem két­ségbeesünk, ha életünk napját fel­hők borítják el. Hová menjünk, ki­nél találjuk meg a bátorításnak az erejét? Ki emel fel és kitől nyerünk biztatást? Egyedül Istennél, aki Jézus által azt jelentette ki nekünk: Kérjetek és megadatik nektek. Keressetek és találtok. Zörgessetek és megnyitta- tik nektek. Imádságunkban bátorítás van, mert aki kér kap, aki keres talál, a zörgetőnek megnyittatik. Kérjünk, keressünk és zörgessünk! Isten meghallgat minket! Aki kérésében haboz, Az Tőled üres választ hoz. De mi Krisztus érdeméből, Nyugodt szivvel lévén erről, Hogy megadsz valamit kérünk, Kérésünkhöz AMENT kötünk. sorscsapás villámfényénél, hogy kik voltunk mindig: kemény katonái-e az életnek vagy gyáván, siránkozva reszkető emberek, akik apáik dicsőségével takargatják magukat s annak alapján tartanak jogot a jövendőhöz .....? A próféta szavaiból kiérzik, hogy nem sokra becsüli az olyan embereket, akik a “messzünnen jött pusztulás” napján másokhoz futnak segítségért. Mit akar ezzel mondani? Semmi egyebet, mint azt, hogy minden baj idején a legelső erőforrás mindenki számára önmaga, a saját lelke kell, hogy legyen. Ott kell felhalmozva lennie annak az első tartaléknak, amely keresz­tül segiti minden bajon. Messzünnen jött pusztulás napjai szakadtak a magyar nem­zetre is, amelynek régi dicsősége halvány fénnyel csillog elő a múltból. Kihez fut segítségért ? Idegenekhez-e, vagy a saját leikéhez? Ma már tudnia kellene. Vasváry Ödön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom