Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)

1933-08-12 / 32. szám

Vol. XXXIV. ÉVFOLYAM PITTSBURGH, PA., 1933. AUGUSZTUS 12. No. 32. SZÁM. PUBLISHED WEEKLY by the Board of Home Missions of the Reformed Church in the U. S. SUBSCRIPTION RATES: In the U. S. $2.00, else­where $2.50 per year. Entered as Second Class Matter on the 25th of March, 1933, at the Post Office at Pittsburgh, Pa., under the Act of March 3rd, 1879. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK lapja Publication Office: 4823 SECOND AVENUE, PITTSBURGH, PA. Telephone: HAZEL 6191 “Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized April 25, 1933.” EDITOR: REV. J. MELEGH 301 Ruben Building McKeesport, Pa. Phone: 2-2742 Associate Editors: REV. GÉZA TAKARÓ 344 East 69th Street New York, N. Y. REV. SIG. LAKY 737 Mahoning Avenue Youngstown, O.-------------: SZERKESZTŐSÉG: 301 Ruben Building McKEESPORT, PA. RÉGI JÓ VILÁG. Most, hogy nap-nap után kopottabb lesz az em­ber öltözete és mindegyre nehezeebben akad meg nemcsak az élvezeti cikkek ára, de a mindennapi kenyérre való is, egyre gyakrabban hangzik fel ajkunkon: “Hová is lett a régi jó világ, vagy vissza jön-e még a régi jó világ”? Aztán az új­ságokban leadott egyházi jelentéseket olvasva, meglátva a mi egyházunk helyzetét, bizonyság­ként áll előttem, hogy sok minden nem úgy van már, mint volt a régi jó világban, mikor még pénz állt a házhoz. A szegénység megingatja a bizal­mat, megbolygatja a jórendet, ahol nem eléggé fegyelmezett és erős a gyülekezet és ennek hite. Ezek a mai állapotok juttatják eszembe, hogy mikor én valami harminc esztendővel ezelőtt kis- biró voltam Abaujváron, oly nagy fagyok vol­tak, hogy az őszi vetés teljesen kifagyott. Az em­berek reménykedtek, hogy no, majd jó lesz a ta­vaszi. Szépnek is ígérkezett minden, de jött a szá­razság, elfonyadt, kiszárad sok minden. Azt szok­ták mondani, hogy a baj nem jön magában, hát bizony most sem jött. Volt a községben vagy 700—1000 drb sertés, ezek között kiütött a vész. Egy napon azt mondja nekem Ács István a köz­ség bírája: Öcsém, ma elmégy és összeírod, hogy hány sertés van még a faluban? Sorba járom a házakat, hát már ekkor a 700—1000 drb sertésből alig volt 26 drb élő, a többi mind elpusztult. Oh, de sok könnyes szemet láttam, mig az összeírást végeztem. No, eljött az aratásnak az ideje, ekkor azonban olyan esőzések jöttek, hogy a Hernád vize annyira megáradt, hogy amit el nem vitt, azt annyira beiszapolta, hogy a nép csak kalászon- kint tudta összeszedni azt, ami a fagy és száraz­ság után még is megmaradt. Bizony nem búza, de árpa kenyere sem volt a népnek. Mégis az egyik vasárnap hirdetései között kijelenti Nt. Biró János lelkész ur, hogy hétfőtől kezdődőleg megkezdődik a lelkész fizetésének szedése stb. E hirdetés után olyan lett a gyülekezet, mint a megbolygatott méhkas, alig énekelte valaki kimenőre az éneket, csak sugdostak az emberek és nők egyformán. Templomelőtt aztán neki is esett a nép Nt. urnák, hogy hát igy, hogy hát úgy, még most is van szive kérne? Bizony, nagy lett az ellentét, mely a lelkész és a gyülekezet között támadt. Azt hit­tük mi fiatalabbak, milyen jó lesz most, nem kell menni ezután templomba, hisz az öregek ha- ragusznak, nem fognak bennünket sem unszolni. Nem is beszélgettünk egész héten másról, mint erről. Azonban mikor eljött a vasárnap, még töb­ben voltak a templomban, mint az előző vasárna­pokon, ott volt a falu apraja, nagyja, ott volt a templomba azután is, hűségesebben, jobban mint mikor békében élt papjával. A nép megőrizte szi­ve szeretetének központjában templomát és hitét. El nem maradt volna senki a templomból. Hely pedig, de kárhoztattuk akkor a Nt. urat. A kö­vetkező évek termése aztán sokszorosan pótolta az előző év termését, csapását. Hamar megbékéltek az abaujváriak lelkészükkel, ki késő vénségéig ott maradt, ott is halt meg. Ugv hallom azoktól, kik levelet kapnak Abaujvárról és azoktól, kik néha ide jönnek, hogy a nép még ma is áldás közt em­legeti nevét, mint egyik legnagyobb jótevőjének, szeretett lelki pásztorának. Ez jut nekem eszembe, mikor a régi jó világot hallom emlegetni, mikor az egyes egyházaink je­lentéseit olvasom. A régi jóvilágban is voltak ba­jok, a régi jóvilág sem volt mindenkinek jó. A szegénység itt is ott is szül bajokat. Ezeket a bajokat növeli aztán az, ha a lelkész kötelességét teljesítve, adakozásra kéri híveit, ennek folytán ellentétbe kerül a gyülekezet gyöngébb gondolko- zásu tagjaival, ami bizonyára sok aggodalmat, sok nyugtalanságot szerez nem egy lelkésznek s zavarja őt munkája hiv végzésében. Amerikai magyar református testvéreim min­deneket megpróbáló bajaink között tanuljunk azok­tól az egyszerű falusiaktól, az abaujváriaktól, kik a legnagyobb csapások között is megőrizték hitü­ket, megtartották egyházukat szeretetük központ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom