Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-02-04 / 5. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13 következők: Gondnok ifj. Pecze András, pénztárnok Kecskeméthy Ferencz, jegyző Simkó Erzsébet, presbiterek: Buti János, Balogh Károly, Izsa János, Gyuga Péter, Varga János Kovács István, Keresztury János, 'Szolnoki István, Lázár Bálint, Majkai Lajos, Sütő Károly és Prohászka Antal. — A so. bendi C. E. Társaságok programos estélyén a mi C. E. ifjaink közül 10-en jelenitek meg. New York, N. Y. Az Első Egyház kebelében most vezetik be a boritékrendszert s az első jelentés szerint mindjárt kezdetben nyolcán fogadták el azt. Remélhetőleg még sokan fogják követni őket. — Kezdetét vette a konfirmandusok tanítása. Az egyház arra kéri a szülőket, hogy pontosan írassák be és küldjék föl gyermekeiket, hogy mennél alaposabban megismerkedhessenek vallásunk igazságaival. — Dicső Dániel presbiter egy értékes tolólétrát ajándékozott az egyháznak, melynek segítségével a templom legmagasabb pontjai is könyen elérhetők. Franklin, N. J. Az egyház január 15-én iktatta be Ferenczy Pál theologust hivatalosan is, mint beszolgáló lelkészét. A beiktatási ünnepélyt díszvacsora követte. Alpha, N. J. Folyamatban van az egyháztagok összeírása, amely úgy történik, -hogy az elöljárók fölkeresik az összes egyháztagokat, akik rendes tagsági kártyát Írnak alá. Csak azoknak van szavazati joga, akik a tagsági kártyát aláírják. —• Az elmúlt vasárnap az ifjúság rendes vasárnapi összejövetelén Kiss Géza philippsburgi ifjú tartott előadást -ezen a címen: “Mire készülj, iju?” Folyamatban van a “Gyűrűs zsidó” c. színdarab betanulása. — Varga Béláné, Varga Józsefné és Tóth Jánosné kedves összejövetelen látták vendégül a gyülekezeti tagokat az iskola- teremben. — “... most is csak félévit tudom, ami nemsokára lejár. Igen szépen kérem csak tessék küldeni, majd megsegít a jó Isten hogy ismét olvashatom a drága lapom.” Raritan, N. J. Thury Julia. Columbus, O. Kezdetét vette a konfirmandusok tanítása, akik püinköst ünnepén fognak első ízben járulni az Urasztalához. Azok a gyermekek jelentkezhetnek, akik Január 1-én már betöltötték 13. életévüket. — A konfirmáltak köre uj alapszabályokat készített, amely szerint ezután lányok is lehetnek a Club tagjai. Február 26-ra egy szép programot mutatnak be s 14-én Valentine partyt rendeznek. Az Ifjúság részt vett a columbusi C. E. társaságok közös gyűlésén, ahol részükről az elnök tartott előadást. — A Nőegv- let nagy erkölcsi és anyagi sikerrel tartott egy műsoros estélyt, melynek gazdag programja már régen nem látott esemény volt a columbusi magyarság életében. Duquesne, Fa. A gyülekezet évi közgyűlése az elmúlt hét helyett február 2-án (csütörtök este) volt, amelyről a részletes beszámolást jövő számunkban közöljük. — Gyermekek és ifjak köre január 12-én az iskola helyiségben szépen sikerült tea-estélyt rendezett a saját tagjai számára. — “Én ágostai hitvallású evangélikus vagyok, de ellenben igenis mindig testvéri szeretettel olvastam a lapot.” South Bend, Ind. Buti János. Donora, Pa. Január 22-én volt a kis gyülekezet közgyűlése, amelyen az uj tisztikart is megválasztották. Tiszteletbeli gondnok: Csider György, gondnok: Nagy Elek, pénztárnok: Balogh Dániel, ellenőr: Balogh József; presbiterek: Pikor József, Pikor Béla, Hubay József, Lucskay András, Juhász Pál és Csider István. Közgyűlés után Balogh József, Pikor József és Pikor Béla kivételével a megválasztottak le is tették a szokásos esküt. Ez alkalommal az istentiszteletet itt és Monongahelán Nt. Melegh Gyula lap- szerkesztőnk végezte. — Mind a két helyen a legközelebbi istentisztelet február 12-én (második vasárnap délután) lesz a szokott időben. — “Csak tessék tovább küldeni azt az egyetlen szép Református újságot.” Cleveland, O. Szaszák István. Homestead, Pa. A teljes rendben és egyetértésben lefolyt évi közgyűlés a múlt évi tisztikart majdnem teljesen visszaválasztotta. Uj munkások az egyháztanácsban: Kovács János, Móré Mihály, Bulyikó András és Papp János presbiterek. Az uj tisztviselők tiszteletére február 5-én lesz disznótoros vacsora, értékes műsorral egybekötve, melyre egy teríték ára mindössze 25 cent. Alliance, O. Január 15-én volt az évi közgyűlés, amelyen a különböző jelentések meghallgatása és letárgyalása után a következő tisztviselők lettek megválasztva: Gondnok id. Nyárádi József, pénztárnok Molnár József, presbiterek: Kerekes István, Sükesd Albert, Farkas Domokos, Kozma József, Csíki József és Balogh István. Az uj egyháztanács január 29-én már egy kitünően sikerült társasvacsorát is rendezett. Folyamatban van az egyháztagok meglátogatása, mit a lelkész egy-egy presbiter társaságában végez. Cleveland, O. Az Első Egyház egyháztanácsa kimondta, hogy a lelkészi hivatalt az uj központi épületbe teszi át. Az áthelyezés már meg is történt s akinek a lelkészi hivatalban, van dolga, mostantól fogva már az uj épületben intézheti el azt. jó szolgálatot tesznek lapunknak, ha támogatják azokat az üzleteket, amelyek lapunkban hirdetnek s ha a vásárlásnál hivatkoznak lapunkra. OLVASÓINK T