Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-12-24 / 52-53. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 19 fölötte keserű csalódásainak lángjai, s mint köny- facsaró mérges gázak hagyják el örökre az elégett reménységek. Nincsen remény, nincsen soha több remény! Két hazát adott neki végzete : egyik sem igazán az övé; most már csak a harmadik, az örökös, biztatgatja, várja, hívja; — de kárpótolja-é földi veszteségeiért? Bizony nincsen árvább, vigasztalanabb, bánattal telibb szív a világon az amerikai magyar szívnél!” Lebédia pusztáin, Etelköz vizei mellett s a Duna-Tisza közén is a fehér ló áldozati tüze vezette a magyart. Ember által gyújtott pogány- tüzek, amelyek csakhamar kialudtak, mint minden, amit ember hozott létre. Nem váltak, nem válhattak az állandó házat, állandó hazát jelentő családi tüzhelylyé. Ha azt akarták, hogy megmaradjanak, — ha azt akarták, hogy ne jussanak uj hazájukban az előttük ott lakók, a hunok, az avarok sorsára: pogánytüzek helyet uj fénynek forrását kellett keresniük. Megtalálták azt a bethlehemi csillag fényében. Lehettek volna őseink akármily vitézek, — lehettek volna bölcsek, ügyesek, — rendelkezhettek volna bár a világ minden kincseivel: a bethlehemi csillag nélkül uj hazájukban meg nem maradhatnak. Hiszen a hunok sokkal hatalmasabbak voltak, — volt bölcsességük is, voltak kincseik is: nomád életük sátrait mégis megemésztette a pogányság áldozati tüze. Mi az hát, ami megtartott bennünket, magyarokat, az ezer év előtti uj hazában? Bizony, nem egyéb, mint az a bethlehemi csillag. Az a tény, hogy őseink a maguk megmaradását nem a testi erőre, nem a gazdagságra és egyéb földi hiábavalóságokra építették, hanem a lélekre. Ha megmaradnak pogány füzeik mellett, — ha nem cserélik föl azt a keresztyénség szelíd sugaraival: ma épp’ oly kevéssé vagyunk meg, mint ahogy nincsenek meg a hunok, vagy az avarok. Az Istennek lelke tartotta meg őket s egyedül az Istennek lelke tarthat meg bennünket is. Amerikában csak addig lesz magyarság, amig megtartjuk egyházainkat. Amíg egyházaink megvannak : addig nem vagyunk hajótöröttek, levi- íézlett kurucok, vagy fáradt zászlótartók. Az a kérdés, hogy kik vagyunk? Pogány ősöknek pogány unokái, vagy keresztyén ősöknek hittel telt, egyházat szerető, Istent imádó utó- dai-é? Egyedül az a “harmadik haza” tarthat meg bennünket nemcsak a maga számára, hanem mostani uj hazánkban is. Karácsonyi ünneplésünk vigyen közelebb ehhez az igazsághoz bennünket is, fiainkat is. BOLSHEVIK GYŰLÉSEN. ‘Rongyokra szakadt Hitvány cafatok, Bus hadifoglyok Éltek-e még? Felejt hazátok, Felejt kormány tok, Felejt Istentek; Hová lettetek? Éltek még?’ “Élünk.” ‘Rongyokra szakadt Hitvány cafatok, Bus hadifoglyok Hisztek-e még? Hisz nincs jövendő, Minden csak meddő; Meg nem éritek Amiben hisztek, Hisztek még?’ “Hiszünk.” ‘Rongyokra szakadt Hitvány cafatok, Bus hadifoglyok Vártok-e még? Év telik évre, Elmúlik végre Minden időtök. Megöregültök! Vártok még?’ “Várunk.” ‘Rongyokra szakadt Hitvány cafatok, Bus hadifoglyok Biztok-e még? Erőtök lankad, Arcotok hervad, Házatok bomlik, Otthontok romlik: Bíztok még?’ “Bízunk.” ‘Rongyokra szakadt Hitvány cafatok, Bus hadifoglyok Mit akartok?’ “Élünk — áldásból Várunk — a múltból, Hiszünk — Istenben, Bízunk — a jövőben. Hagyj békét nekünk!” (1918.) Zimmerman Rezső. ÉRDEMES MEGLÁTNI. Örömmel állapítjuk meg, hogy Egyesületünk érdemes titkáráról, Molnár Istvánról a legnagyobb tisztelet, elismerés és testvéri örvendezés hangján emlékeznek meg az amerikai magyar lapok is. Egyik a másik után hoz méltató cikkeket abból az alkalomból, hogy Molnár István most tölti be Egyesületi munkálkodásának 30-ik esztendejét. Igazolása ez annak, amit hetekkel ezelőtt irtunk róla: Molnár István nemcsak a magyar reformátusságunknak, hanem az egész amerikai magyarságnak megbecsült embere, akit egyforma szeretettel vesz körül mindenki. Örvendünk annak, hogy a mi sorainkból támadt a férfiú, akit egyetemes megbecsülés vesz körül. Igyekezzünk őt annál jobban megbecsülni mi is. — A Reformátusok Lapja minden egyházi hirt díjmentesen közöl s a hírek tartalma attól függ, hogy mit küldenek be a lelkészek vagy az azzal megbízott testvérek. Csupán azt kérjük, hogy a beküldött hirek ne legyenek túlságos hosszúak, mert a hely másnak is kell. Egy félold'alon igen sokat lehet elmondani dupla sortávolsággal Írógépéivé is s ez a legrendesebb terjedelme egy komoly egyházi hírnek, amely mindig a dolog érdemét és értékét tartja szem előtt.
