Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-07-23 / 30. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 CSENDES ÓRÁK. írja: Tóth Mihály lelkész. VIGYÁZZATOK! Máté 25:13. ELŐIMA. Irgalmas Atyánk! Érezzük, hogy emberek vagyunk és gyarlók. Tudjuk, hogy az élet rövid. Mégis készületlen várjuk az ismeretlen jövőt. Hasonlatosak vagyunk az olajban szűkölködő szüzekhez. Életünk lámpása már-már kialszik és mi mégis restek vagyunk arra, hogy hozzád forduljunk éltető elemért. Óh ha még nem késő: ments meg, Uram, minket az örök haláltól! Ámen! TANÍTÁS. A hozzáértők vitatkozni szoktak azon, hogy a Krisztusnak melyik jövetelére vonatkozik az alapige? Vájjon arra-e, amikor ama nagy inapon eljő, hogy utolsó ítéletet tartson? Vagy pedig eljő minden emberhez halála óráján? Vagy pedig eljő minden egyes bűnöshöz megtérése idején? Ne kutassuk mi ez alkalommal, hogy tulajdonképen mit rejt magában ez az alapige! Elégedjünk meg azzal, hogy ez a bizonytalanság az ő jövetelét illetőleg örök vigyázásra serkent bennünket. Bizomyára a mennyei Atya jóságáról tanúskodik az a tény, hogy tudtunkra adja az ember fiának jövetelét, de nem mondja meg a határozott időt. Úgy vagyunk mi ezzel, mint a szülői háztól messzire iskolába küldött gyermek. Édesatyja tudatja vele, hogy érte megy és hazahozza. Tanuljon hát fokozott szorgalommal, hogy minden percben készen legyen az indulásra. Jövetelének idejét azonban nem mondja meg, mert ebben az esetben könyveit sutba dobná s drága idejét haszontalan- ságokkal töltve, folyton csak édesatyja érkezését lesné. Vagy egy vagy más uton; de Isten is tudtunkra adja, hogy rövid az élet és értünk jő. Dolgozzunk hát fokozott erővel és legyünk készen minden pillanatban! Nem határozza meg jövetelének idejét, napját, óráját, mert ebben az esetben könnyen arra a gondolatra juthatnánk, hogy: “Most már többé nem érdemes küzdeni.” Vigyázz tehát, mert sem az órát, sem a napot nem tudhatod! Jusson eszedbe, hogy csak vándor vagy e földön! Erre is csak kevés időt nyertél. Nem maradhatsz itt sokáig. Rövid ideig még bujdosol s aztán el kell menned. Azután összetéve kezeidet nyugszol évezredeken keresztül. Ne zúgolódj hát azért, mert küzdened kell! Inkább adj hálát az Istennek, hogy még mindig küzdhetsz! Légy a világgal szemben oly becsületes és oly szolgálatrakész, hogy még a te életed se legyen néked drága, ha a szükség úgy kívánja! A szünidő közeledik. Hallgasd csak! Ajtódon kopognak. Nyisd fel csak! Ott áll a nagy, a rettegett idegen. Ajkát megnyitja és szól rémitő csendben: “Hagyd abba munkádat!” És te felelsz: “Nincs itt még az este.” De ő követelődzik: “Hagyd abba munkádat!” “De még csak két óra. Nagy a feladat, mit még meg kell oldanom.” De ő nem enged: “Hagyd abba munkádat!” “De a nap még nem szállt le. Hadd dolgozzam legalább estig!” De ő parancsol: “Hagyd abba munkádat!” És te leteszed a szerszámot. Kezeid feltörve, arcodon a fáradság nyoma, homlokodon a szorgalom verejtéke, szemeidben még mindig az akarat tüze! És te kilépsz véle. És ő ismét szól: “Az időd lejárt, nem munkálhatsz már!” És te remegve kérded: “Visszajöhetek este?” “Nem. Este nem.” “De reggel, reggel visszajöhetek?” “Nem. Reggel sem.” “Hát azután?” “Azután sem.” “De hová viszesz engem?” Mesz- szire. Arra a földre, amelynek határáról utas még nem tért vissza soha sem. Kövess! Erre az ut.” És hangjában érzed az ellentmondást nem tűrő határozottságot. És te halálra sápadva, kétségbeesetten könyörgesz: “Hadd menjek vissza csak még egyszer! Vissza kell mennem, ha mindjárt egy pillanatra is, csak még egyszer, de vissza kell mennem, hogy megmondjam. ..” “Nem lehet. Kövess engem!” “De ki vagy te?” “Én vagyok az utolsó látogató. A sötét halál. Vissza tehát már nem mehetsz. Nem, még egy pillanatra sem. Éppen úgy kérhetnél egy évszázadot, mint egy pillanatot.” És akkor nagy hirtelenséggel átláthatatlan sötétség támad körülötted. A halál elment. Elmentél te is. Vigyázz tehát! Imádkozzál és légy készen, hogy ebben a sötét pillanatban ott legyen oldaladon az Ur Jézus Krisztus! Különben menthetetlenül elveszel. Hagyjuk el tehát a széles utat és lépjünk a keskeny útra, mely egyenesen a mi édes Megváltónkhoz vezet. Temessük el a múltat, a múlt hibáit és tévedéseit! Építgessük a jövő alapját! Gyűjtögessük az olajat! Szóval: legyünk készen, hogy amikor majd eljő az embernek fia, hallhassuk az ő ajkairól: “Jertek én Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, mely a ti számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” Ámen! UTÓIMA. Kegyelmes Atyánk és Istenünk! Megújult szívvel és lélekkel kulcsoljuk kezeinket ismét imára, hogy mgeköszönjük néked nemcsak a földi javakat és örömöket, hanem azt is, hogy még mindig van alkalmunk te éretted, szeretteinkért és önmagunkért dolgozni, fáradni és küzdeni. Hálát adunk néked azért, hogy odafent a te országodban vár az igazakra az örök jutalom. Engedd, jó Atyánk, hogy úgy beszéljünk, úgy gondolkozzunk és úgy cselekedjünk földi vándorlásaink idején, hogy ezt az örök jutalmat elvehessük a te kezeidből odafent az egekben. Ámen!
