Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-07-23 / 30. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA GYERMEK KERT. Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN JULIUS 24-ÉN? Tanultuk eddig, hogy Isten azt akarta, hogy Mózes vezesse ki a népet Egyiptomból. Azt is tanultuk, hogy milyen nehezen akarta elengedni a király a népet. Végre mégis elengedte őket és a nép elindult. Hogy a nagy pusztaságban el ne tévedjenek, Isten azzal is segítette őket, hogy nappal felhőoszlop, éjjel pedig tüzoszlop jelent meg előttük és az mutatta nekik az utat. Mikor már messze voltak, a király megbánta, hogy elengedte őket és nagy sereggel utánuk ment. Utói is érték őket éppen a tengernél. Mózes nem ijedt meg, mert tudta, hogy Isten most is védelmezni fogja őket. Isten parancsára Mózes a kezében levő bottal a vízre ütött. A viz kettévált és a nép száraz lábbal ment át a másik partra. Az egyiptomiak is nemsokára odaértek, ők is át akartak menni, hogy megfogják a zsidókat, de a viz összefutott és mind odavesztek. Olvasd el figyelmesen a Mózes II. könyvéből a 13. rész 17-ik versétől a 14. rész végéig terjedő részt és felelj meg a következő kérdésekre: Mit vitt Mózes magával Egyiptomból? (13. rész 19. v.) Mit gondolt a király, mielőtt elindult volna? (14. rész 3. v.) Mennyi szekéren indultak el az egyiptomiak a zsidók után? (7. v.) Mit tettek a zsidók, mikor meglátták az egyiptomiakat? (10, 11, 12. v.) Mit felelt Mózes? (13, 14. v.) Ki állott oda az egyiptomiak és a zsidók serege közé? (19, 20. v.) Van-e okunk a félelemre, ha valami veszély környékez bennünket? Nem volna-e jó gondolni a 14. rész 14-ik versére akkor, ha valaki üldöz és háborgat bennünket? Ki volt egyedül nyugodt, mikor a zsidók meglátták az egyiptomiakat Miért tudott nyugodt lenni? Kinek volt igaza: a népnek, amelyik félt, vagy Mózesnek, aki bízott az Istenben? ARANYIGE: Erősségem az Ur és énekem. (Mózes II. könyve, 15. rész 2. v.) KALÁCS ÉS KENYÉR. A kalács: Jer kedves gyermek, jer, harapj belém, Pompás az izem, kalács vagyok én. Az a fekete ott ni, csak kenyér, Amit az ember végszükségben kér. A kenyér: Harapj belé, azért nincs semmi gondom, Maholnap rám szorulsz, előre mondom. A kis fiú egész nap futkosott, Nem volt kalácsra pénze, elfogyott, S mivel éhes volt, régen nem evett: Hazaszaladt s fogta a kenyeret. Akkor érezte csak, hogy mennyit ér Éhesnek egy kis fekete kenyér. “Aki én velem nincsen, én ellenem vagyon az, és aki én velem együtt nem takar, tékozol az.” (Mát. XII: 30.) A VEZÉR. A medvének (bear) egyszer hírül vitte valaki, hogy néhány napi járásnyira az ő otthonuktól, egy rengeteg erdőben annyi málna, eper, s az odvas fákban annyi méz van, hogy az már igazán csoda! A medvék felkerekedtek, hogy majd megkeresik ezt a helyet. Mentek két nap, mentek három nap, mentek egy hétig, de bizony mem akadtak rá. Utoljára úgy eltévedtek, hogy már azt se tudták, merre van előre s merre van hátra. Amint igy té- velyegetek, megláttak egy legelésző szép szarvast (reindeer). — Ó, — szólt a legvénebb medve, — szánj meg bennünket, vezess el minket ama szép helyre, melynek hire hozzánk jutott. Hiszen neked magasabb a növésed, mint a mienk a bokrok között jobban szétnézhetsz; élesebb a szemed: messzebb elláthatsz előre; pompásabbak a lábaid: nem fáradsz el mindjárt s szép termeted s fejednek ékes koronája is vezérnek mutat! — Jöjjetek utánam! — szólt a szarvas és elindult. Jó ideig mentek-mendegéltek s a járatlan rengetegben a medvék ugyancsak iparkodtak a szarvasnak nyomában maradni. Hanem, mert az első napon nem jutottak még el a keresett helyre, másnap már türelmetlenkedni kezdtek. —- Talán nem is tudja ez a szarvas maga sem az utat s csak azért vezet bennünket, hogy vezér lehessen! A szarvas meghallotta, hogy a medvék mit beszélnek a háta mögött, de úgy tett, mintha nem hallotta volna. Harmadnap egy medve már ezt dörmögte: — Már én arra gondolok, hogy volna itt rövi- debb ut is, de bizonyosan azért vezet ez bennünket a hosszabb utón, hogy annál nagyobbnak lás- sék az érdeme. A következő nap a legvénebb medve igy szólt: — Én azt tartom, hogy ennél a fánál balra kellett volna kanyarodni. Jobbfelől visszajött állatok lábnyomait láttam. Már pedig azt csak nem lehet elhinni, hogy aki egyszer eljutott ama helyre, otthagyta volna azt s visszafelé jött volna. A szarvas azonban, mert ő tudta az utat, csak jobbfelé tartott. A vén medve megint megszólalt a szarvas háta megett: —- Már azt gondolom, hogy ez a szarvas szándékosan félrevezet bennünket. Bizonyosan a biztos halálba vezet bennünket. Erre már a szarvas, bárha tudta, hogy ő vele sem bántak el rosszabbul, mint ahogy elbánnak minden vezérrel, aki vezet s nem vezetteti magát, nagyon elkeseredett, de nem tartotta a medvéket méltóknak arra, hogy szidja őket, s ezért csak eny- nyit mondott nekik
