Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-06-04 / 23. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA GYERMEK KERT. Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN JUNIUS 5-ÉN? A kereskedők, akiknek Józsefet bátyjai eladták, Egyiptomba vitték. Itt eladták egy embernek rabszolgának. (He was a slave boy.) Józsefről valaki nagyot hazudott, ezért börtönbe vetették. Itt ismerkedett meg a börtönben az egyiptomi király embereivel. Ezek álmodtak valamit. József megmagyaiázta nekik az álmot. Mikor kiszabadult az egyik, mindenütt elmondták, hogy milyen okos ember van a börtönben. És amikor maga a király álmodott, magához hivatta őt. József az ő álmát is megfejtette. Ezért a király kitüntette Józsefet. Olvasd el figyelmesen a Mózes I. könyve 39-ik részéből az 1—6 és 19—23 verseket, a 40-ik részt, a 41-ik részt (mindennap valamennyit) és felelj meg a következő kérdésekre: Hogy hívták azt az embert, akinek Józsefet eladták? (39 rész 1 v.) Ki hazudott József ellen? (39 rész 19 v.) Kiket küldött a börtönbe az egyiptomi király? (40 rész 2 és 3 vers.) Mit álmodott az egyik? (40 rész 9—15 vers.) Mit álmodott a másik? (40 rész 16—19 vers.) Mit álmodott a király? (41 rész 1—7 vers.) Hogy magyarázta József a király? álmát? (41 rész 25—36 vers.) Mivel jutalmazta meg a király Józsefet? (41 rész 40—43 vers.) Miről gondolkozott József attól az órától kezdve, hogy testvérei eladták, az ő álmairól, hogy ő milyen nagy lesz, vagy arról, hogy az élete Istennek tetsző élet legyen? Gon- dolta-é József, hogy jó vége lesz a bajnak, ami őt érte? Elhiszed-é, hogy József azért szabadult ki a börtönből, mert semmi rosszat nem cselekedett és az ilyeneket az Isten kimenti a bajból? Mit tanulsz ebből a magad számára? Mire tanitotta Józsefet a sok baj, melyen keresztülment? Aranyige: Láttál-é az ő dolgában szorgalmatos embert? A királyok előtt áll. Példabeszédek könyve 22 rész 29 vers. A PACSIRTA MEG A HATTYÚ. (The Lark and the Swan) Volt egyszer egy királyi kastély, mellette nagy, nagy erdő. Az erdő közepén egy hűvös, tiszta vizű tő. Abban a tóban lakott egy gyönyörű haty- tyu. Hófehér volt a tolla, okos a szeme, szép karcsú “S” betű formájú a nyaka. Jó dolga volt a hattyúnak, mert a kastélyból a királykisasszo:ny minden délben odajárt hozzá s drága csemegékkel tartotta. De hiába volt ez a nagy jó dolga a hattyumadárnak, ő mégis egyre csak búslakodott. Úgy szerette volna egy-egy szép dallal meghálálni a királykisasszony jóságát, de nem volt hangja. Nem tudott énekelni. Történt aztán egyszer, hogy amint a hattyú nagy busán úszkált a vizen, hát csak odaszáll a partra közelébe egy kis pacsirta. Inni akart a tó vizéből. Szóba állott vele a hattyú: — Ki vagy te kis szürke madár, még sohase láttalak? — Én vagyok a szántóveíő ember jó barátja. — Miért vagy te a szántóvető ember jó barátja, te szürke madár? — Mert a mezőn élek a búzaföldek között. Szemecskélek az elhullott magvakból s hála fejében dalt éneklek a szántóvetőnek. Erre a hattyú nagy busán még lejebb csüg- gesztette a fejét s tovább akart úszni. De a pacsirta utána szólt: — Hát te ki vagy, ragyogó tollú nagy madár? — Én vagyok a busuló hattyú madár. — Miért búsulsz, miért búsulsz? Hiszen olyan szép vagy, hogy beillenél a madarak királyának. — Köszönöm szürke madár a nyájas szót. De nem illet a dicséret engem. Lásd, nekem is van jóltevőm, mint neked a szántóvető, de én nem tudom meghálálni a jóságát, mert nem tudok énekelni. — Az már nagy baj, te busuló madár, válaszolt részvéttel a pacsirta. A pacsirta el akart repülni, de a hattyú utána szólt: — Hát aztán szépen tudsz te énekelni, szürke madár? — Én azt meg nem mondhatom. Igaz, a szántóvető mindig szívesen hallgat a nótámra. Hanem gondoltam egyet, kettő lesz belőle! Én majd megtanitlak téged énekelni, jó lesz hattyú- madár ? ♦ A hattyú felemelkedett a viz tetején, megcsattogtatta szárnyait, figyelmesen előre tartotta a fejét s reménykedve szólt: — Halljam hát, te áldott szivü jó madár! Taníts meg! Inkább elcserélem veled a fehér tollaimat. A pacsirta parányi szive nagyot dobbant ennek hallatára. Oh, ha neki olyan csillogó szép fehér tolla volna . . . Rázendítette tehát csattogó dalát, amilyen szépen csak tudta, a jutalom reményében. Aztán gyorsan libegő kis szárnyacskáival, szokása szerint egyre szállt, szállt a magasba. Szegény haty- tyu madár hiába marasztalta. A pacsirta dala egyre tüzesebb lett, szárnya egyre gyorsabban suhogott. Ámde, ahogy emelkedett, a hattyumadár alig alig hallotta a pacsirta dalát. Eltűnt a kis madár az égen. Szava is elhalt teljesen az erdei lombok suttogása mellett. Hattyumadár pedig újra aláhajtotta bánatos fejét s nagy lassan tovauszott. Nem tudta megtanulni a pacsirta dalát.
