Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-03-26 / 13. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13 Istentiszteletre a jelzett időben. — Ápril 3-án rendkívüli közgyűlése lesz a gyülekezetnek, amelyen az építkezéshez szükséges kölcsön fölvételét fogják letárgyalni. Ezen a gyűlésen fogja bemutatni az építő bizottság a részletes tervet s az építő mérnökökkel megkötött szerződést. Március 21-től a közgyűlés idejéig a részletes terveket és szerződést minden érdeklődő egyháztag megtekintheti a lelkészi hivatalban, ahol az arra hivatottak szívesen szolgálnak felvilágositással. Indiana Harbor, Ind. Nagypénteken d. u. 2 órakor, husvét első napján d. e. fél 9 órakor (Úrvacsora!) és délután 2 órakor, másodnapján d. u. 2 órakor lesznek ünnepi Istentiszteletek a St. Alban Episcopal templomban. Az egyház lelkésze szeretettel hiv mindeneket az Istentiszteletekre. — Március 13-án kitünően sikerült márciusi ünnepélyt rendezett a gyülekezet, köz- vacsoirával egybekötve. Az erkölcsi eredmény mellett $32.20 jövedelmet is hozott ez az .ünnepély az egyház javára. — Március 17-én este megle- petés-szerüen Sándor estét rendezett a gyülekezet a lelkésze részére, amely alkalomból a jó- kivánatok melett $120.00 névnapi ajándékban is részesítették. Gratulálunk. Detroit, Mich. Virágvasárnapján a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezet ünnepelt együtt s találta igaz lelki gyönyörűségét 74 gyermek hitvallástételében. Ennek az Istentiszteletnek a mértékét mutatja az a $268.00 persely és adomány, amely ekkor folyt be az egyház javáról. Este Ifjúsági Istentisztelet volt, amelyen a felnőtteken kívül mintegy 250 ifjú vett részt. Az Istentiszteletet maguk az ifjak vezették s Biliary János tartott 30 percig tartó elmélkedést Jézus követéséről — magyar nyelven. Minden dicséret és elismerés megilleti az ilyen ifjúságot. — April havában az egyház volt lelkésze, Borsos István, itt fogja tölteni rövid szünidejét s ez alkalmat fölhasználja airra is, hogy lapunk érdekében megforduljon itteni testvéreink között. Ajánljuk őt •mindenkinek szives figyelmébe. Chicago, 111. Március 17-én este lapunk szerkesztője végezte az Istentisztelet, amelyen mintegy 80 ifjú és felnőtt vett részt. Templom után részt vett a nők bibliaóráján, előzőén az ifjak énekóráján, mindenütt őszinte és benső érdeklődést, igaz lelkesedést és buzgóságot találva. A jövendő legfőbb biztosítéka a lelki élet komoy gyakorlása s a látottak szerint ezen a téren a Burnsidei egyházban nincsen hiányosság. — A gyülekezet szeretettel készülődik a lelkész jubileumi ünnepélyére, amelyet Ápril 10-én fognak megtartani. Whiting, Ind. Lapunk szerkesztője rövid nehány órát töltött ebben a kicsiny, de magyar buzgóságu gyülekezetben e hó 18-án. Ott tartózkodása alatt csak egy nehány gyülekezeti taggal találkozhatoott, de e rövid találkozás is megmutatta azt, hogy igen komoly s igen mélyen járó lelki élet folyik e kicsiny egyházban, örömmel fogadták a lapra vonatkozó fölhívást is s közülök 8-an csatlakoztak az olvasók táborához. Bizonyosra vesszük, hogy őket még számosán fogják követni. Brady, W. Va. A virágvasárnapján kiosztott Úrvacsorában 15 hittestvérünk részesült. Kenyeret Kiss András és neje, bort Nánássy Pál és neje adományoztak. Persely és kegyes adomány $4.30. Schamrock, Pa. Az utazó lelkész körzetében elhunyt a 16 éves Nagy János, akinek édes apja már 10 év óta munkaképtelen s 3 éven belől 8 éves kis leányát, majd feleségét veszítette el. Az elhunyt ifjú—a—vasáimapL j^kolának is buzgó tagja" volt s nagy részvét kisérte korai~-sirjába. Loraini egyházunkban midt vasárnap konfirmált 14 ifjú, akik 5 hónapon keresztül készültek elő életüknek e nagy eseményére. — Este nagy számú fiatalság újította meg konfirmációi fogadalmát, mely után lent az iskolában töltöttek el néhány órát kellemes szórakozással és szép programm mellett. — Húsvéti ünnepek alatt rendes időben lesznek istentiszteleteink. — Első napján este lesz a Nőegylet “Bingó” Partyja. — Gyülekezetünk az egyházmegyei gyűlés idején bankettet rendez 12-én este az iskolában. Erie, Pa, j\z itteni gyülekezet az jdjutfltLvn- sárnap este emlékezett meg a magyar szabadságünnepről, amikor alkalmi beszédet Palágyi Miklós gondnok és Vargha Bertalan tartottak, mig a gyermekek szavalatokkal, énekszámokkal, a magyar nemzeti táncok bemutatásával járultak hozzá a kedves ünnepélyhez, amely alatt az asszonyok kitűnő vacsorát is szolgáltak fel. Vintondale, Pa. Nőegyletünk Márc. 13-án tartotta havi gyűlését, melyen kimondta a Nőiszö- vetséghez való csatlakozását és tagjai után járó 5 centes tagsági dijak megküldését. — Vasárnapi iskolánk a múlt vasárnap emlékezett meg Tóth Zoltán növendékünk születésnapjáról. — Nőegyletünk husvét másnapján, hétfőn este 7 órai kezdettel saját pénztára javára bált rendez a Vintondalen Social Hallban. Uniontown, Pa. Március 13-án Egri László pittsburghi s. lelkész hirdette az Igét. Az úrvacsorái szent jegyek adományozói az utazó körzetben a következők: Uniontownban Klaczik György gondnok, Morgantownban Páva József pénztárnok, Bradyben Ficze József, Fairmonton Kormos Juliska. A húsvéti ünnepek után az