Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-03-26 / 13. szám

14

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

utazó lelkész (Április 11-tól 22-ig) Detroitba utazik, hogy Lapunknak ügyét képviselje ott. E helyen is ajánljuk lelkésztársunkat detroiti testvéreink pártfogó szeretetébe.

Springdale, Pa. Nagypénteken, ünnep szombatján este bűnbánati Istentiszteletek lesznek. Ünnep első napján délelőtt Úrvacsora, délután hálaadó Istentisztelet. Másodnapján délelőtt 17j-as- kóczy István leechburgi lelkész zárjaiké az ünnepeket, mig ugyanakkor az egyház lelkésze Leechburgban prédikál. — E hó 30-án este a Tóth Hallban tart az egyház húsvéti mulatságot. — A március 15-iki ünnepély a lehető legszebben sikerült, úgy a kicsinyek, mint a nagyok hazafias épülésére.

AZ ÉN FALUM.

Irta: Gárdonyi Géza.

— E£y tanító feljegyzései. —

ISMERKEDÉSEK.

(Második folytatás)

Kadari sáros. Az öregnek a subája, alól, véres is. Az asszony se nem véres. De azért legjobban óbégat.

A süveges ember engem is megvilágít. Akkor látom, hogy egy harcsafejü, körülbelül ötvenéves barna ember. A kalapos szép erős legény meg bizonyosan a fia. Apró szemű, komoly ember mind a kettő.

— Hát — mondja a süveges, a fejét fölemelve — gyöjjenek be hozzám. Az öreg véres; a kocsi összetört; forduljanak be rozzánk, háljanak meg nálunk.

— Azt a Ponciussát! — mondja Kadari a fejét vakarva. Nem lehetne hozzákötni ezt a kocsit a mester úréhoz?

— Én szívesen beleegyezek — mondom — dehát az öreg... Valami baja történt.

Az öreg fel-alá mozgatta kezét, lábát; a sánta lábát is fölemelte.

— Semmise — azt mondja.

— De a kerék is rossz — szólt a fejét rázva a süveges ember — szétdőlne a kocsi, mikorra hazaérnének.

Kiemelték először a szekrényt, aztán a kocsit. Magam is megindultam velők az idegen paraszthoz. Megnézem, mitől vérzik az öreg?

Az ut rögös volt a házig, vigyázva és szótlanul lépkedtünk. Csak a rúd zörgött, amint a két ló maga között, a földön húzta.

Az öreg Kadari valami rögbe lépett, mert egyet tántorodott, de aztán megint csak sán- tikált köztünk tovább a ház felé.

Egyszer aztán megáll és maga elé bámul.

— Irgalom Istene!... rebegi csodálkozom

Megint elindul, lép egynéhány lépést, megint

megáll.

— Irgalom Istene! — mondja megint remegő hangon.

— Mi az, aKdari bácsi?

— A lábam hajlik.

— A sánta lába?

— Az.

De azért sántikálva ment.

Odabent beköti a legény a két lovat az istálóba. A szekrényt, a kocsit a szin alá tolják. Aztán a szojwtha- gyűlünk össze. Sültalma illat s bundas^ag. Aí^oreg Kadarit székre ültetjük. A fia /lehúzza az öregnek a csizmáját.

Hát a térde zúzódott meg az öregnek.

— Van itt orvos ebben a faluban? — ké- dem az idegenektől.

— Orvos nincsen — feleli a süveges^Bmber, — hanem a csordásunk, az -Jért-~Thmdenhez.

— Az nem kell — felelem röviden.

A harcsafejü család rámbámul. A tekintetük azt mondja: Látszik, hogy nem idevaló.

— Tiszta vizet adjanak, meg valami tiszta rongyot.

— Van langyos viz is — szól a ház asz- szonya, egy sovány, őszhaju, köhögős asszony.

Az ajtóban visszafordul:

— A papunk is gyógyít.

— Nohát, akkor a papért kell elküldeni.

Mig a legény a papért jár, a gazda megkínál bennünket üléssel, s elkérdezi, hogy hová valók vagyunk ?

Elmondjuk.

— Hát mink kinél vagyunk? — kérdezem viszont.

— Soós Estván a nevem — feleli a pipáját elővéve.

És ahogy leül ő is az asztalhoz, büszkén teszi hozzá:

— Esküdt vagyok.

— Én is — mondja Kadari, hasonlóképpen elővéve a pipáját.

Mind a ketten rágyújtanak, és ekközben barátságosan nézik egymást.

— Nem vagyunk-e itt alkalmatlanok? — kérdi félénken Kadariné.

— Nem — feleli Soós Estván. Az első házban két ágy van, meg dívány is.

Egyet szi a pipáján, és folytatja:

— Majd ha az öreget elláttuk, átmegyünk.

— Ez az egy fia van? — kérdi az asszony.

— Ez az egy — feleli az ember.

— Szép, derék legény.