Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1931 (32. évfolyam, 33-48. szám)
1931-08-22 / 34. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13 magyar testvért már ezúttal és előre is szeretettel meghív. Farrell, Pa. A nyári magyar iskola mindkét egyházban befejeződött. A munkában a lelkészt Bordy Mariska és Tóth Margit segítették. A vizsga alkalmából hat gyermek részesült jutalom- dijban. — Az egyház 31 gyermek részére tett lehetővé egy heti nyaralást, akikre nézve ez a “táborozás” igen sokáig emlékezetes lesz. — A sharpsvillei Nőegylet most ünnepelte föntállásá- nak egy éves évfordulóját, amely alkalommal Varga Lajos pittsburghi lelkész hirdette Istennek igéjét. Az ünnepélyt a délután folyamán kedves kirándulás fejezte be. ■— A farrelli Nőegylet is kedves pikniket tartott, amelyen testvéries egyetértésben örvendtek együtt a kath. Nőegylet tagjai is. — Az ifjúság a Vass-féle farmon töltött egy kellemes estét. —- Farrellen e hó 30-án délelőtt, Sharpsvillen ugyancsak 30-án d. u. 2 órakor lesz ujkenyéri Úrvacsora. Yonkers, N. Y. A nyári iskola vizsgája augusztus 9-én volt. Augusztus 8-án az egyház műkedvelő gárdája adta elő a “Csonka honvéd” cimü népszínművet Hírek a Keleti Magyar Református Egyházmegyéből. Az egyházmegye elnöke látogatást tett a woodbridgei, perth amboyi és bet'h- lehemi egyházakban. Trentonban a lelkészi állás megüresedett Rácz Győző lemondásával. A. választó közgyűlés augusztus 16-án lesz. Az egyházmegyei végrehajtóbizottság legutóbbi gyűlését Perth Amboyban tartotta, a legközelebbit pedig New Yorkba fogja tartani augusztus 6-án. Az egyházmegye második rendkívüli gyűlését tartotta Bethlehemben fontos tárgysorozattal. KÜLÖNFÉLÉK. A PRESBYTERIAN KONFERENCIA. A Presbyterian Church kebelébe tartozó magyar gyülekezetek lelkészei és világi képviselői Szeptember 23. és 24. napjain jönnek össze a két évenként tartani szokott konferenciára, a pennsylvaniai Eastonban, az alphai egyház kebelében. Ennek a konferenciának tárgysorozata még nincs teljesen készen, de bizonyos, hogy igen értékes és igen tanulságos összejövetel lesz ez, és igen nagy mulasztást fognak elkövetni azok, akik közönyösek lesznek a konferenciával szemben. A Presbyterian Church kebelében külön magyar egyházmegyék nincsenek. Közös magyar problémák azonban ott is vannak s éppen ezeknek a megvitatása, tovább fejlesztése és megoldása teszi szükségessé e magyar konferenciát. Az érdekelt magyar gyülekezetek és azok lelkészei méltán lehetnek hálásak a Board iránt, amely nemes testület a költségek felének viselésével teszi még könyebbé a megjelenést. A konferencián többek között előadásokat fognak tartani Rev. L. S. Mudge, az egyetemes egyház elnöke, Dr. W. M. Lewis, a Lafayette egyetem elnöke, Laky Zsigmond lelkész és mások. “PATAKI DIÁKOK AMERIKAI SZÖVETSÉGE”. Ennek a Szövetségnek az elnöke Borsos István lelkésztársunk értesít, hogy Dr. Révész Kálmán tiszáninneni püspöktől, a sárospataki Főiskola főgondnokától, a Főiskola szükségleteinek a fedezésére gyűjtői vet kapott. Jól eső tudat, hogy a 400 éves jubileum alkalmával Ref. Egyesületünk Konvenciója is felelt a hivó szóra ezer pengős alapítvánnyal. A püspöki körlevélnek egyik része arról szól, hogy a mostani esztendő szeptemberétől az angol nyelvet is tanítani fogják ebben a Főiskolában. Ezt elősegítendő Borsos István lelkész 100 kötet angol nyelvű müvet adományozott a Főiskolának. A felajánlott könyvek értéke körülbelül $400.00, több, mint kétezer pengő. Ez a nemes cselekedet önmagában hordja dicséretét! Vájjon nem sorakoznak-e többen és többen az adakozók táborához ? Borsos István lelkész tárgyalt Dr. Vasady Béla theol. professzor, a sárospataki főiskola igazgatójával, aki arról informálta, hogy a főiskolai nagy könyvtár van rászorulva a segélyre. Az osztály-könyvtárak most már rendbe hozattak, így a Pataki Diákok Amerikai Szövetségének ezer pengős alapítványa a főkönyvtár részére küldetik át. Újabban Nt. Szabó László, Franklin, N. J., és Andreanszky Gyula, Welsh, W. Va., jelentkeztek tagokul a Szövetségbe. Isten hozta körünkbe! Borsos István. Tiszteletes ur! Lesznek-é hirek a lapban? Mert ha lesznek: akkor én is megrendelem! — Ezt a kérdést szerkesztőnk jelenlétében Intézte egyik hittestvérünk a helyi lelkészhez. Csak egy pár megjegyzést ehhez a kérdéshez. Az egyházi lap legfontosabb része nem a hírekből áll, de kétségtelen, hogy híveink örömmel olvassák siaját egyházuk híreit s erre is szükség van. A lap pedig csak akkor közölhet híreket, ha beküldik azokat. Vajon megérezzük-é mindnyájan azt a nagy erkölcsi felelősséget, amely az egyházi lap terjesztése terén ezen az utón is nehezedik a lelkészekre? A Reformátusok Lapja szeretettel kéri az egyházi hirek rövid, tömör formában megírandó beküldését.