Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-19 / 16. szám
2-ik oldal. 16-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA MAGYAR SIÓN TÁRSASUTAZÁS. , őszinte örömmel értesültem arról, hogy az idei nyáron Amerikába szakadt hittestvéreinknek nagyobb csoportja kívánja meglátogatni az elhagyott régi hazát. A “Magyar Sión” társasutazáson résztvenni kívánó testvéreinket a magam részéről is biztosítani kívánom afelől, hogy idehaza azzal a szeretettel várjuk őket, amellyel az édes anya várja rég elszakadt gyermekét otthonába. Örömünk annál nagyobb lesz, minél több tengerentúl élő testvérünk látogat haza, hogy lelkét megfürössze a fájdalmas érzésekkel annyira teli magyar levegőben. Amikor az elmúlt nyáron hazajöttem amerikai utániról, több magyar testvéremmel együtt léptem át Hegyeshalomnál a magyar határt. A magyarok budapesti világgyülésére jövő testvéreinket ünnepélyesen fogadták a magyar határon. Az üdvözlő beszédre az egyik Amerikában működő magyar szerkesztő válaszolt. Amikor beszélni kezdett, néhány fecske röpült el feje fölött. A szemei megteltek könnyekkel. A hangja elérzékenyült. Bocsássanak meg testvéreim — mondotta, hogy igy ellé'rzékenyültem, de mióta elhagytam két évtizeddel ezelőtt a magyar földet, most látok először újra fecskéket... Jöjjenek magyar véreink, magyar hitestvéreink! Mi is várjuk, a fecskék is várják őket! Nékünk is, a csicsergő fecskéknek is van mondanivalójuk a számukra. Hisszük, hogy megfogják érteni és az üzenetünket sohasem fogják elfelejteni! Budapest, 1930. március 26. Dr. Kováts J. István egyház kerületi főjegyző. Jegyzet: A Magyar Sión Társasutazásról szívesen ad bővebb felvilágosítást a Lelkészegyesület titkára ezen a címen: Magyar Sión Társasutazás, 134—8th Ave., McKeesport, Pa. (Szerk.) Presbiter a templomban. (M.) Egy alkalommal egy gör. kath. lelkésztársam látogatott meg. Éppen egy presbiteri gyűlési meghivó készité- séVel voltam elfoglalva s ő érdeklődéssel kérdezte, hogy mit csinálok? Mutatom neki a meghívót. — Ugyan, mire való ez, mondja. Hiszen minden presbiternek ott kell lennie a templomban és tudomásul kell vennie, ha gyűlést akarsz tartani. Nos, mi nem szoktuk mellőzni a presbiteri gyűlések meghívójának kiküldését s talán nem mellőznénk még abban az esetben sem, ha minden presbiter ott volna, uiinden egyes alkalommal a templomban. De hát nincsen ott! Pedig igaza volt annak a gör. kath. lelkésznek: a presbiter egyik legfőbb kötelessége, hogy ott legyen a templomban. Hiszen azért választották meg, hogy elöljáró, példaadó legyen. Micsoda presbiter az, aki a templom látogatásának elkerülésére mutat példát ? Igen nagy és komoly oknak kell annak lennie, ami egy presbiter elmaradását igazolhatja. És ha valaki nem tudja igen jó okokkal megindokolni, ha egyszer vagy kétszer elmaradt az Istentiszteletről: akkor valójában nem is méltó arra, hogy presbiter legyen. Legelső kötelesség tehát, hogy ott legyen az Isten házában úgy a rendes Istentiszteletek, mint különösen az Ur- vacsoraosztás alkalmával. Mint presbiternek azonban, még ennél is több kötelessége, feladata van. Föl kell ügyelni a templomi jó rendre s tisztét a templomiban úgy kell betöltenie, mintha ő volna a házi gazda. A vendégeket, a gyülekezeti tagokat szívesen kell fogadnia. Ügyelnie kell arra, hogy azok ott jól érezzék magukat. Lássák meg, hogy a templomban nemcsak úgy, véletlenül összeverődött gyülekezet van együtt, hanem egy olyan szervezett egyházközség, amelynek meg vannak a maga elöljárói, gondos, figyelmes, udvarias lés szives presbiterei. Az amerikai gyülekezetek templomaiban minden Istentisztelet alkalmával ott van a templom ajtóban egy-két elöljáró, akik a gyülekezet tagjait fogadják. Mindenkihez van egy pár szives, barátságos, testvéri szavuk s nemcsak az egyház örömét fejezik ki, hogy ott látják a gyülekezetben, hanem mint udvarias, figyelmes házigazdák, az érkezőket helyükre vezetik s megéreztetik velük, hogy itt testvérek körébe érkezett. A lelkészre nézve a legkínosabb látványok egyike, hogy amikor már tele van a templom: a később érkezők ugyancsak nézegetnek jobbra-balra, hogy hol találhatnának egy kis helyet ! ? Végig mennek a padok között s úgy igyekeznek fölfedezni az üres széket, amelyre leülhetnének. Közben pedig a presbiterek, mint házigazdák, ott ülnek saját helyeiken s eszükbe se jut, hogy fölálljanak, az érkezőknek helyet mutassanak. A presbiterek közül legyen kiválasztva legalább kettő minden Istentisztelet alkalmával arra, hogy a templomba érkezőket fogadják, köszöntsék és helyükre vezessék. És ha még annyi üres hely volna is a templomban, akkor is helyükig kisérjék. Ha pedig a helyek már meglehetősen el vannak foglalva : legyenek mindig tisztában azzal, hogy hol van még üres hely s ha jön valaki, minden keresgetés, ácsorgás nélkül vezessék óda. Ezt kívánja meg nemcsak a figyelem, az udvariasság, a jó rend, hanem az a cél is, hogy a templomba érkezők, már akár egyháztagok, akar idegenek legyenek is: ne érezzék magukat árvák gyanánt. (Folytatjuk.) A vessző, Ha idő és alkalom volna reá, igen kedves és hasznos bibliai tanulmányt lehetne írni arról, hogy a Bibliában hol van szó vesszőről lés a szentirók milyen vonatkozásban, milyen összefüggésben emlegetik a vesszőt. E soroknak s e szerény cikknek nem az a célja, hogy ilyen bibliai tanulmányt közöljön. Mégis célunk eléréséig hadd ejtsünk egy-két szót a Biblia vesszőiről. A Mózes könyveiben három emlékezetes vesszőről van szó. Először magának Mózesnek a vesszőjéről, mellyel csodát tesz a Faraó orcája előtt, hogy kiszabadítsa a fogságban sínylődő választott népet: az eldobott vessző kígyóvá változik, — majd a Mózes kezében újra vessző lesz belőle. (II. Móz. IV.) Ugyancsak a Mózes vesszőjéről később azt olvassuk, hogy annak érintésétől a tenger hullámai utat nyitnak a bujdosók előtt. (II. Móz. 14. r.) Majd a kősziklából viz fakad ugyanazon vessző suhintására. (II. Móz. 17. r.) Végül a Mózes IV. könyve 17. részében olvashatjuk Áron kivirágzott vesz- szejének megható történetét. A próféták írásaiban a vessző úgy emlittetik, mint Isten hatalmának jelképe, — de amely egyszersmind Isten haragjának eszköze is. De ugyancsak a prófétai iratokban találjuk Ésaiás fenséges jóslatát (11. r.) Isai vesszőszáljáról. aki nem egyéb, mint az eljövendő Messiás. Vligül emlékezzünk meg a Zsoltárok könyvében emlegetett vesszőkről is. A vasvesszőről, mellyel Isten összetöri a hitetlen ellenséget, (II :9.) — meg a vigasztalásnak pásztorvesszejéről, melyről ma is éenkeljük a XXIIT. zsoltár iróiával: “Vessződ és botod megvigasztal engem.” l|c Jjí íjí Ezeket óhajtottuk előrebocsátani,
