Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-19 / 16. szám
16-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA . 3-ik oldal hogy 'helyes utón eljuthassunk ahhoz a Tárgyhoz, amelyről most szólani aka- : run'k. Ez a tárgy nem más, mint a gyermek megfenyitésének vesszeje. —Ne csodálkozzon, se meg ne botrán- kozzon a kedves olvasó, hogy ilyen tárgyról merészkedünk szólani. Értem és megértem az ellenvetést: a X'X-ik században többé nem volna szabad vesszőről, azaz a gyermekek meg- fenyitéséről beszélni. Legyünk felvilá- gosodottabbák és emberségesebbek s ne akarjuk ily durva eszközzel nevelni a gyermeket, — még ha célunk jó volna is; mert hiszen jó célt durva eszközzel elérni nem lehet. Itt is áll az igazság, hogy a cél egyáltalán nem szentesíti az eszközöket. No meg abban is van nem csekély ellentmondás, hogy egy ilyen bibliai alapon álló lapban, vesszőről legyen szó. A mi eszményünk a keresztyén családi életről egészen más. Tisztelettel elfogadom az ellenvetéseket (hisz lén magam sorakoztattam fel őket, mondhatni magam ellen!) Mégis csak szeretettel kérem az olvasót, hallgasson meg és el ne ítéljen előre. Legyen türelmes e sorok olvasása közben . . . Ha éh most a gyermek megfenyitésének vesszejéről merek szót ejteni: a bátorságot ehez nekem egyenesen az Isten örökkévaló Igéje adja meg. Nyissuk fel csak a Példabeszédek könyvét. És mindjárt az első lapjáról e drága szent iratnak, állapítsuk meg azt, hogy e könyv elsőleges célja éppen az ifjúság irányitása lés nevelése. Bölcs Salamon, a könyv szerzője, újra meg újra “Fiam!” megszólítással kezdi előterjesztéseit s az egész könyv tartalma s hangja csakugyan azt igazolja, hogy- az ifjúság nevelésének szent ügye lebegett az Istentől ihletett szerző szemei előtt. Nos, e drága könyv lapjain, kifejezetten öt helyen olvashatunk a fenyítésről és vesszőről. Álljon itt előttünk szó szerint ez az öt bibliai Ige. “Aki megtartóztatja az ő vesszőjét, gyűlöli az ő fiát; aki pedig szereti azt, 'megkeresi őt fenyítékkel.” (Péld. 13:24.) “Fenyitsd meg a te fiadat, mert még van remény felőle; de annyira, hogy őt megöld, ne vigyen haragod.” (Péld. 19:18.) “A gvermek elméjéhez köttetett a bolondság; de a fenyítés vessze je mesz- sze elűzi ő tőle azt.” (Péld. 22:15.) “Ne vond el a gyermektől a fenyítéket ; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal.” (Péld. 23:13.) “A vessző és dorgálás bölcseséget ád; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját.” (Péld. 29:15.) 5jí ífc Figyeljük meg jól e szent igéket. Nem érezzük-e, hogy a szeretet Lelke sugárzik belőlük? Hol itt a durvaság, az erőszak? Bölcs és mérsékelt fenyítésről van szó mind az öt esetben; — kifejezetten vesszőről; — és sohasem ökölről vagy botról, fellobbanó haragról, vagy elvakult dühről, amelyektől meg egyenesen óva int. Tehát csak a fenyítés vesszejéről beszélhetünk mi is. Erről mondja a szelidlelkü Luther Márton, a nagy reformátor és nagy ta- nitómester, hogy a szüle vagy tanító a fenvités vesszejét göngyölje bele egy MDívánkba . . . Mit jelent ez más szóval ? Ha fenyiteni akarod a gyermeket, a vesszőt kezedbe véve, mondj el előbb egy Miatyánkat, hadd engesztelődjék haragod tüze; hadd gondolhass ez ima által Istenre, ki akarja ugyan, hogy fe- nyits, de azt is akarja, hogy vessződ a Miatyánk ezüstpapirjába legyen göngyölve : vigyázz, hogy az ezüstpapir el ne szakadjon! Én ismertem egy sokgyermekes családapát, falusi református lelkipásztor volt, — Isten nyugtassa! Ő is használt fenyítéket; de vessző házánál készenlétben sosem állott. Hanem ha valamelyik gyermek “rossz fát tett a tűzre”, szépen lesétált a kertbe, vágott frissen egy vesszőhajtást, azt gondosan megtisztogatta, közben nyugodtan felsétált a lakásba — lés akkor, amikor a felger- jedésnek már semmi tüze nem lobogott benne, csak akkor használta a fenyítéket. A vesszővel való megfenyitésnek csak akkor van jogosultsága, ha a szelíd, meggyőző szó a gyermekre nem hat. Ha makrancos, akaratos a gyermek. Például ha nem tud felfogni valamit, azért sohasem szabad őt megütni. De ha makacskodik, tiszteletlenül viselkedik, felesel, hazudik, vagy — Isten őrizzen — lopna: akkor nincs más hátra, mint a vessző. A vessző használata azonban nem a végső megoldás. A vesszőzés után kell miég következni valaminek: a kiengesz- telődésnek. Tagadhatatlan, hogy a verekedés úgy a felnőtt (szülő vagy ta- nitó), mint a gyermek lelkében valami fájdalmas, sötéf árnyékot hagy. Nos, akinek volt bátorsága vesszőt használni, legyen fenkölt gondolkozása ahoz is, hogy a fenyíték erkölcsi oldalát el ne mulassza kidomborítani. Magyarázza meg a gyermeknek, hogy neki — a felőttnek — fájt az a legjobban, hogy ehez az eszközhöz kellett folyamodnia. Értesse meg a fenyítés okát és célját s a gyermekkel okvetlenül szép szelíden láttassa be azt, hogy igy volt jól, ahogy volt s hogy a jövőben ennek nem szabad megismétlődni. Jöjjön rá a gyermek arra, hogy neki bocsánatot kell kérnie; a bocsánatadás legyen készséges és örömet szerző s kövesse azt a békecsók. 5fc sf: Miért szólottunk a vesszőről ? — azért, hogv a gyermeknevelésből a szigorúságnak nem szabad hiányoznia! Felébresztette lelkűnkben ezt a felelős gondolatot az a tapasztalat, hogy manapság széltében-'hosszában annyi lazaságot, meggondolatlanságot, céltalanságot látunk a gyermek nevelésben, mint talán sohasem. A szeretetet félreértik s a gyermeket játékszernek tekintik, belőle egy-egv kis házizsarnokot nevelnek. Ez nem keresztyén álláspont. Mindent elnézni: annyit jelent, mint a gyeplőt teljesen odadobni a gyerek nvakába. Aki ezt teszi, ne csodálkozzék, ha majd a gyermeke hálátlan lesz öreg szülei iránt . . . Valamikor még a Jézus kezében is ott suhogott a korbács, amikor háromévi szelíd tanítása hatástalan volt. * * * És még csak egy szót. Ha én tanító volnék, sosem használ- r ' k vesszőt. Az emberek között az a közvélemény, hogy a fenyítés a tanító durvaságának gyümölcse. E sorok írója 15—16 esztendeig foglalkozott tanítással s állitván állítja, hogy el lehet mellőzni a vesszőt. Pliszen a vessző az iskolában fegyelmezőeszköz szokott lenni. Fegyelmezni pedig vessző helyett sokkal jobban lehet a tanítás érdekességével s a gyermek önérzetére való hatással. Ismertem egy tanitót, kire azt mondották tanítványai: becstelenség volna őt megbántani . . . Legyen minden tanító nagy és fenkölt egyéniség, ki megjelenésével tiszteletet parancsoljon s szeretetével szeretetet hirdessen. Már csak azért se használjon a tanító vesszőt, mert azzal összetöri a szülőkkel való jóviszony gyémántkelyhét. Mily pótolhatatlan kár volna ez. A 'keresztyén szülőknek azonban, a Bölcs Salamon szellemében, illik a kezébe igenis a — vessző. Uray Sándor.
