Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-19 / 16. szám
VOL. XXXI. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. APRIL 19, 1930. z No. 16. SZÁM. AMERIKAI M ~ YAR Reformátuso»vLapja AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER. A lapra vonatkozó minden közlemény és előfizetés a felelős szerkesztőhöz küldendő ezen a címen: Rev. J. Melegh, 134-8th Ave., McKeesport, Pa. Telefon: 22742 McKeesport. Három húsvéti kérdés. A LEGNEHEZEBB KÖ. Nehéz a kő, amely kora reggel utunkba áll, amint szembe nézünk a nap súlyos feladataival, sokszor legyözhetetlennek látszó akadályaival. Nehéz a kő, amely a súlyos beteg ágya mellett átvirrasztott éjszaka után az egészségesek szivére ereszkedik. Óh, de mennyivel nehezebb volt az a kő, amely a három nő szivére nehezedett, akik kezükben drága kénetekkel a hitnek első napján a sírbolthoz mentek napfelkeltekor, mondogatván maguk között: — “Kicsoda hengeriti el nekünk a követ a sírbolt szájáról?”. . . . Kicsoda hengeriti el az aládiibörgő, mindent eltemető hólavinát? A tavaszi napsugár! Mennyi felesleges fájdalmat szerzünk magunknak szükségtelen aggodalmaskodással! Nehézségeink vannak? Akadályok állanak előttünk? Győzzük le! ö segít. “Bízzatok, én meggyőztem a világot". Eltorlaszolta valami az utunkat, boldogulásunkat! isten egyetlen ujja erősebb, mint az egész embervilág karja. Sokkal nagyobb sziklát elmozdított, mint a mi napi gondjaink apró kövei, “Az ö angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek téged, hogy meg ne üssed lábadat a köbe”. Nézd csak, milyen könnyedén, milyen biztosan átemeli az édesapa gyermekét a korláton, a patakon, vagy akár a tűzveszélyen. A e kérdezd hát többé: kicsoda hengeriti el a követ! AKIK JÉZUST KERESIK, nem mindig jó helyen keresik. Az első husiét sirlátogatóit, akik a követ elken geritve találták, megállította és utbaiga zitóttá a két, fényes öltözetű férfin: “— Mit keresitek a holtak között az élőt? .” Jaj de nagyon nagy szükségünk van nékünk is erre az utgaigazitásra! Ma már nagyon sokan vannak, akik Jézus valóságos feltámadását nem tekintik a keresztyén hit sarkalatos tételének. Elégnek tartják az Ö gyönyörű tanításait és vonzó életpéldáját. Csakhogy ezek az értékek is aligha jutottak volna hozzánk a húsvéti csoda nélkül. Ki őrizte volna meg, ki tartotta volna fenn azokat az utókor számára? Még soha senki nem támasztott olyan hatalmas reménységeket, mint Jézus és soha senkinek a halála nem tépett úgy foszlányokká dicső várakozásokat, mint az övé. Azt a nyájat, amelyet a pásztor gyilkosai riasztottak szét, soha senki másnak nem sikerült volna újra összeterelni, mint magának a pásztornak. Mi más bátorította volna fel őket az “örömhír” terjesztésére, a Krisztus egyházáért mint legfőbb jóért való halálosan komoly küzdelemre, ha nem az a bizonysság, hogy ugyanaz a Jézus, aki a szörnyű orkán kizajlott, elcsendesült felhői alatt, a pénteki alkonyat tört fényében igy kiáltott fel: “Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet”, — vasárnap hajnalban újra életben volt. Nem sejtették, sem remélték, sem álmodták. nem hitték, de tudták, hogy az ö Megváltójuk él! Nem tévedtek abban, hogy ö vagy mindaz, aminek mondotta magát, vagy csupán szomorú emléke ósz- szetört reménységeknek, amelyeket örökre eltemetett az a nehéz kő. De életre vil- lanyozta őket a húsvéti heroldok eziisl- cscngésii harsonája. — Mit keresitek a holtak között az élőt? Mi se’ keressük hát ott Jézust. Halott Krisztusban hinni nem elég. Halott Lincoln nem emelheti föl kezét a rabszolgaság ellen. Halott Petőfi nem énekelhet világszabadságról és nem rázhat talpra halott nemzetet. Halott Hunyady kardjától nem remeg a pogány. Halott ügyvéd nem védelmezhet, halott orvos nem gyógyíthat senkit. Krisztus feltámadása nélkül összeomlik az egész keresztyén hit, az egész keresztyén egyház, mint a legimpozánsabb diadalív is a zárókő nélkül. Aknek még nneisen feltámadott Krisztusa, annak a hite nem sokkal boldogi- tóbb és nem sokkal hatékonyabb, mintha pl. Tutankhamen múmiájában hinne. Ne keressük hát Jézust a múlt temetőjében, nincsen ott. Itt van! MIT SÍRSZ? Ez a harmadik húsvéti kérdés. Annak, aki először hallotta, elég oka volt a sírásra. Magdaléna olyan szép volt, s olyan nagy és mély lélek volt, hogy valamikor hét démon is tanyát üthetett benne és garázdálkodhatott a királyi palota drága kincsei között, amíg a palota ura örökre ki nem korbácsolta onnét a zsiványhadat. Hétszeres fájdalom éles tőre járja át azért szivét, látva, hogy a démoni hatalmak serege miként töltötte ki dühét az ő szabaditóján. Nem is álmodta, hogy olyan közel van hozzá a hétszeres vigasztalás. Jézus nemcsak a Golgothára haladt siró asszonyok között, nemcsak sírboltja előtt látott kisirt szemeket. Egész élete szomorú arcok között vonult el. Nem hus- vét reggelén nyújtott először könytörlő kendőt az összetört szivünek. Mindig és mindenütt együttérez a sírokkal. Drága fiát sirató özvegyasszonyon nemcsak Nőin kapujában könyörült, amikor csodálatos tettével ütött pecsétet e szavaira: “Ne sírj”! És nem csupán a Lázárt sirató testvérek, rokonok, ismerősök vették észre, hogy “könnyekre fakadt Jézus”, és mondották: “Mennyire szerette!” Nézzünk a keresztre, ott látjuk igazán, hogy mennyire szerette — ezt a mi egész embervilágunkat! Miért sírsz, amerikai magyar testvér? Sok-sok oka lehet könnyeidnek, de csak egy törölheti le azokat. Sok-sok oka lehet bánatodnak, de — hidd cl, — csak egy vigasztalása van. A feltámadott Krisztus. “örvendezzünk és vigadjunk, Krisztus a mi vigaszunk!” Takaró Géza.
