Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-23 / 8. szám

8-ik szám.

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

3-ik oldal.

Családi Kör.

A GYŐZELMES KIRÁLY.

Jel. 6:2.

Hősök e világon mindig voltak, sőt oly reg Idő óta, 'hagy egészen megszokták őket. Vannak hősök ma is. És lesznek a jövőben is. Ám a jövőben az emberiség többet ifog várni a hősöktől, mint a múltban. A kezdetleges időben az volt a hős, akinek nagyobb volt a (fütyköse és erősebb volt az ökle. A hősiesség tehát a durva erőn alapult. Az az egyén, aki a durvaságnak, a kegyetlen erőnek a legtökéletesebb kifejezője volt: hősként szerepelt. Ma már többet várunk a hőstől, sőt a jövőben még többet fogunk a mainál is várni. De erről majd csak később szólok.

Egyelőre lássuk meg azt, hogy milyen szerepe volt a múltban egy-egy hősnek nemzeti és áltálában véve emberi szempontból. A hős igen jelentékeny egyesítő erőt képezett a múltban társadalmi téren. Egy egy nemzeti hős valóságos központja volt kora történelmének, intézményeinek, törvényeinek, tantételeinek, sőt a kor minden vívmánya valósággal az ő személyes kiválóságainak egyenes eredménye. Legalább ezt bizonyítják az írások.

Vissza menve egészen a kezdetleges korba, kérdezzük meg, hogy ki volt a legelső hős? A családfő. Korlátlan ura volt ő mindennek és mindeneknek. Élet és halál felett szabadon rendelkezett. Korlátlan uralmát megtartotta mindaddig, amig egy másik családfő, nálánál erősebb, hatalmasabb és eszesebb le nem győzte az ököljog alapján. így keletkezett aztán két, avagy több családból egy 'korlátlan uralommal bíró hős hatalma alatt a törzs, amiből aztán kifejlődött a törzsífőnöki méltóság. 'Mikor aztán az egyik törzsifőnököt legyőzte a másik, akkor a két törzsből, esetleg három, vagy még többől, kialakult a nemzet s a nemzet élére aztán királyként, vagy fejedelemként azt a törzsfőnököt állították, aki testre nézve legderekabb, erőre nézve leghatálmasabbnak bizonyult. Ezek mind hősök voltak.

A hősiesség fogalma minden korban változott a szerint, amint változott a kiválóságról alkotott fogalma az egyes nemzeteknek. A kor szelleme ő benne találta meg legtökéletesebb kifejezését. Vezéri szerepét csak addig tölthette be, mdg képes volt arra, hogy mások nevében szóljon s azokat kétségen felül képviselje. ő volt az az ember, akiben megvalósulva látták 'mindama kiváló tulajdonságokat, amelyeket magukban szerettek volna látni s mintegy ösztönszerüleg csoportosulták zászlaja alá. Szóval olyan egyetemes embertipust képviselt, aki bírt mindavval a tulajdonsággal, amit ők nélkülöztek, aki láthatólag és kézzel foghatólag megépítette nékik azt a várat, amit ők csak a levegőben 'képzeltek el. Ő véghez vitte mindazt, amiről mások csak álmodozni mertek. Éppen azért a látszat szerint ösztönszerüleg, mintegy vakon követték őt, a valóságban azonban a saját jól felfogott érdekükben cselekedtek, amikor vezérükért mindent feláldoztak, ami előttük szent volt.

Akár társadalmi, akár nemzeti, akár állami szempontból vesszük is, a hős személye körül mindig egységes csoport verődött össze. Ő volt az, aki közös vágyakat, közös célokat, közös terveket, közös eszméket váltott ki az emberek leikéből. Ahelyett tehát, .hogy egymástól különálló, egymástól teljesen elszigetelt egyedek küzdöttek volna a létért, az ő mindeneket uraló egyénisége lehetővé tette azt, hogy az emberek egyet érezzenek, egyet gondoljanak és egy cél érdekében cselekedjenek.

Igaz, hogy ezek a nagyságok sokszor Visszaéltek a kezükbe összpontosult hatalommal. Napoleon 'például borzalmas erőre, hatalomra és 'hírnévre tett szert, de ez a dicsőség emberi koponyákon nyugodott és éppen azért sokáig nem is állhatott meg, mert minden uralom, mely nem az igazságon nyugoszik, előbb utóbb összemolik.

A világnak ma is szüksége van hősökre. De mi legyen a hősiesség alapeszméje ? A durva erő ? Ha az ember csak állat lenne, akkor az erő képezné a legideálisabb alapeszméjét a hősiességnek. Ám az ember több, mint állat. Sőt több, mint puszta értelem. Az igazi ember alapjában véve szellemi, lelki lény. És ha a durva erő kedvéért megfeledkezik Istenről, aki lélek és igazság, akkor megfeledkezett önmagáról is és belépett az állatiasság feneketlen mélységébe. Amikor igy a lelket szem elől tévesztette, nemcsak testében, de gondolkozásában is megindult a visszafejlődés : az erkölcsi bomlás.

Az embernek alaptermészete az, hogy visszafele könnyebben csúszik, mint előre. s csak az igazán erkölcsi hős képes az embert visszatartani attól, hogy az erkölcsi züllöttség feneketlen 'mélységébe essék. O az, aki szebb és ragyogóbb világot rajzol az emberek előtt. Ő az, aki vezeti az emberiséget a haladás utján előre, ő az, aki a lelket megölő képzelt világából kihozza az embert a valóságra s odavezeti Istenihez.

Az ó-testámentota nagy prófétái, az uj-testámentom nagy apostolai, a középkor nagy reformátorai, korunk nagy prédikátorai ■— szóval: Ézsaiás és Jeremiás próféták, Péter és Pál apostolok, Savanarola, Luther és Kálvin reformátorok mind egytől egyig bebizonyitot- ták azt, hogy a vallás nemcsak erkölcsi őre a nemzeteknek, de igazán mozgató ereje a tudományos fejlődésnek és e'lő- haladásna'k is.

Az elmondottak alapján tehát feltehetjük azt a kérdést, hogy milyen legyen az a mindeneket legyőző hős, aki e világon minden ember kiválóságát magában összpontosítja, aki állandó értékkel bír minden ember előtt? A 'kezdetleges ember kő-baltája, szóval a puszta erő, akár milyen ügyesen és eszesen legyen is az alkalmazva, végeredményben nem uralhatja a világot. Az embereket napról-napra mindinkább hatalma alá keríti a szellemi, a leki életről alkotott fenséges íogaldm. Erkölcsi nagyság, szellemi kiválóság, lelki méltóság: ezek azok a jellemvonások, amelyeknek meg kell határozni a jövő nemzedék nagy hősét, igazi vezérét. Az ember a valláson keresztül képes önmagából a legmagasabb értékeket kitermelni. Ha tehát az ember igazán meg akarja találni a maga hősét, akkor ezt csakis a valláserkölcsi világrendben találhatja meg. A jövő nemzedék nem fog elismerni senkit sem hősnek, ha csak érdemesnek nem tartja azt arra, hogy tisztelje, hogy be csülje, sőt mindenek fölött imádja is.

Az emberiség diadalmas hősének tehát legelső és legfőbb tulajdonsága az kell hogy legyen, hogy legyen jó. A jóság és az igazi hősiesség egy és ugyanaz. Az igazi jóságnak éle van. Élesebb, mint a kétélű kard. Belevág a bűnnek, a gonoszságnak a kellős közepébe, bele a szivébe. A világ hősének olyan eszményképet kell önmagából visszatükröz- tetni, ami tisztább, ragyogóbb és nemesebb, mint a legtökéletesebb ember, aki valaha élt ezen a világon. Ennek a győzelmes királynk ki kell váltani az ember szivéből mindazt, ami ott a legjobb, a legszentebb és legnemesebb. Kell, hogy 'felemije, lelkesítse, megtisztítsa és megszentelje azokat, akik közel jutnak hozzá. A legtökéletesebb színvonalra kell önmagában emelni azt a hősiességet, a mit minden ember önmagában szeretne megvalósulva látni.

Ebben a győzelmes királyban kell, hogy megtalálja az emberiség az egyetemes mértéket. Az ő személyiségében, az ő egyéniségében osztozni kell minden népnek, a németnek, az amerikainak, sőt a kínainak is. Az ő jellemén keresztül kell hogy megvalósuljon az igazi nemzetköziség. És ha a nemzetek ilyen hőst fognak tisztelni és imádni, akkor a kardokból kapák kovácsolódnak; az egymást gyilkolás helyett szeretni fogják az 'emberek embertásaikat s minden eimber a másikban testvért fog látni. Közös re-