Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-06 / 14. szám
VOL. XXX. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. APRIL, 6th, 1929. No. 14. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformati , O 'un.’jo-T d X Lapja AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER. Entered as second class mail matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879. Publication office: 117 Flowers Ave., Pittsburgh, Pa. ÜNNEPEK UTÁN. Virágvasárnap, Nagypéntek, Husvét. Sokat jelentő ünnepek. Még halljuk a sokaság Hozsánna énekét. Nemsokára Feszitsmeg-re változik a Dávid fiának üdvözlésére felhangzott örömujjongás. Ott látjuk keresztfán függni azt, akit a gonoszság üldözött, aki maga az ártatlanság, az igazság, a szeretet volt. Még a keresztfának gyötrelmei között is azokra gondolt, akik szenvedésének okozói voltak. * Atyám bocsáss meg nekiek,’mert nem tudják mit cselekesznek.” A földöntúli élet üdvösségét Ígéri annak a gonosztevőnek, aki beismerte bűnös voltát és Jézus közbenjárását kérte. Nagypéntek fájdalmas emlékét Husvét diadalmas örömünnepe váltotta fel. Templomaink mindenütt megteltek. A hívek sokasága szivvel-lélekkel énekelt és imádkozott. A feltámadásnak bizonyos reménysége vidámi- totta az ünneplők sokaságát. Szent fogadások fakadtak sok kebelben. Elmúltak ezek az ünnepek. Emlékük azonban velünk maradt. Az ünnepek jelentősége még mindig élénk emlékezetünkben van. Tudjuk, megértettük, hogy a feltámadás dicsőséges husvétjával nem fejeződött be Jézus munkássága a földön. Még tovább tanitgatta őket, készitgette azokra az időkre, amikor már nem lesz velük, amikor saját erejükből kell foly- tatniok azt a munkát, amit a Mester ő reájuk bízott. Még negyven napig volt a földön. Ez idő alatt erősitgette a tanítványokat, megértette velük, hogy az idő nincs már messze, amikor végleg eltávozik körükből. Visszatekintünk az elmúlt ünnepekre, s azoknak tanulságait összegyüjtögetve jó reménységgel nézünk a jövendőbe. Nincs már szivünk félelmére nézni sírunk fenekére. A Jézus feltámadott, hirdetik az angyalok. Jézussal feltámadtak reménységeink is. Szent lelkesedéssel készek vagyunk arra, hogy felvegyük Jézus keresztjét, mert most már tudjuk, hogy nem a halálnak, hanem a feltámadásnak, az örök életnek keresztje az. Most még inkább készek vagyunk arra, hogy Jézus szentegyházáért fáradozzunk, érte áldozatokat hozzunk, ha kell szenvedjünk. Akaratunk megacélozódott. Céltudatos igyekezettel, hit- hüséggel, buzgó szeretettel erősitgetjük, bá- toritgatjuk a gyöngébbeket. Most már dicse- kedésünk van Jézus keresztjében, mint dicse- kedése volt Pál apostolnak. Most már nem keressük a holtak között az élőt, tudjuk, hogy feltámadott. E hitünkről készek vagyunk vallást tenni embertársaink előtt. Vájjon meddig tart lelkesedésünk, hűségűnk? Vájjon az elmúlt ünnepekben szerzett tanulságok meddig maradnak velünk, a mi életünkben? Jusson eszünkbe, hogy Jézus akkor tette erősekké tanítványait, amikor azok engedelmeskedve az ő parancsolatának, mindnyájan egyakarattal együtt valának és várták a meg- igért Szentlelket. Vajha az elmúlt ünnepek megtanítottak volna minket arra az igazságra, hogy Jézus azokért támadt fel, akik benne és általa egyakaraton vannak, akik imádkozó lélekkel készek bizonyságot tenni hitükről cselekedeteikkel is, akik készek nemcsak imádkozni, de áldozni és dolgozni is Krisztus Egyházáért. Az elmúlt ünnepek s különösen Husvét ünnepe jelentse életünkben az uj munkás, áldozatkész keresztyéni életre való feltámadást, akkor ünneplésünk nemcsak egy elmúló nap volt, de egy uj életnek kezdete. Akkor mi is mondhatjuk Pállal: “Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszittetett a világ, és én is a világnak.’‘ (y.)
