Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1928-03-24 / 12. szám
VOL. XXIX. ÉVFOLYAM PITTSBURGH, PA. MARCPI 24th, 1928. No. 12. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformátusok Lapja AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCH PAPER Entered as second class mail matter on the 14th of August. 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879 Publication office: 117 Flowers Ave., Pittsburgh, Pa. MAGYARNAK LENNI. % Szinte különösnek látszik e fogalom felújítása, mely mostanában gyakran képezi a vita tárgyát gyűléseken és disztárgyalásokon. Leg- többnyire ott hangzik el ezen tárgynak a felvetése, ahol vezető férfiak küzdenek harcias elszántsággal a maguk igazának állításával. S könnyen megtörténik, hogy egymást kiközösítik, magyar és református mivoltukból, csakhogy tultegyenek az élet törvényének legszentebb pontjain. És elhisszük, hogy nehéz manapság az eligazodás, amikor a magyar nemzet ezer évig összetartott családi életét összetörte a sors vaskeze, s gyermekeit szétszórta a szélrózsa minden irányába. Ki hitte volna azt, hogy Magyarország ezeréves földjét idegen hatalom keze alá hajtsák, idegen nyelv, idegen kultúra váltsa fel a magyar nyelvet és a magyar nemzet kultúráját. Most pedig vita tárgyát képezi, hogy melyik a nagyobb magyar, az-e, akit a sors megmentett az anyaföldön, vagy az-e, akit elszakított az anyaföldtől és önmagával harcolva éli le küzdelmes életét. Mert hát ilyesmi határozat is elhangzott egyik egyházmegyei gyűlésen, hogy az elfoglalt területen szolgálatban lévő református lelkész nem választható be lelkésznek az anyaföld területén. Hasonló esetj hasonló harc folyik mi közöttünk Amerikában. Itt azonban három különféle sulymér- tékkel mérjük meg magyarságunk értékét. Első csoportba állanak a veteránok, akik utat vágtak az uj világ földjén, akik életüket égették be a vándor magyarok leikébe, akiknek izomerejük ott van minden magyar templom fundamentomában, akik szivüket törték darabokká, hogy az amerikai magyarság életében megindítsák az alkotó munkaképességet. Ma ezekre az emberekre úgy mutatunk, mint a róka mondta a medvének: “ez már csak volt ember, volt magyar”. Vájjon lehámlott-e róluk zománcos magyarságuk, kikopott-e nyelvük, megrozsdásodott-e érzésük? Erre a kérdésre megfelel az általuk megmentett és kiszolgált amerikai magyarság sok ezre. A második csoport a veteránok családi fájáról kihajtott, itt született magyar ifjúság. Itt már félve szólunk, a sulymérték közt nem is tudunk eligazodni, melyikkel mérjünk, igy hát itt a róka szavaival élünk: “ez még csak lesz ember, ez még csak lesz magyar”. A harmadik csoport az uj emberek csoportja, akik friss erővel, tele lelkesedéssel, a honmentés túlfeszített vágyával, a hazafiasság egy ércfogalomba öntött gondolatával vélik megmenteni az amerikai magyarságot. Hogy melyik a nagyobb magyar, a száz percentes református, azt most nem Írjuk fel nemzeti lobogónkra. Inkább arra térünk, hogy imádkozó szóval kérjük egymást, ne szaggassuk szét az élet aranyfonalát, mellyel minket az Istenkéz egybekötött, ne vágjuk földhöz az élet törvényét, mely kifaragta magyar karak- terunkat s összeolvasztja lelki életünket egy nemzet életével, melynek történetében, irodalmában, művészetében izmosodik, fejlődik ki tipikus, egész világ előtt csodálatos magyar jellemünk. Hogy pedig ki mennyit ereszt át érzésein a magyar fájdalomból, örömből, szenvedésből, azt csak a tett mezején látjuk kivi- rágozni. Magyar testvérek! Törjük össze a mérték pálcáját, amellyel eddig egymás hátán suhintottunk és a helyett gyújtsuk meg magyar szivünkbe az egymás iránti szeretet tüzét, mely színes sugarakkal vetítse szét az ég szivárványát, s ebből pedig szőjük meg a nemzeti zászlót együttesen, követése pedig jelentse számunkra az eddig el nem ért didalamat! H. S.
