Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1928 (29. évfolyam, 1-50. szám)

1928-03-24 / 12. szám

2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 12-ik szám. ÉLETJELEK, A whartoni, N. J. egyházból örvende­tes ihirt kapunk. A közgyűlés elhatározta, hogy 'az egyház lelkészével, 'tiszt. Dezső János úrral a nyugdíjintézetbe lép. Sze­retetteljesen s nemesen cselekedett mind a két fél. Az egyháznak jól felfogott ér­deke megkívánta. Üdvözöljük az egyhá­zat és ajánljuk a követésre méltó példát. Április 1-ig még a kedvezmény a lelké­szekre nézve fennáll. Borsos István kollegánk múltkori 'szá­munkban nemcsak érdekes, hanem na­gyon is megszívlelendő dolgot említett jó cikkében. Tudniillik azt írja Borsos tiszteletes ur, hogy vannak egyházak, amelyék még nehéz időkben tudják meg­jutalmazni érdemes lelkészeiket automo­billal, aranyórával, Kossutlh-szobor le­leplezésére útiköltséggel Stb., de a boar- dokkal szemben szűk marokkal, hanya­gul, vagy .semmiképpen nem teljesítik kötelességüket. Ezek a boardok úgy a Reformed Ohurchben, mint pedig a Pres­byterian Churchben harminc éven tar­tották fenn nagy nehéz áldozattal az egyházi munkát, sőt sok független egy­ház ennek a segélynek köszönheti meg­szervezését és életét. (Megjegyzem ezt “sineiira et studio” a történeti hűség ér­kében.) Még csak egy hét van hátra Küldjük be adományainkat örömest. (Cheerfully). Többnyire a lelkészeken múlik, ha miatt a magyar egyházaknak pirulniok kell. Amely egyház a missziók érdekeit nem karolja fel, legyen az bel- vagy külmisz- szió, az holt egyház és megfeledkezik Krisztus határozott parancsáról: Men­jetek az egész világra.... Ezt azért em­lítjük, mert a Boardoknak beküldött ado­mányaink bel- és külmissziói célokra för- ditattnak, jó nagy összeg visszaszárma- zik egyházainkhoz. Olvassuk, hogy a magyarországi refor­mátus egyház szintén felkarolja a kül- missziót. Szívből örülünk a jó hírnek. Egyházainknak soha sem győztük eléggé ajánlani, hogy minél pontosabban tartsák be az egyházi törvényeket, ame­lyek a tagok felvételére vagy elbocsátá­sára vonatkoznak. (Elbocsátó levél). E téren a leglazább eljárást találunk gya­korlatban, ami azután oka lehet nagyon sok zavarnak. Nem régiben egy szépen fejlődő egyházban a lelkészvála'sztó gyű­lést az a körülmény zavarta meg, hogy nem voltak bizonyosok abban, kik az egyháznak tagjai. Sok egyházban fordul­hatna élő ilyen zavar a mostani laza el­járás szerint. A newarki egyházban Fráter Lóránd Kőszegi Teréz Amerikában időző művé­szek, március 11-én hangversenyt ren­dezték a Magyarországtól elszakított te­rületeken élő református papok és taní­tók özvegyei és árvái alapja javára. Ugyanebből az egyházból egy másik jó hir igy szól: Valláso's esték a fiatalok részére. Az ifjúsági kör minden péntek este vallá­sos összejöveteleket rendez az iskola te­remben. Az eddigi összejövetelek vára­kozáson felül sikerültek. Reméljük, hogy nemcsak az ifjúsági kör tagjai fogják felkeresni ezeket a Vallásos estéket, ha­nem mindazok a fiatalok, kik 'szükségét érzik a vallásos nevelésnek. Tekintettel arra, hogy a fiatalságnak nagy része itt született, az előadások részben angolul tartatnak meg. t A Crescent-Martins Ferry egyházról két jó hirt jegyzünk fel: Evangelizáló estéink soha sem von­zottak még annyi testvérünket, mint most. Estéről-es'tére közel 200 lélek töl­tötte meg templomunkat, hogy hallgassa a szolgái áltál hozzánk szóló Krisztust. Nt. ifj. Dókus Gábor és Nt. Szabó Ist­ván urak beszédei hosszú ideig fognák élni a lelkekben, s fognak teremni áldá­sos gyümölcsöket. A befejező böjti Űr- vacsorában 75 lélek részesült, amely szinte a legnagyobb szám böjti alkalom­mal. A szent jegyeket Albert András és neje adómányoztá'k, akiknek ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki. Köszönet. A nehéz helyzetben levő sztrájkoló bányásztestvéreink javára a Lörain-i Ref. Egyház Nőegylete utján 50 dollárt küldött. A testvéri segítő sze­retet ezen ipéldaadó megnyilatkozását ez­úton is hálásan köszönjük. 'Szivük ne­mességéről tettek 'tanúbizonyságot. Bár akadnának követőik a jónak cselekvé­sében. ÉRTESÍTÉS. A sztrájkoló bányászok helyzetéről és segélyezéséről felvilágosítással szolgál­nak: Nt. Borsos István, Nt. Várady Ar­thur, Nt. Szabó István, Nt. Kerekes Béla, Nt. Csontos Béla cimöket bárki is meg­találhatja a Református Árvaházi Nap­tárban. TEMETÉSI ÉNEKES KÖNYV UJ — MOST JELENT MEG mely 120 alkalmi éneket foglal össze. A könyv szerzője Fülöp István, aki gaz­dag tapasztalattal bír ezen a téren. A könyv ára 75 cent. Megrendelhető a szerzőnél: Fülöp Ist­ván, 1633 E. 30th St., Lorain, Ohio, vagy a Reformátusok Lapja szerkesztőségénél. KÉPZELT BESZÉLGETÉSEK. Szólott velem a krisztusi ember. A krisztusi ember ezeket mondta ne­kem: Ne hidd, fiam, hogy nehéz lenne keresztyének lenni. Gondold meg, hogy Krisztus embernek akar téged, azért vál­tott meg és Krisztust követni annyi, mint emberré lenni. És csak annyira vagy ember, amennyire megtudod ma­gadban fékezni az állatot és tudd meg, hogy a maga vadászterületéről a kon- kurrenst kimarni a tigris is tudja és a gorilla is szereti kölykeit és az ürge is tud felesleget gyűjteni és odvába vonulni az éhezők elől. De kötelességet érezni csak ember tud. Azért mondom neked, légy ember. Nem nehéz sor ez, csak nézz magadba és eszmélkedj. Ha suszter lennél, gondold meg, hogy nem feltétlenül kell napon­kint ötvenezer koronát keresned és ha csak tizet keresnél, nem fagyna el a lá­buk a szegény emberek fiainak. És ha nehéz üzletek embere lennél, néha gon­dold meg, hogy amit te nyersz, az má­soknak hiányzik, hiszen egy országban csak bizonyos mennyiségű pénz lehet és ha kevesedmagaddal ezt mind elhará­csolod, ki fizet majd adót, miután te rész­vénytársaságot alapozol és a profitot el­dugod a mérlegben? Másfelől vigyázz, ha pénzügyminiszter lennél. Az állam nem öncél, sőt inkább függvénye amaz összeség közös céljá­nak, amelyet haza néven ismerünk kö­zönségesen. Az állam nem a haza, csu­pán a hazának adminisztrális kifejlődése és ha gazdaggá teszed az államot, még nem tetted azzá a hazát. A kisajtolt, nyo­morult szegények egy gazdag államban sem boldogok és mit érnél egy stabil koronával, ha az árak mégis úgy zuhan­nak fölfelé, hogy a primár megélhetés is mindennapi hőstetté szörnyüsödik 'az egyes polgár életében. Az idealizmus nemcsak a fogyasztót 'kötelezi, hanem a termelőt is, mert e két nemből tevődik össze a haza, 'ezt gondold meg, ha pénz­ügyi miniszter lennél, viszont, ha termelő vagy, emlékezz a Clemenceau szavára, a ki még ellenzéki korában mondta a na­gyon harcias frontmögöttieknek', hogy a frontra nem illik küldeni másokat, oda csak hívni illik ugyanezeket. Úgy értsd ezt, ha termelő lennél, hogy idealizmust gyakorolni ne küldd a fogyasztót, ha­nem hivd őt tanulni a magad idealizmu­sán és akkor jobban fogsz örülni annak a kis tízezernek, amit magyar testvéred­től nyersz egy termetes ökrön, mintsem annak a kétszázezernek, amit egy cseh­

Next

/
Oldalképek
Tartalom