Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-10 / 2. szám
6. oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 2-IK SZÁM III. LECKE VASÁRNAPI ISKOLA 1925 JANUÁR 18. AZ UR VACSORÁJA A mikor az idő eljött, az Ur Jézus asztalhoz ült s vele a tizenkét apostol. És monda nekik: kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, miéi tt én szenvednék; mert, mondom nektek, többé nem eszem veletek... És minekutánna a kenyeret vette, hálákat adA zsidók a napokat naplementétől számították s igy Csütörtökön este az ő számításuk szerint már a pénteki nap megkezdődött. Ezen péntek, amikor utoljára volt együt az Ur Jézus az ő tanítványaival, a zsidó időszámítás szerint Nisán hó 15-ik napja volt, a kovásztalan kényéi' és páska bárány, a zsidók husvétjének el ső napja. A zsidók ezt az ünnepet az Egyptom- ból való kiszabadulás emlékére ünnepelték. És mivel akkor, amikor Mózes a zsidókat kivezette a fogságból, hirtelen kellett a népnek felkészülni az útra és nem volt idő arra az utón sem, hogy az asszonyok kovásszal készítsék el a kenyeret, hanem kovász nélkül elkészítvén a tésztát, sütötték azt meg: ilyen ünnepen kovásztalan kenyeret használtak. A kovásztalan kenyér egyszersmint jelenti a zsidók szenvedését, egyben a zsidó nép tisztaságát is. A bárányt a templomban a papok ölték meg s a vért Istennek áldozták annak emlékére, hogy az Egyptomból való szabaduláskor Mózes rendeletére a bárány vérével kenték be a zsidók házuk szemöldök-fáját és a két ajtó-felet, hogy az öldöklő angyal megismerje, hova ne menjen be. Az Ur Jézus a húsvéti ünnepet, annak első napját, az ő tanítványaival együtt akarta megünnepelni s mivel ilyen alkalommal a vallás törvényei szerint vendégszerető volt az ájtatos zsidó, könnyű volt egy alkalmas helyet találni azoknak, akiket az Ur Jézus ez alkalomból kiküldött. Találtak egy embert, aki vizet vitt házába s ennek mondták meg, hogy a Mester az ő házában kívánja megenni a páska bárányt. Ez az ember, ki valószínűleg Márk, az Ur Jézus egyik tanítványa volt, tudta, hogy ki a Mester, s szívesen adott helyet felső szobájában, hogy az Ur Jézus ott ünnepeljen tanítványaival. A tanítványok mindent elkészítettek s az Ur Jézus, a zsidók szokása szerint ünnepelte meg a husvétot tanitvá nyaival együtt. Amikor vacsoráltak, az Ur Jézus vette a kenyeret, hálákat adott Istennek a kenyérnek ajándékáért és megtörvén azt, adá az ő tanítványainak, mondván: Ez az én testem, mely érettetik adatik, ván, megszegő azt és adá nekik, mondván: Ez az én testem, mely érettetek adatik; ezt csele- kedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképen vette a poharat is, minekutána vacsoráit, ezt mondván: E pohár amaz uj szövetség az én vérem által, mely ti érettetek kiontatik. És ime, annak a keze, a ki engem elárul, velem van az asztalon. S bár az embernek fia elmegy, a mint elvégeztetett, jaj annak az embernek, ki őt elárulja. Lukács ev. XXII. 14-22. ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképen vette a poharat is, azaz a borért is hálát adott Istennek és adá az Ö tanítványainak, ezt mondván: E pohár amaz uj szövetség az én vérem által, mely érettetik kiontatik; ezt cselek üljétek az én emlékezetemre. Amikor mi az Ur Jézus halálára emlékezve, Urvacsosával élünk, mi is kenyeret és bort használunk abban, mint általában minden keresztyének. Mi ugyan nem kovásztalan kenyeret, hanem olyan kenyeret veszünk az úrvacsorában is, a milyent közönségesen használunk, de ez nem is lényeges az úrvacsorában. A kovászos kenyér épen úgy kenyér, min+ a kovásztalan, az ostya az csak külső .jel. Az úrvacsorában az sem lényeges, hogy kiforott, vagy forratlan bort használunk e, mert ez is csak külső jel. S hogy egy pohárból, vagy kettőből iszunk-e ilyenkor, vagy hogy mindenki külön pohárból iszik-e az úrvacsorában, hasonlóképen lényegtelen és egyáltalán nem fontos. Hanem fontos és lényeges az, hogy a mikor az Ur vacsorájával élünk, azt az Ur Jézus emlékezetére cselekedjük. Ha pétiig az Ur Jézusra emlékezünk, jusson eszünkbe, hogy ö mily sokat szenvedett s szenvedéseit mily megnyugvással hordozta; jusson eszünkbe, hogy ő, még ellenségeinek bizonysága szerint is, igaz ember vala és hogy példát adott életével s halálával, hogy miképen éljünk és haljunk meg, ha mi is, bármely sorsban, boldogok akarunk lenni. S ha az Ur Jézus ártatlanságára gondolunk, jusson eszünkbe, hogy milyenek vagyunk mi, bűnösök és büntetésre méltók, akiket a jó Isten mégis szeret s mert nem akarja, hogy a bűn miatt elvesszünk, az Ur Jézus példája szerint való életre, megtérésre és a hit által való igaz életre hiv. Azért, amikor az Ur Jézus emlékezetére úrvacsorával élünk, igaz bűnbánatiak és jobb élet fogadására való fogadás- tétellel cselekedjük azt, bizonyos reménységével annak, hogy a jó Isten kegyelmes és irgalmas lesz hozzánk az Ur Jézusért. A különböző keresztyén felekezetek különböző felfogással magyarázzák és értik meg az Ur Jézus beszédeit s azon szavait is, melyekben a kenyeret az ő testének, a bort az ő vérének nevezi. A római katholikusok az Ur Jézus szavait, melyekkel az úrvacsorát rendelte, szószerint értelmezik és azt mondják, hogy az a kenyér (ostya), amit a misében a plébános megáld, teljesen átváltozik az Ur Jézus testévé, mert ő maga mondá a kenyérről, hogy az az ő teste. Pedig az Ur Jézus itt is, mint akkor, mikor magát útnak nevezi, vagy amikor azt mondja, hogy ő a szőlőtő, képletesen, tehát hasonlatban beszélt. Úgy értjük azért e szavakat, mintha ezeket mondotta volna az Ur Jézus: Ez a kenyér hasonlít az én testemhez, mert amint azt megtöröm, úgy töretik meg az én testem is. Az úrvacsorája azért a mi magyarázatunk szerint az Ur Jézus halálára való emlékezés, a hogy azt legelőször amaz első reformátor, Zwingli Ulrik is értelmezte. Vagy ha úgy tetszik, az úrvacsora az Ur Jézussal való lelki egyesülésünk kifejezése, ahogy azt legelőször Kálvin János, a nagy reformátor magyarázta. Az előbbiekben a két magyarázat egybe van foglalva és nem ellenkezik egymással, mert valóban csak úgy lehet igazán emlékezni az Ur Jézus halálára, ha Vele lelkileg egyesülünk is. A római katholikus és református felfogás között mintegy kiegyeztető magyarázata az úrvacsorának a Luther Márton- féle, melyet az ágostai evangélikusok (lutheránus) felekezete fogadott el s a mely azt mondja, hogy az urvacsorai kenyérben ha nincs benne az Ur Jézus, ott van felette, vagy alatta, esetleg megette. De ismét mondjuk és ebben próbáljuk megmutatni felekezeti türelmessé- günket, hogy akár azt higyjük, hogy a kenyér az Ur Jézus valóságos teste, akár azt mondjuk, hogy ott van valahol az Ur Jézus, ha nem benne, hát mellette, alatta vagy felette, akár az legyen a mi meggyőződésünk, hogy az úrvacsora csak az Ur Jézus halálára való megemlékezés: nem használ az nekünk semmit, ha akár hányszor is élünk azzal, ha nem egyesülünk Vele lélek szerint, azaz, ha nem igyekezünk arra, hogy az Ur Jézus igaz tanítványai, hűséges követői, Istennek enge-
