Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1925 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-03 / 1. szám
í AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 1-ső szám 'lem jellenvallás- Aki keresztjén, annak úgy kell járni, ahogy Krisztus járt. Nap- ról-napra át kell alakulnunk mind tökéletesebben és tökéletesebben Isten kegyelme által Krisztushoz hasonlóvá. Keresztyénnek lenni éppen ezért nem könnyű dolog. Egyszerűbb megtartani azt a parancsolatot, hogy minden vasárnap el kell menni templomba, hogy minden sátorosünnepkor úrvacsorát kell venni, hogy az istentiszteleteken zsoltárokat kell énekelni. Igaz, mindezzel előkészítjük lelkünket arra, hogy Istennek igéjével beteljünk s tanuljuk az Urnák bölcsességét és lelkünk felszálljon az Ur trónjához, de mégis nehéz megtartani azt a parancsolatot, hogy szeressétek még ellenségeiteket is, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak. Világos, hogy nem véletlenül került az Ujtes- tamentum utolsó fejezetébe ez a komoly intés és óvás, megtartani a könyv prófé- tálásának beszédeit. Könnyű keresztyénnek lenni a templomban, nehéz keresztyénnek lenni a gyárban, az üzleti életben, a hivatalban, a malomban és a vásártéren. Kérjük Istent, hogy töltse tele az élet vizével a mi szivünket, hogy amikor ő tőle még több kegyelmet és szeretetet kapunk, ne tudjon az a mi szivünkben megmaradni, hanem ömöljék ki azonnal a körülöttünk levő embertestvéreink közé és a környezet, amiben mi élünk, átalakuljon Krisztus szeretetének munkája által. Kialakul-e keresztyén szellemű beszélgetés abban a pillanatban, amikor mi megjelenünk, megérzik-e az emberek, amikor mi az üzleti és hivatali életben járunk, hogy Krisztusnak tanitványa van közöttük ? JANUÁR 10. SZOMBAT. Azért megve- vém Hanameéltől, az én nagybátyámnak fiától a mezőt, amely Aratóth- ban van és kifizettem neki a pénzt, 17 ezüst siklust. Jer. 32:9. • Jeruzsálem kapuja előtt ellenség áll, a babiloni király serege. Jeremiás, a próféta börtönben ül, mert azt prófétálta, — mély oka volt reá — hogy veszedelmes lesz az ellenség ellen kardot-vonni. Próféciáját hazaárulásnak minősítették. A városra hamarosan rászakad Jeremiás jövendölésének rideg valósága. Megdrágul az emberélet, a vagyonnak értéke leszáll, mindenki pénzre akar szert tenni, mert azzal könnyebb a menekülés. Jeremiás rokonsága is válni készül ősi vagyonától. Riadtan kinálja. Ki veszi meg? Van a földnek földinduláskor értéke ? És Jeremiás mégis azt mondja: “Megveszem én, ha börtönben ülök is. Nem kell két13. oldal ségbeesni, lesz. még értéke háznak, szőlőnek.” így buzdítja rabtársait és azokat is, akik szánakozva megmosolyogják, mint akik nyilván látják, hogy holnap a babiloni király katonái vágják már sarlóikat az ért vetésbe, az őszre megint csak Babilon szüretel egész Juda országában. Mégis a prófétának lett igaza. Tullátni a felhőkön, bízni rendületlenül: prófétatulajdonság. Nekünk is volt prófétanemzedékünk egyszer. Budán már öt nemzedék óta volt ur a török és szolga a magyar, hanem azért nem tágított, volt ereje bízni. Evlia Cselebi, a világlátott török utazó jegyzi föl útleírásában, hogy azokat a lakosokat, akiknek hajdan Budán házuk és birtokuk volt, továbbra is vagyonosoknak tai-tják a többi magyarok s leányaikat minden akadály nélkül adják ily koldus gazdagokhoz. Ezt 20 évvel irta a török iró azelőtt, hogy újra magyar lett az ur Budában. Buda uraivá újra csak az ily messzelátó és töretlenül bízók lehettek. A próféták ily nemzedékére ma is nagy szükségünk volna. Engedd, hogy Isten az Ő szeretetével amelyet Krisztusban kijelentett és meg bizonyított, bizodalmát gerjesszen a te szivedben a te nemzeted szebb, jobb, dicsőbb jövője iránt. így te is a bizakodás prófétája lehetsz! JÓ AZ ISTEN Ott, ahol a pozdorjás dűlő keskeny, fölázott útja kivág a kövesre, egy szekér állott. Jól megrakott szekér. Nem egyéb volt rajta: pompás virágú biborhere. Igen, a bíbor már kisarjadt virága csodás szint kevert a mezők zöldjébe. Sietni kell az etetésével. A Csordás Ferkó is bizonyára ezért rakodott meg ennyire. — Hadd fogyjon.... Mert a szekér mellett a Csordás Ferkó áll. Derék, szép száll legény. Az arca barnapiros, a bajuszkája még alig serked és a szemében — a legény pedig inkább csöndes természetű — mégis valami kemény dacosság csillog. Ahogy a szekér mellett áll — a kalapja a feje búbján, az ostor balkezében — ahogy tekintget jobbra-balra, abból mindjárt látszik, hogy az alkalmatosság körül valami baj van. Bizony! Az egyik'istráng — alkalmasint nem házi munka, hanem amolyan várasbafont hadikóc — szakadtán lóg le a sárba. Meg kéne biz azt kötni. De éppen itt a baj. A Ferkó hozzá is fog, de amikor fölemeli a kézét, akkor látszik, hogy nincs ott' a kéz. A kezefejét egy csillogó acélkampó helyet- tesiti. A kéz, az ott maradt a nagy viharban, Sapanownál. A Ferkó megereszti elől az istrángot és próbálja kötözni. De az acélkampó bizony nem engedelmeskedik. Ha legalább a jobb keze volna meg, de mit lehet tenni a balkézzel, meg egy ilyen ügyetlen vas- darabbal? A kaszához, a villához még csak célirányos a kampó — ámbátor háromszor úgy elfárad az ember karja, mint mikor még jó két kézzel dolgozhatott, de istrángot kötözni — azt már sehogyse lehet. Be is vonul a kesei’üség a Ferkó szivébe. A homloka verejtékezik már a haszontalan próbálkozástól. Egyszer aztán meg is unja az egész mesterséget és nagy bosszúsan földhöz vágja a rövidebb istrángdarabot. — De megvert engem a jó Isten.... Néz mindenfelé. Senki sem jön. Éppen most nem jön senki, mikor ő bajban van. No hát csúnya egy világ ez, ilyen félkézzel. S a Ferkó lelke oly igen megtelik zúgolódással, hogy egyszer csak imigyen sóhajt föl: — Bár inkább maradtam volna ott egészen.... És a lelki szemei előtt elvonul az a döbbenetes kép, az a tüzpckol, amiben MUNKATÁRSAINK Lapunk mai számába a következő munkatársaink Írtak: Maksay Albert, daisytowni ref. lelkész, a pittsburghi theologia hallgatója: Isten munkatársai. Ujlaky Ferenc, loraini ref. lelkész: Kezedre bizom lelkemet. Kankó M. Gyula, columbusi ref. lelkész: Az utolsó ítélet. Bogár Lajos, toledoi ref. lelkész: Bel és külmisszió. Horváth Sámuel, homesteadi ref. lelkész: Krisztusban megtalált szív. Böjtbe Sándor, x-ef. lelkész, a princetoni egyetem és theologia hallgatója: A nő. Tóth Kálmán, detroiti s. lelkész: A kezdetről. Urbán Endre, buffaloi ref. lelkész: A legtökéletesebb minta. Tildy Zoltán, tahitótfalusi (Magyarország) ref. lelkész: Jó az Isten,
