Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-08-18 / 33. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA o ban fölelevenitni és kitartó hűséggel diadalmassá tenni. Ilyen helyzetben aztán lehetségessé válik a megújulás és a Szentlélek bőséges kitöltetése, kiváltképen, ha vannak szivek, akik azt óhajtják és könyörgések, amelyek által alákönyörögtetik a hívők közösségére. Az ország, a haza ez, amit szeretnünk kell a legjobban, mindenekben elől járván jó példával, feltárván a visszaéléseket és kiirtván a hitványságot, munkálván a népek javát és terjesztvén a békességnek és testvériségnek eszméjét, az önfeláldozásnak és odaadásnak szellemét és törekedvén Isten ez országának megteremtésére, ami csak egyedül képes biztosítani a polgárok jólétét és boldogságát. Végül a világ ez, ahol annyi bűn van szétszórva, ahol annyi jogtalanságot kell helyrehozni, annyi szenvedést kell megszüntetni, annyi sebet kell begyógyítani, annyi szerencsétlenséget kell megelőzni, ahol annyi a fivér és nővér, akiket nem hagyhatunk magukra, akik várják a segítséget, akik megérdemlik a rokon- szenvet és akiket csak a Krisztus szeretete által menthetünk meg. Oh gyermekem! kiált az Atya, te látod, hogy mi mindent kell tenned; kedves gyermekem, ezek azok, amiket én sürgős és szükséges munkáknak tartok, menj ma dolgozni az én szöllőmbe. Ma, hogy időt ne veszítsünk, mert sok a munka és megkívánja az azonnali és hosszas buzgóságot. Ma, mert később nagyon késő lesz és jön az éj, amikor többé már nem lehet dolgozni. Ma, hogy a sajgó fájdalmaktól és kegyetlen lelki gyötrelmektől meg légy mentve. Ma, hogy egy napon hallhassad a kijelentést: “jól van, jó és hü szolga.” Dávid György kibédi ref. pap. Az elmúlt pár hét alatt vagy hat nyári mindennapos iskolában fordult meg e soroknak az Írója. Mikor láttam magam előtt a szorgalmas gyermekeket, a tiszta szép magyar gyermek arcokat és hallottam énekelni zsoltárainkat, a Hozsánna vagy a Halleluja énekeit: a szivem megtelt édes örömmel és nemes büszkeséggel. Nagy volt az örömem, mert ezek az iskolák a legjobban bizonyítják, hogy nem hiába építgettünk! Nem hiába fáradoztunk: még a második nemzedék is nagyobb részben készen van arra, hogy megtanulja nyelvünket és magyar nyelven imádja az Istent. Ám azt is tudjuk, hogy sokan vannak, akik teljesen elvesztek reánk! Akik elfeledték már az atyáik által épített templomot s ügyet se vetnek a magyar nyelvre s készen vannak arra, hogy megtagadják nevüket és nyelvüket! Azokból a famíliákból kerülnek ki az ilyen gyermekek, ahol a szülék nem gondolnak a vallással, akik csak a legutolsó dolognak tartják a vallást! Azoknak a szüléknek a gyermekei, akik tudják, hogy minden bölcsességnek a kezdete az Urnák félelme: szívesen áldoz nak gyermekeikért és igyekeznek arra, hogy a magyar egyházaknak a tagjai között megmaradjanak! A nyári magyar iskolákra ezért van szükség! Egyik-másik helyen talán nincsen meg a tanításhoz szükséges jó kedve a lelkésznek, de mind többen és többen vannak olyan lelkészek, akik teljesen meg vannak győződve arról, hogy ez a munka, akár milyen terhes és fárasztó is, egyike a legszebb munkáknak. Áldott munka, mert a jövőt biztosítja! És mi a jövendőnek dolgozunk! A szüléknek azonban nem csak az a kötelességük, hogy a gyermekeiket iskolába küldjék, hanem az is, hogy a lelkészeknek és a lelkészek feleségeinek, gyermekeinek ezt a munkáját méltányolják! Tudom, több helyen méltányolják is. De nem mindenütt méltányolják. Ez pedig baj. Mert a lelkész és családja elkedvet- lenül és a kedv nélkül végezett munka: munka ugyan, de nem lehet annak valami nagy eredménye! Azért legyen szabad felhívnunk a szüléket, az egyházközségek elöljáróit hogy a mikor a nyári iskolának a vizsgálata lesz, ha nem egyébként, de pár szívből fakadó szóval köszönjék meg a tanítóknak a munkáját! Higyjék el a mi testvéreink, hogy ezzel gyümölcsöző magot vetnek el! ELBOCSÁTÓ LEVÉL. Rendezett egyházi viszonyok között egyik egyház- község se választana meg vagy fogadna el olyan lelkészt, akinek nincsen rendes elbocsátó levele a felsőbb egyházi hatóságoktól. De vannak az egyházi életben is olyan esetek, amikor nem igen keresik, hol is hát az elbocsátó levél, van-e az illetőnek ilyen elbocsátója vagy nincsen. Azt hisszük, hogy a detroiti független egyházat szervező lelkésznek, Kovács Mihálynak, nincsen elbocsátója. Van szolgálati bizonyítványa. De olyan bizonyít ványa, amelyben volt egyházmegyéjének az esperese, volt püspökének az aláírásával igazoltan elbocsátotta volna a detroiti független magyar református egyház lelkészéül: nincsen. Ha volna, — akkor a kik ilyen elbocsátot állítottak ki, a legnagyobb jogi baklövést követték volna el. A mi egyházi nagyjaink azonban ilyen baklövéseket nem szoktak elkövetni. Ezért egész biztosan megállapítjuk, hogy Kovács Mihálynak nincsen elbocsátója. Van azonban szolgálati bizonyítványa. Ennek a megnyeréséhez minden lelkész jellegű egyénnek joga van és azt a segéd lelkészeknek a lelkészek, a lelkészeknek az esperesek kötelesek is kiadni, felemlítvén mindig az ilyen bizonyítványban azt is, hogy az illető nem áll-e fegyelmi eljárás alatt. Ilyen bizonyítványa van Kovács Mihálynak, de ez nem elbocsátó bizonyítvány!. És annál kevésbbé amerikai szolgálatra képesítő bizonyítvány! A tiffini Egyezeményben nyíltan meg van mondva, hogy amerikai szolgálatra a konvent ad ki elbocsá-
