Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-08-18 / 33. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. gyarlóság edénye volt is e földön, — de legjobb ereje és tehetsége szerint igykezett hivatását betölteni, — szolgálni az Urat és áldására lenni felebarátainak! Ilyen hü és immár boldog szolga volt legalább a mi Ítéletünk szerint az az érdemekben megőszült lelkipásztor, — Néhai Nt. UJLAKY JÁNOS ur, ki több mint egy fél századon át apostoli buz- gosággal, soha meg nem lankadt lelkesedéssel hirdette az élő Istennek szent Igéjét, — prédikálta a megfeszített és halottaiból dicsősségesen feltámadott Ur Jézus Kr.nak szent Evangéliumát, — vezetvén nemcsak tanításával, de hivő, buzgó kér. életfolytatásával is sokakat az idvességre. Halála, melyet hosszas szenvedés előzött meg, — mély gyászba borította a magára maradott bus özvegyet, — ki az elhunytban a leghübb, az egyetlen igaz barátot veszítette el, jóban, roszban megértő osztályostársát. Részvétet érzünk a forron szeretett unoka iránt, kit megható gyöngédséggel szeretett az elhunyt. Gyász borul a szerető rokonok, és a jó barátok, pályatársak lelkére, kik nehezen tudnak elszakadni attól, kihez az igaz rokoni és baráti szeretet aranylánczával voltak hozzá kapcsolva. Gyászol az árván maradt kisded gyülekezet, mely elvesztette az ő jó pásztorát és lelki gondviselőjét. De a gyásznak sűrű fellegén is keresztültör az ígéretnek megnyugtatása: “az igazak fénylenek az Istenországában, mint a nap.” Midőn az Urához tért vándor zörget a kegyelem ajtaján, — úgy tetszik nekünk, ama mennyei kegyelmes szózat hangzik belülről: — “Jól vagyon jó és hiv szolgám, — kevesen voltál hiv, — többre bizatta- tól ezután, menj bé a te Atyádnak örömébe. ELTEMETTÜK AZ ÖREG PAPOT. Eltemettük az öreg papot ... Ki átszolgált egy fél századot, Kortársa nincs, — előtt ment el — Mind a ki volt, hosszú renddel, Szép sorba rég ott künn nyugosznak Békés ölén zöld sirhalomnak ... Vártak reá; hívták magukhoz, — Tudják, hogy ő ki jó magot hoz ... S elhinti ott az Ige magvát, — Megérezik az úr malasztját ... Künn várt reá a sok halott ... Eltemettük az öreg papot. Eltemettük az öreg papot — Hogy élteiének a napok! Mint férfi jött ő közzénk egykor, S itt érte ötét utói az aggkor ... Folyamán e hosszú időnek Hitének szép világi nőnek ... Erkölcs, erény, alázatosság, Könnyek, mik a bűnt is lemossák ... Plántált serényen, — gonddal irtott... A bűnbánat szavára sirt ott ... Sok lelket ő megnyugtatott ... Eltemettük az öreg papot. Eltemettük az öreg papot. Ravatalánál mindenki zokogott, Tele a hajlék résztvevőkkel. Szemekbe hála könnye jő fel ... Nincs kit ő meg nem vigasztalt ... Várt éhezőre nála asztal ... S ki jött hozzája bús kereszttel, Az tőle mind nyugodva ment el ... Ruhát adott mezítelennek, Mosolygva jött feléje gyermek ... Vagyont igy ő nem hagyhatott ... Eltemettük az öreg papot. Eltemettük az öreg papot. Kincset habár nem is hagyott, Emléke él hálás szivekben ... És könny ragyog borús szemekben, Múlandó kincs ezzel nem ér föl ... A mit remélt és várt az égtől, Azt megnyerő, — Mehet nyugodtan! Szép álma lesz ott lenn a porban! ... Felharsant a bús zsolozsma: “Menj el immár nyugalomba” ... Az ének égbe fölhatott ... Eltemettük az öreg papot.
