Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1923 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-17 / 11. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Március Idusán. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja számára: IRTA: NT. HORVÁTH SÁMUEL ref. lelkész. Titáni harcok mesés küzdelmében, ti drága vérrel megszentelt nagy idők! A nemzetek történetében vannak fénysugarak, melyek bearanyozzák a történelem lapjait, vannak az időnek összetorlódásai, amelyek a nemzet előhaladásának egy kialakuló korszakát képezik. A magyar nemzet ezeréves történetében 1848 Március 15 a nemzeti szabadság felkelő fényes napja, a nemzeti önébredésnek határköve, a nemzeti önállóság uj korszakát jelenti. Tavasz volt. A természet tündére lehelletével átvarázsolta a mindenséget, a vándormadarak az ég tájékáról visszaszálltak. A lelkek mélyébe is belövelt egy fénylő sugár, hogy uj virulást fakasszon a hazán. Az idő meghozta a nemzet prófétáit Petőfi lantja elbájolta a sziveket, majd mennydörgő hangon tört ki és zúgott a hazán a ‘Talpra magyar!” Megszólalt Kossuth a nemzet szelleme, az ő lánglelke állitotta talpra a nem zetet, az ő varázslatos szavai után támadtak fel a vitéz honvédek, bátrak, ellenálhatatlanok, Kossuth nevével ajkukon vivták győzelmes csatá ikat, tették szabaddá a népet s vetették meg fundamentomát a független magyar nemzeti államnak. A magyar szabadságharc, mely által a magyar nemzet magára vonta a világ osztatlan figyelmét és érdeklődését, nem volt más mint igazságos törvények által uj alapra helyezni a magyar államot. S mily örömet keltettek már csak megpenditésében eme törvények. Ha ez igy maradhatott volna, de a kamarillának szemében szálka volt az alkotmányosság, gerenda volt Magyarország függetlensége. Mindent elkövetett tehát, hogy zűrzavart támasszon s összebogozzon mindent, eme zavarban megrabolhassa a magyar nemzetet. A nemzetnek nem volt más föltétele mint fegyvert ragadnia szentesített törvényeiért. Az a fegyveres küzdelem, mely Magyarország 1848-iki átalakulását követte, egészen sajátszerü történeti jelenség. A nemzet ellen zudult nemzetiségek a vitéz honvédek csillogó fegyverei előtt eloszlanak. A küzdelemben visszatükrözteti a hármas szint az a sereg, mely a világszabadságért lépett a harcmező síkjára. A kelettel és nyugattal vívott százados küzdelmek szikrái felhevitik a nemzetet, egy táborban van apraja-nagyja, hogy az ezeréves hazát sértetlenül adják át az utókornak s a magyar erény tisztaságában vésődjön a világtörténelembe. Március Idusa felidéz múltat s nagy időket. És mi csodálkozunk, hogy mi lehetett az a domináló koreszme, a mely olyan óriássá avatta a magyar nemzetet. Megmutatja a költő vezérgondolatában: Szivünkbe ki öntesz annyi hatalmat? A gyermeket óriássá ki teszed? Te vagy az .... te vagy az hősi erények S diadalok anyja — honszeretet. A magyar szabadságharc óta küzdel mes idők jöttek a magyar nemzetre. Európa felkavarodása besodorta szegény hazánkat is a világháborúba. És még ide is Kossuth nótával, március tizenötödiki szelemmel vonult a dicső honvédsereg. A magyar a világ forgatagában is megtudta helyét állani, harci képessége, lelkesedésének tüze felperzselte ellenét minden irányban. De a mit a fegyver éle szét nem darabolhatott, az ezeréves Magyarországot szét nem vághatta — porrá morzsolta a hazugság, a politika ravasz játéka, amihez a becsületes, őszinte magyar nem érthetett. A háború nem hozott megaláztatást a nemzetre, de meghozta az erőszak békéje. Ilyen óriási megpróbáltatás közepette érkezik hozzánk Március Idusa. Kelet szellője áthozza hozzánk az özvegyek és árvák sírását, nyomorban élő magyarok sóhaját, hazáját vesztett kesergőnek könyharmatát. Azonban a nemzet gyászos egén átszürődik a reménység szivárványa, átcsillan a jövő ragyogó napja. A bus nemzet nincs ünneplő kedvében s ma mégis ünnepel. A feltámadást a magyar halhatatlanságot ünnepeli. Mi, hű magyarok, mi, bus, szürke árnyak, Romokhoz kötve, őrzünk romokat! Mi még hiszünk egy uj feltámadásnak Bár lángja csak a szivünkben lobogat! Mi még hisszünk; meglátjuk ó hazánkat, Rónánkhoz társul a bércormokat! Ne kard, ne vér, csak ősi hit sugara Virasszon nálad, özvegyűlt haza. A magyarság legsötétebb korszakában, a halhatatlanság örök fénye jelenik Petőfi feltámadásában — a márciusi szabadság dicső apostolának. Petőfi ragyogó csillag hazánk költészetének égboltozatán, álló csillag, tündöklő fényes nap: a legnagyobb magyar poéta. A magyar géniusz, akinek é- lete tanúság és példa, költeményei a szolgaságból való megváltásnak evangyéliuma, halála pedig az eszméért való mártiromság, a szabadságért való vértanuság — megdicsőülés. És ez a tündöklő égi vándor születésének századik évfordulóján megtér nemzetéhez, hogy reményt, hitet oltson a szivekbe, hogy leikével melegítsen, szavával világot gyújtson a szenvedő nép életébe. Március tizenötödike legyen Petőfi ünnepe, annak emlékére, aki meghozta nekünk e napot. Ha te vigasztalnál, Szabadság dalnoka: Ugy-e, hogy csak álom? Ugy-e, nem, nem, soha? —Panaszos szavaim Százszor szánom, bánom: Petőfi könnyezik: Sir a magyar gyászon. Drága, drága könnyek Szentek és áldottak! Van még nép, kinek ily Áldozatot hoztak? JÁR ÖNNEK MÁR A MI SZÉP REFORMÁTUS LAPUNK? Ha még nem jár, — kérjen belőle mutatványszámot, vagy rendelje meg azt azonnal. Előfizetési ára egy egész évre KÉT DOLLÁR 607 Greenfield Ave., Pittsburgh, Pa.
