Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-12-16 / 50. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. mint ahogy azzá lehetett Európa keleti oldalán. De mi támogathatja leginkább az amerikai magyarság, kiváltképen a magyar reformátusság kultúr törekvéseit, mint épen az az egységes egyházi élet, mely oly testvéri támogatásban részesül az amerikai testvér egyházaktól ?! 3.) Magyarnak lenni itt Amerikában is annyit jelent, mint elfogadni az Isten által szivünkbe Írott erkölcsi törvényeket kormányzó hatalmak gyanánt. Tehát: oly életet élni, a mely a körüliünk lévő, jóval magasabb erkölcsi és kultúrális színvonalon álló s vallási életükben megszakítás nélkül szabadon fejlődő fajok és népek vonzalmát és érdeklődését is felkeltheti irántunk. S mi adhat /a meg leginkább az amerikai magyar ság, közelebbről a magyar reformátusság jövendőjének ez új, magasabb erkölcsi élet irányitó hatásait, mint újra csak az egységes magyar református egyház!! Tehát mindenütt az ó hazából át plántált alapokon felépült egységes egyházi élet az, mely a magyar faj élet lehetőségét ide kinn, Amerikában is biztosítja. Ugyanaz az egyházi élet mely oly csodás dolgokat tudott véghez vinni a megszállott Erdély magyarjai között. Mi következik már most mindebből? Egyetlen dolog: és pedig az, hogy az a magyar ember, a ki, mint valamely otthoni egyház által megkeresztelt keresztyén ember jön ide ki és itt, a szabad Amerika földjén nem pártolja és támogatja az itteni anya egyházát s gyermekeit nem engedi ez egyház vasárnapi iskolájába, egyszerűen megszűnik igaz, öntudatos magyar ember lenni. Mert eltaszitotta ez által magától az otthonról hozott és atyáitól örökölt hitét, el minden élő hagyományt, mely őt vallása, egyháza által az ó hazának múltjához, történelméhez kötötte s nem járúit hozzá parányi, de magyar erejével ahhoz az egységhez, melyre az amerikai magyarságnak oly égető szüksége van és a mely csakis a hazai mintára felépi tett egyházi élet helyes fejlődésében hozhatja meg áldott gyümölcseit. S ugyanez vonat kozik, sőt sokszorosan inkább vonatkozik azokra a református magyarokra, illetve, sajnos, egyenesen református magyar egyházakra, melyek elvakult, önző lel készeik szavára hallgatva, elpártoltak az egységes, az ó hazai kálvinista Sionunk mintájára felépített itteni magyar református egyházi élétől és az episcopálisokhoz csatlakoztak! Magyar testvérem, a ki ezt megtetted, tudd meg, hogy abban a pillanatban megszűntél öntudatos igaz magyar ember lenni s csak egyben árulod el, mintegy végső vonaglásként magyar voltodat: abban, hogy pártot ütöttél saját fajod ellen. EpiscopaMsokhoz csatlakozott magyar testvérem, hát csakugyan képes vagy erre!? Avagy csak vakon mentél, azért, mert a lelkészed vezetett?! Fordúlj meg és halld meg hivó szavunkat, a mely hív tégedet ősi hited, szabad hited, a magyar faj és az amerikai magyar reformátusság egysége érdekében! De vizsgáljuk meg már most közelebbről, hogy miokozta az egyes magyar kálvinista gyülekezeteknek az episcopálisokhoz való csatlakozását és kik voltak e csatlakozás legfőbb elősegitői, vezérei, indító emberi? S szivünk újra elszorúl, mikor feleletet akarunk adni erre a kérdésre is! Kik lehettek volna mások, mint az illető gyüle kezetek lelkészei! De hogyan és miért? Nincs más felelet erre csak ez: gyarló önző emberi czélokért! De kérdezzük az elszakadt gyülekezetek tagjait, hogy igaz lelkész-embereknek tartják ök azokat, a kik éveken keresztül kálvinista theológiákban tanúl- tak, a református egyházi szellem levegőjét szívták s egyenesen predestináltaknak tartották magukat arra, hogy a zsinat prezsbiteri alapokon felépült magyar ref. egyházak vezéremberei, gyakorló lelkészei legyenek és azután, mikor ebbeli predestináltságuknak az egyes gyülekezetek élén, mint lel készek, pár évig eleget is tettek, egy oldalról jövő szél leheTletétől megérintve, egyszerre, minden átmenet nélkül, csak levetkőzték ősi hitüket s titkos, önző czélokért más egyház kebelébe vezették a hívők megtévedt kis seregét ? Bizony, bizony, vagy eddig farizeuskodtak, képmutatóskodtak, vagy pedig most nem éreznek igazán azzal, a mit cselekszenek! De már benne vannak s a visszatérni, elismerjük, nem kevésbbé tartanák magukra nézve-megszégyenü- lésnek. De kérdezem tovább! Hát annak mi az oka, hogy te, episcopalis magyar testvérem oly vakon követted lel készedet! Erre csakis egy a felelet: mert félre vezettek. De mit értsünk itt félrevezetettség alatt? Azt, hogy te csatlakozott református magyar testvérem sem azt nem tudtad öntudatosan, hogy kikhez csatlakoztál, sem pedig azt, hogy mi is volt az a hit, a melyet elhagytál. A Luther Márton által elnevezett “szénégető” hit volt benned is tehát! ? Az egyszerű szénégető, a mikor meg kérdezték tőle, hogy miben hisz, igy felelt: “Amiben az anyaszentegyház hisz!” S amikor tovább kérdezősködtek tőle az anyaszentegyház hite felől, igy válaszolt: “Azt nem tudom.” Igen testvérem, ha te alaposan is merted volna apáid hitét, ha öntudatosan emlékezetedben lett volna a magyar kálvinista Sión ó hazád és új hazádbeli múltja és jelene, bizonyára máskép cselekedtél volna! De igy elvetetted magadtól magyar egyházi múltadat, el ősi, szabad hitedet, saját személyiséged vallási értekét, a mely fenntartó oszlopa volt magyar kálvinista egyházad életének és a tekintélyhit, az episcopális, papuralmi egyházi rendszer általad bizonyára még kevésbbé ismert hatalma alá vetetted enmagadat! De mi már most a kötelességünk, nekünk, a kik megmaradtunk a kálvinista egyház gyermekeinek velük az episcopálisokhoz csatlakozott gyülekezet tagjaival szemben!? Fel kell fegyverkeznünk a kálvinista és az episcopalis egyházi rendszer között fennálló hatalmas ellentétek biztos ismereteivel, de mindenekelőtt, a Krisztusi szeretet kikristályosodottságával és úgy közéjük menni. Fel kell világosítanunk őket, vissza kell szereznünk számukra ősi magyar kálvinistaságuk dicső múltját és ezt a múltat öntudatossá kell tennünk a lelkűkben! A legfőbb kellék azonban maga a szeretet. A
