Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-04-24 / 17. szám

10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJÁ ápr. 9-én ment végbe a kis telep ösz- szes magyar lakóinak részvétele mel­lett, előbb a háznál, majd az annan- dalei evangélikus templomban tar­tott búcsúztató és halotti gyászbe­széd után az ottani protestáns te­metőbe lett elhantolva. A korán sirbaszált ifjút szülei, öt kis testvére s kiterjedt rokonság gyászolják. Koporsó vivők voltak a következő leányok: Gombás Zsuzsi­ka, Varga Jolán, Imre Rózsika, Bo- hács Mariska, Csákváry Magdolna és Lakatos Margit. A temetési szer­tartást a Leechburgból kihivott Ko­vács Andor ref. lelkész végezte. A temető mintegy hétnyolcz mértföld­re fekszik Goffhoz. Ide nem csak a- zok kisérték ki akiket a kirendelt hét kocsi kiszállított, hanem sokan gya­log tették meg az utat a temetőig és vissza. A kellemetlen idő daczára oly szép számmal voltak jelen, mely dicséretére válik az ottani magya­roknak. EGYHÁZMEGYEI KITÜNTETÉS. A leechburgi magyar református egyház híveit szép kitüntetés érte az e hó 12_13 án Indiana, Pa-ban tartott egyházmegyei gyűlésen Az egyház múlt évi j elentését példa gya­nánt állította a bizottság az ameri­kai gyülekezetek elé is. Ez volt az egyetlen egyház, melynek tagsági létszáma a legkisebb az önnálló egy­házak sorában, s ez volt melynek ren­des tagjai közül egy gyári munkás az elmúlt évre 135 dollárt áldozott s a rendes tagok részéről a legkissebb adomány összege 7 dollár volt. Lel­készét az egyház az elmúlt évben már maga fizette: temploma, isko­lája és parochiális lakása mint össz- vagyon meghaladja a 35,000 dollárt. A lelkészikar és világi küldöttekből álló egyházmegyei gyűlés az egyház képviseletében megjelent Kovács An dor lelkészt és Palczer István eldert Rev. G. M. Ryall indítványára fe­lállással üdvözölte és a kitüntetést jegyzőkönyvbe foglalni elrendelte. A belmissziói bizottság ajánlatára Ko­vács Andorné tiszteletes asszonyt a magyar nők egyházi munkájának ve­zetésére, a lelkész család legidősebb fiát Kovács Bálintot vallásos iratok terjesztésére kinevezte. Kimondotta továbbá az egyházmegyei gyűlés, hogy a jövő évben, mely a leech­burgi magyar ref. egyház jubileumi éve lesz, őszi nagy gyűlését a leech­burgi magyarok szép templomában ta rtja meg. (Mi is gratulálunk a de­rék lelkésznek az évek hosszú során át híven végzett munka hivatalos e- lismeréséhez és a jó hírnevű gyüle­kezet példás előmeneteléhez! EAST ST. LOUIS, ILL. Lelkész: Nt. Kardos József St. Louisi ref. templomban a hús­véti ünnepi istentisztelet mint hir­detve volt tartatott meg — bár gyüle kezetiink régi tagjai legnagyobb rész ben megjelentek a keresztyénség e legszebb és legnagyobb jelentőségű ünnepén, — de többen nem jelentek meg, kiket viszszatartott a csaknem téli hideg idő. Az urasztali kenyeret és bort Paukovics Gyuláné, Kocsis Szidónia hittestvérünk adományozta, úgyszintén a szószéket virággal éke­sítette. Az ünnepe offera 54.43 cent volt. Temetés. Március 26-án halt meg influenzából számlázott betegségben rövid szenvedés után gyülekezetünk régi tagja, a beretői (Zemplén megye) születésű Moszkál Anna, Ta­tár Jánosné 26 éves korában. Férje Tatár János és két kis gyermeke An­na és János, valamint itt és az óha­zában kiterjedt számú rokonsága gyászolják. A temetési szertartást Kardos József ref. lelkész teljesítette Zeigleren, 111., úgy a halottas háznál mint a temetőbe számos résztvevő jelenlétében. Kérelem. A Ref. Egyház elöljáró­sága mint minden évben, úgy ez esz­tendőben is, az egyház anyagi támo­gatására kéri fel a híveket, azokat, kik e nagy kiterjedésű területen egye dűl magyar egyház fenállásának gondját szivükön viselik — kérve, hogy ez évben a templom külső része javítása, festése és melléképület épí­tése, valamint fenntartási költségei­nek fedezésére szives adományaikkal hozzájáruljanak. E célból úgy a lel­kész, mint az egyház egyik elöljárója felkeresi a híveket és felveszi a mega jánlott adományokat. Tisztelettel: Az Egyházi Elöljáró­ság. FIGYELEM------------FIGYELEM Ebben a hónapban 50 centet taka­ríthat meg, ha előfizetését azonnal beküldi/ Máj. 1-től fogva a lap előfizetési díjjá 2.00. — Apapirdrágaság és a munkabérek roppant emelkedése tet­ték elkeiülhetlenné a lap előfizetési dijjának csekély emelését. Adjon be azonnal az Amerikai Ma­gyar Református Egyesületbe!—Ma még megteheti, — Holnap talán már késő lenne! — írjon felvilágosításért a központi titkárhoz, Stev. Molnár *68 Plymuth star. TOLEDO. Ü. JAKAB ISTVÁN és fia Temetés rendezők 8923 Buckeye Rd. CLEVELAND, O. Telephone: Prin. 24/ Barfield 8314. STEINMETZ Temetésrendező és balzsamozó Saját Kápolna. 8708 — 10 Lorain Are. Cleveland, O. DR. W. E. SMITH Figyelem Betegek; — Ne halogassa beteg­ségét, mert az nem alszik, hanem folyton végzi pusztító munkáját. Jöjjön hozzám, ki 19 éri orvosi tapasztalattal rendelkezem. Nálam megértő és joszivü kezelésre szá­míthat. Beszélünk magyarul. — Kéri a magyarság pártfogását; — Dr. W. E. Smith, rendelő orvos. 1786 E. 28th ST. LORAIN, O. HARLAN F. ONG Fog orvos. 1316 7th A ve. Beaverfalls, Pa. Bell Phone 613 J. Hivatalos órák 8-6 ig Hétfőn, Szersán és Szombaton nyits a este 9-ig- Vasárnap zárva. MENEELY BELLC0. TROY, N.Y. AMD I9C BROADWAY,N.Y.CITY BELLS CENTRAL BANK LORAIN, O. Szemben a kórházzal. 4% kamatot fizetünk. Moeller Nagy Orgonái. 2800 templom részére készült már gyárunkban orgona. — Készítményeink a legtökéletesebb orgonák. Minden or­gona, teljes egészében a mi gyárunk­ban készül, teljes jótállás mellett. — Ezer háromszáz városban van szolgá­lati állomásunk, hol embereink minden javitást elvégeznek. — írjon árjegyzékért, költségvetésért és mintaraj zokért. M. P. MOELLER orgonagyáros— HAGERSTOWN. MD.

Next

/
Oldalképek
Tartalom