Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-04-24 / 17. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11 Az éhező hazai árvák segítésére. A TESTVÉR SZERETET SZÉP PÉLDÁI. A Reformátusok Lapja által meg­kezdett hazai segítő alapnak össze­ge felül van a NÉGY SZÁZ DOLLÁ­RON. Lapunknak minden olvasója küld­jön be valamennyi adományt a ne­mes czélra,— az édes Magyar Hazá­ban szenvedő, éhező, nyomorgó ked­ves magyar gyermekek megmenté­sére. Az adakozók teljes névsorát meg­küldjük a magyarországi mind az 5 református püspökhöz, — hogy a ha­zai reformátusság lássa és otthon a templomokban a szószókekből is ki­hirdethessék az Urnák szolgái, hogy az Amerikába szakadt magyar ref. hittestvérek nem maradtak érzéket­lenek és szívtelenek, a mikor tőlünk az ország miniszterelnöke segélyt kért az Ur J. Kr. nevében az ártat­lan gyermekek életének megmenté­sére!----♦---­A Reformátusok Lapja nem áll meg, mig legalább is EZER DOL­LÁRT nem szed össze az irgalmas­ság oltárára/ A szeretetnek abban az áldott szent munkájában, melyet Magyarország miniszterelnökétől kapott távirati megkeresés alapján az Amerikai Ma­gyar Reformátusok Lapja is megin­dított, — mind többen és többen vesz nek részt lapunk olvasói, és termé­szetesen első sorban a homesteadi és vid. ref. egyház buzgó hívei köz- zül. Husvét sz. ünnepe alkalmával sok jo szív nyillott meg gyülekezetünk­ben a segítő és könyörülő szeretet gyakorlására. Még többen azonban nem lévén elkészülve az e czélra való adakozásra, — csupán ígéretet tet­tek, hogy elszánt adományaikat rö­vid időn belől behozzák a parochiára. Gyűjtési alapunk összege a 6 hét alatt igy is 400.30 centre emelkedett. A múlt vasárnap óta következő hit- buzgo és jo lelkű egyének tették le adományaikat a testvér szeretet és életmentő czélra. 5—5 dollárjával adtak. Koos Lajos és neje McKeesport, Pa. Kovács Károly és csal. Török József és csal, Ifj. Lengyel István fő­Gondnok és csal, — Tóth Mihály és neje Pittsb. 3—3 dollárjával: — Pap Miklós és neje, Somogyi György és neje, Fa­zekas Ferencz Universal, Pa. 2—2 dollárjával: Özv. Bállá György- né Pittsburg, és Bardoczy Áron, 1—1 dollárjával:_Kovács András, Rozgonyi János Géczy Dánielné, Szűcs István, Séga Mihály, Bado Ká­roly, Bado Jusztika, Kun Bertalan Szanyi József Rankin, — Román Lajos és csal, Homestead, Pataky Sándor Bridgeport, Conn. Ezen a héten adakoztak; — Tóth Mihály és neje Pittsb, — Román La­jos és Pataky Sándor, — összesen;— hét dollárt. A Ref. Lap Ápr. 17-iki sz. ban kimu­tatva 393.30 E heti gyűjtésünk összege 7.00 Kezelésünk alatti összeg 400.30 Mennyire örvendenénk, ha jószivü hittestvéreink körében akadnának többen olyan tettre kész egyének a kik megindulván az árvák és szenve­dők siralmas sorsán, felkeresnék ba­rátaikat és ismerőseiket a hazai ín­ségben levők számára való adakozás irányában! Van é áldottabb és jutalmazóbb munka, mint az irgalmas Samaritá- nus példájának követése? — Hiszen maga ídvezitőnk buzdít bennünket arra, hogy menjünk el és mi is ha­sonlatosképen cselekedjünk! — S ha már a nyomorba jutotottak- kal általában jót kell tennünk, meny­ivel elengedhetlenebb kötelesség­ünk megszánnunk a magukkal tehe­tetlen kicsinyeket, az éhező, ruhát­lan ártatlanokat, a kiknek atyjok ta­lán a csatatéren a Haza határainak védelmében hunyt el, vagy a kiknek anyja nem képes megszerezni az éle­tet fenntartó táplálékot és a hideg ellen védő ruházatot! ? Oh hány ilyen szenvedő gyermek nyújtja ki felénk, amerikai magyarok felé, az ő kicsiny karjait! — Ezeknek a részét mi ná­lunk tette le a jó Isten/ — Ha mi eze­kről elfeledkeznénk, rosszabbak len­nénk a pogányoknál. Lássuk meg azért tengerentúl szenvedő véreink kiálltó nyomorúság át és ne késsünk átnyújtani feléjük a mi adományt tartalmazó kezeinket. Ne feledjük mit mondott édes Id- vezitőnk; — ha eggyel eggyel az Én kicsinyjeimmel jót tesztek annyi mintha Én velem tennétek azt a jót.” MEGHATALMAZÁS. Tiszt. Basso Béláné missionárins- nő egyházias buzgó érzülettel vállal­kozott arra, hogy East-Chicagoban és környékén a mi szép egyházi la­punkat terjeszsze. — Mi köszönettel fogadjuk az ő szives és jóindulatú tevékenykedését ez irányban és re­méljük, hogy az ő nemes fáradozá­sait teljes siker fogja koronázni. — Kérjük az east-chicagoi és környéki összes hittestvéreket, — fogadják Tiszt. Basso Béláné testvérünket szí­vesen és segítsék őtet fáradságos munkájában. A KIADÓHIVATAL I Császár Gyula Házak, Telkek, Üzletek Vétele, Eladása és Elcserélése. Ingatlanokra kölcsön szerzés. Cleveland a legnagyobb magyar város az Egyesült AH=^vi<»tban. irt » legtöbb magyar háztulajdonos. Legyen ön jg egy, Nézze a házak, telkek értékének óriási emelkedését — s látni fogja mit jelent a befektetett tőke. Tiz évi házbére elegendő arra, hogy egy házat kifi­zethessél'. Miért teszi ki magá^ az ide-oda hurcolkodás kelle- jjjj metlenségeinek. BIRTOK ÁTÍRATÁS. . a legpontosabban, feleló’sség mellett történik. Különösen nagy súlyt fektetek arra, hogy vevőimnek könnyű feltételeket biz­tosítsak. Tizenöt esztendei működésem alatt számtalan honfi­társamnak adtam el telket, házat, üzletet s ők az én legjobb ajánlóim. CSÁSZÁR GYULA Real Estate. Közjegyző. Tűzbiztosítás. Saját házában. 10209 BUCKEYE RD. CLEVELAND,O. Tele: Ohio State. £*nncetor. 2563 -W: Bell, Garfield 4362-J yWigiSriiUgUölJp!MF[5^pjfrPJpUrdMf3fidffl

Next

/
Oldalképek
Tartalom