Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-06-14 / 24. szám
12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA sál és jóindulattal tudják mérlegelni egy ily lap összzeállitásának és megjelentetésének az adott körülmények közötti munkáját. A Főt. missioiha- toságok egy hat tagból álló tanácsadó bizottságot neveztek ki, illetve kértek föl arra, hogy osztakozzanak a szerkesztő vállaira tett munka elvégzésében. — Hisszük, — hogy ez érdemes lelkésztársak szives örömmel teszik meg mindazt a mi tőlük telik, — a lap színvonalának megtartására. Most már Ezután Jók Lesznek az Amerikai Képzettségű Papok is! — A mióta a szerencsétlen csati, mozgalom két pártra szakította az amerikai magyar reformátusságot és megakasztotta egyházi életünk természetes fejlődését, — sőt ellenségekké tette az egyugyanazon hit és haza gyermekeit, — sokszor olvastuk a csatlakozottak egyházi lapjaiban, naptáraiban és kiadványaiban azt a megkülönböztetést czélzó és fölényes kijelentést, hogy a csati egyházak azért is különbek, mint a nem csati, egyházak, mivel amannak papjai mind otthonról képzett és tehát hivatásos lelkészek, mig a nem csati, gyülekezetek kénytelenek több esetben megelégedni amerikai képzettségű papokkal. Ez a kijelentés ugyan soha sem volt teljesen igaz,— mert hiszen a csati, akczio megindításának legkezdetén maga Gróf Dé- genfeld Jozr-f conventi elnök nyilatkoztatta ki, — hogy a hazai egyház kész befogadni és elismerni az amerikai képzettségű lelkészeket is az e- setben, ha ezek rá tudják venni gyülekezeteiket arra, hogy velük együtt jöjjenek át a Convent fennhatósága alá, és továbbá az imént említett fölényes nyilatkozatnak az a szépséghibája is meg molt mindenkor hogy a csati papok egyike másika maga is prezsb. theológián neveltette az ő fiait. — dehát most már még teljesebb lett a front változtatás. — Ugyanis a csatlakozott ref. lapban olvassuk a bloomfieldi ref. theologia ajánlatával kapcsolatban a következő sorokat; — “A mi gyermekeink között is vannak olyanok, kiknek lelkűk fogékony a leíkészd pálya iránt. És nagy bűn volna, ha ezen gyermekek, a jövendő lelkészei elől el volna zárva az ut, hogy önmagukat kifejleszthessék és a jövőnek vezérei lehessenek.— (Hát nem maguk a csati, papok követték el ezt a bűnt, mikor hirdették utón útfélen, hogy amerikai theologiákon kitanult lelkészeket nem engednek templomaik kathedráiba és nem engednek megválasztatni a csati, egyházakba? Szerk.) . íme igy fest a valóságban az a következetesség és elv és hithüség, mellyel a csati, papok a nyilvánosság előtt tetszelegnek. Idáig maszlagnak nevezték a prezsb. és ref. főiskolákban a magyar diákoknak tanított tudományt. és most ők maguk kívánják ezzel táplálhatni a gondjaikra bízott híveket! óh szent következetesség! Oh szent következetesség! Tisztujjitás. — .Az Amerikai Magyar Segélyzö Szövetségnél e héten olvasták össze a beérkezett szavazatokat. Az ered mény szerint a pénztárosi állásra kapott Koletár József 755, Szőllősy Mór 269 szavazatot; tiustee lett egyhangúlag Cigiár József; felügyelő biz. jegyző Feldman Jenő egyhangúlag ; felügyelő bizottsági tagok: Péntek József (Homestead, Pa.), nagy Károly (Philadelphia, Pa.). Barna János (New York); póttagok: Molnár István (Elizabeth, N. J. és Mes- sa Béla (Boston, Mass.) Kérelem és Ajánlás. Mérty Géza ur, a philadelphiai ref. ' gyháznak buzgó pénztárnoka, egyházuk megsegítése érdekében fárasz tó körútra kelt. Ezen megbízatásra! kapcsolatban elvállalta lapunk képviseletét is, és mindazon pléze- ken, a hol megfordul, — előfizetőket is igyekszik nyerni az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának. Idáig nem is remélt nagyszerű siker koronázta az ő szives és buzgó fáradozásait. úgy hogy a legnagyobb elismeréssel kell adóznom e derék kérfiu- nak, ki igaz lelkesedéssel terjeszti lapunkat és annak nagyszámú uj e- iőfizetőket valamint több rendbeli u rdetést szerzett. Legyen szabad kérnünk a Nt. lelkész urakat és a gyülekezetek elöljáróit, minden rendű rangú tagjait, hogy abban nemes munkában, melynek elősegítése czéljából oly fárasztó útra kelt a mi derék hittestvérünk. — Mérey Géza ur, — ötét minden lehető módón és formában továbbra is segíteni szíveskedjenek. Harsányi Sándor ev. ref. lelkész, szerkesztő Pártolja magyar a magyart! — Mindég örvendenünk kell annak, ha honfitársaink egyikét vagy másikát bármi téren is boldogulni, gyarapodni és előre menni látjuk. — De sőt nemcsak örvendenünk kell az ilyen esetnek, hanem tőlönk telhe- tőleg pártolnunk és segítenünk is kötelességünk a mi saját fajunkbeli testvéreinket. Homesteadon is van egy törekvő derék magyar testvérünk, Németh István atyánkfia, kinek a Heizel str. 544 sz. házban van jól menő borbélyüzlete. Mint értesülünk ez üzletben fog dolgozni nemsokára Dobos András derék egyháztanácsosunk is, lapunk homesteadi ügybuzgó képviselője. Reméljük a homesteadi magyarság szives jóindulattal keresi fel ezután a Német István féle borbélyüzletet, hol bizonyára jobban kiszolgálnak egy magyai' embert, mint akármely áj- ris, vagy pólyák borbélyüzletben. Regdon Lajos homesteadi derék honfitársunk a West 8-ik utczának forgalmas szögletén nyitott vagy másfel év óta folyton növekvő üzlettel rendelkező Garageot, azaz automobil és gépjavító műhelyet. És a ki egyszer oda bemegy,— azonnal meglátja. hogy mily lelkiismeretes mun- ká végez e derék honfitársunk a- ránylag nagyon méltányos árban. — Végül Sziller Péter Pittsburgi cementmunka készítőt is magyar testvéreink páitfogásába. ajánljuk. Legyen jelszavunk;— pártolja magyar a magyart! . .MOELLER orgonagyárja már több mint két ezer hétszáz templom részére készített orgonákat. Az ő gy-ártmányai a legelső rendű minőségűek minden tekintetben. Minden egyes orgona az illető templom méreteihez és a szolgálati szükséghez képest van előállítva. A gyár minden egyes orgonáért teljes jótállást válla!. Felvilágosítással és mintarajzokkal, költségvetéssel szívesen szolgál: M. P MÖLLER, Orgonagyar HAGERSTOWN, MD. ***********************************************************