Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-05-10 / 19. szám

2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA If j. Tóth János és Czakoezy Imre vil. képviselők. So. Norvalk, Conn, a nagy távolság miatt nem kül­dött képviselőket. A főt. Missiohatoság és az egyház- kerület képviseletében jelen van Főt. Dr. D. A. Sonders missioi kerületi püspök. Mint vendégek Nt. Kalassay Sándor pittsburgi, és' Nt. Melegh Gyula mckeesporti lelkészek, és a homesteadi gyülekezet tagjai közzül töb­ben. A múlt évi j. könyv hitelesítése után az egyh. tör­vények által előirt szabályzat szerint legelsőkben is az uj tisztikart választották meg. E. m. elnök lett Nt. Horváth Sámuel loraini lelkész, jegyző Nt. Bakay Ár pád akroni lelkész pénztárnok Nt. Kovács Endre day- toni lelkész. — A végrehajtó biz. tagjai Nt. «Porzsolt Ernő és Nt. Harsányi Sándor lelkészek. Ezután a gyűlés elé kerülő ügyek előzetes megtár­gyalására a következő bizottságok lettek kiktildve. — Pénztári biz:— Nt. Kovács E. Pinke János és Máár Imre, 1st. tiszt, rendező biz. : — Nt. Bakay Ä. és Máthé János, Pittsb. Synod biz.: — Főt. Dr. Souders és Kövér Sándor, Missio-iigyi biz.:—Nt. Ujlaky J. és ifj. Tóth János, Vegyes beadv. kát intéző Biz.; — Nt. Porzsolt E és Nt. Harsányi Sándor. A bizottságok kinevezése után az egyházközségi jelentések olvastattak fel. Ezeknek kapcsán véglegesen elintéztetett a dillonvalei egyház ügye is, mely gyüle­kezet további fenntartása tagjainak szétszóródása, va­lamint alkalmatlan földrajzi fekvésénél fogva czéltalan és lehetetlen is lévén, — az e. m. megerősíti ama koráb­bi határozatát, hogy amissioi központ Martynsferrybe helyeztessék át. Az uj köregyház hivatalos szervezését és Nt. Ujlaky János lelkész urnák beiktatását az e. m. elnök a Főt. Missióhatosággal egyetértőleg elvégzi a közel jövőben. — — A gyűlés nagy érdeklődéssel hallgatta meg ezután főt. Dr. Souders ur lelkesítő beszédét, mely bölcs és helyes útmutatást nyújtott arra nézve, hogy miképen kelljen eljárnunk egyházi közügyeink intézésénél, hogy határozataink az egyházi törvényeknek és egyet, egy­házi érdekeknek mindenben megfeleljenek. Az atyai beszéd után a közgyűlés elhatározta, hogy a főt. püspök urat az e. m. nevében és részéről 100 dollár jubileumi ajándékban részesíti, a mely ajándékot aztán nagyon kedves és formailag is, tartalmilag is hatásos beszéd kíséretében Kövér Sándor johnstoni gondnok és dele­gátus adott át a parochián tartott köz ebéd alkalmával a Superintendems urnák, — ki mélyen meghatva kö­szönte meg az e. m. gyülekezeteinek ajándékát és figyel mes megemlékezését. A délelőtti gyűlésen még elhatá­rozták, hogy a Federal Council of Churches of Christ név alatt ismert Prot, egyházi testületet megkérik arra, hogy forduljon ez a testület Memorandummal a párisi béke conferencziához a magyarországi és különösen Erdély-i üldözött, és veszélyben forgo protestántismus megmentése érdekében. A vonatkozó beadványt az e. m. — elnök és Dr. Souders püspök személyesen adják át az épen másnap, Clevelandban ülésező Federal Coun- cilnak. (Mint értesülünk a Council kedvezően fogadta az egyh. m. megkeresését s azt érdemileg el is intézte már! Szerk.) Ezzel kapcsolatban olvastatott a Nt. Har­sányi László newyorki ref. lelkész hasonló tartalmú sür­gönye is, mely a Councilhoz küldött kérvénnyel elinté­zését nyert. Ezután barátságos közebédre mentek át a parochiára az egyházmegyei gyűlésen résztvett delegátusok és vendégek. A homesteadi gyülekezet nőtagjai pompás ebéddel szolgáltak a kifáradt delegátusok üditésére. E- béd után a kinevezett bizottságok tartottak gyűlést. . Azután folytatódott a közgyűlés. Nt. Bakay Árpád pénztárnok felolvasta jelentését, melyből kitűnt az az örvendetes, vagy legalább is megnyugtató helyzet, hogy e. m.-énk pénztára a múlt évben eleget tudott tenni a felsőbbhatosági kivetéseknek és minden vele szemben támasztott követelményeknek. Az évi bevétel 1185.95 c, a kiadás 732.14 c. lévén, maradvány a pénztárban 453.81 cent. Az e. m. elhatározta, hogy a főt. püspök ur jubi­leumi emlékajándékához minden egyes gyülekezet 12.00 extra adománnyal járuljon, hogy igy az e. m.-i pénztár állománya ne csonkuljon. Ezen special kivetés pünkös­dig fizetendő be. Az e. m.-i pénztárnok számadásai hely- benhagyattak és a felmentvény megadatott.—A vegyes beadványokat intéző bizottság előadója Nt. Porzsolt Ernő jelenti, hogy a Nt. Boros Jenő garyi lelkész által beadott “Tegyünk” czimü felhívásinak tárgyalása és érdemleges elintézése az e. m. i gyűlés hatáskörén kí­vül esvén, határozza el a közgyűlés, hogy az amerikai magyarság egységesítését és a béke eszközlését czélzó mozgalmat vezesse és intézze egyházi főhatóságunk és a magyarországi Convent, mint egyedül illetékes tes­tületek. Egyházmegyénk maga részéről mindent szíve­sen megtesz a kezdeményezés sikerének előmozdításá­ra és biztosítására! Ezen javaslattal, mely el is fogad­tatott, egyházmegyénk csak következetes volt önmagá­hoz és ahoz az elvi állásponthoz, melyet a csatlakozási akczio kezdeténél elfoglalt és azóta is változatlan meg­győződéssel fenntartott, — hogy nevezetesen az ilyen egyetemes érdekű nagy ügyekben az egyházi legfőbb hatóságok vannak hivatva az irányítást megadni úgy a lelkészek, mint a gyülekezetek részére. Ez volt a helyes határozat már az 1904-ben Johnstownban tar­tott egyetemes nagy ref. gyűlésen is. Sajnos azonban a Convent és annak kiküldött képviselője egyszerűen félretette ezt a bölcs határozatot, és e helyett az erő­szak és megtörni akarás vad politikáját alkalmazta a csatlakozási akczio keresztülvitelében. Az eredmény:— a magyarországi egyet. ref. egyház főhatóságának dis- creditálása és az akczio csődje! Szerk.) A Stewardship bizottságba a gyűlés Nt. Harsányi Sándor, Nt. Bakay Ä. lelkészeket és Pinke Jánost jelöl­te ki. Az e. m. rerákényszeritett 200.00-os Hornyák-féle váltó adósság kifizetésének ügye ismét kisértett a gyű­lésen. Különös dolog, hogy mig minden más egyébb té­ren és alkalommal szívesen mellőzik egyházmegyénket a csati, párton levő lelkészek és ezeknek szervezete, — azonban mikor pénzről van szó, akkor folytonos zakla tásokkal járulnak egyházmegyénk elébe. így történt most is, illetve már több esztendő óta e váltó adósság­gal, melyet vagy 10 esztendővel ezelőtt vettek volt fel az akkori egyh. megyének nevében. Bár nyilvánvaló sokunk előtt ezen követelés egyházmegyénkre való át­hárításának jogtalansága, — mégis hogy vége legyen már egyszer ezen odiozus ügynek, — az e. m. elvállalta az esedékes és még ki nem fizetett összegnek két évi részletben történendő kifizetését. Az e. m. pártfogása

Next

/
Oldalképek
Tartalom