Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-14 / 50. szám

2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A szeretet ünnepére. Karácsony közeledik. Szent emlékezés ideje. Keresztyén országokban megkülönböztetett idő még a nem ke­resztyének között is. Hatása alól nem menekülhet sen­ki. Heteken át készülünk hozzá. Egyesek, családok, egyesületek szerető gonddal sürögnek-forognak, hogy megörvendeztessék azokat, a kik hozzájuk tartoznak, mert a SZERETET ünnepe ez! Nincs időszak, a mely­ben annyiszor hangzanék fel kegyes ének, mint a Ka­rácsonyt előkészítő napokban. A szív önkéntelenül ger- jedez; sokszorosan érzi az Isten jóságát, szeretetét. Szokatlanul mozgalmas az élet. A tűzhelytől messzeélő családtagok úgy érzik, hogy ezen az ünnepen nekik is a családban kell lenniök. Utrakelnek messze földről s ragyogó szemekkel, beszédes ajakkal sokszorozzák a családok örömét és egymás iránt való szeretet. Ugyan miért lett ily egyedül álló ünneppé Kará csony? Ki felelhetne szebben és bölcsebben e kérdésre, mint a szeretet apostola, János, a mikor ezt mondja: “Ebből tetszett meg az Istennek hozzánk való szerel­me, hogy amaz ő egyetlenegyszülött fiát elbocsátotta Isten e világra, hogy éljünk ő általa. Ebben vagyon a szeretet, nem hogy mi szerettük volna az Istent, ha­nem hogy ő szeretett minket és elbocsátotta az ő fiát, hogy lenne engesztelő áldozat a mi bűneinkért. . . Sze- relmesim, ha az Isten minket igy szeretett, nekünk is egymást szeretnünk kell. Igen, a szeretet Istene maga gondoskodott Meg­váltóról, a ki az elesett emberiséget fölemelje, a tudat­lanság és a bűn rabságából kiszabadítsa, s elvezérelje az Istennel való boldog egyességre, az örök életre. Tet­te pedig ezt nem azért, mintha mi szerettük volna az Istent, hanem, hogy ő szeretett minket; ő, ki a bűnös halálának nem örül. Ez a végetlen isteni szeretet s az erre való hálás emlékezés tette ily egyedül álló ünneppé, az isteni és emberbaráti szeretet ünnepévé Karácsonyt. Megértet­tük, hogy “ha az Isten minket igy szeretett, nekünk is egymást szeretnünk ikell; de szeretnünk kell viszont az Istent is. Vajha a ma milliók ajkáról-égbe szálló imádságok szereznék meg a krisztusi szeretetet a világnak! Azt a szeretetet, a mely abban találja legfőbb boldogságát, ha kedvében járhat a menynyei Atyának. Azt a szere­tetet, a mely nem fuvalkodik fel. nem keresi csak a maga hasznát és nem örül a hamisságnak, de örül az igazságnak és mindenekkel jót tesz. így megvalósulna már itt e földön az Isten országa, lenne békesség és jóakarat az emberekben! Sz. F. MEGJELENT. MEGJELENT. AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS UJ ZSOLTÁR. Vászonkötésben és postai küldéssel......................1.25 Aranyozott díszes kötés, postai küldéssel----1.75 Legfinomabb bőrkötés, postai küldéssel..........3.25 Megrendelhető a pénz előleges beküldésével Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjánál. 1008 Tenth ave. Homestead. Pa. Rendkívüli kedvezmény. — A kinek előfizetése lejárt, küldjön be hozzánk két dollárt, és ezen összeg fejében mi elküldjük neki a Református Uj Zsoltárt vászon­kötésben és egyben megujjitjuk az előfizetését egy egész évre. Szép olvasmányok. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának Kiadóhivatala a maga hatáskörében mindent készség­gel megtesz arra nézve, hogy református testvéreink a legszebb és legjobb magyar könyvekhez, szellemi táplálékokhoz hozzá juthassanak. — Ilyen szép olvas­mányok, jo könyveknek Ítéljük a Vasárnapi Könyvtár füzeteit, a melyek is lapunk kiadóhivatalában megren­delhetők. — Egy - egy füzet ára postai küldéssel csupán 10 cent.— Vasárnapi könyvtár. I- 2. Regék a magyar előidőből. Irta Kisfaludy S. 2. füzet­3. Hunyady Mátyás király. Irta br. Jósika Miklós. 4-6. BobiOgháza. Buzdító és oktató történet. Zschokke s után Verne*- László 3 füzet. 'adások északi sarkvidékeken. Közli Fényes Elek Átdolgozta Szívós Béla. 20 képpel. 8. Víg elbeszélések. Irta Kisfaludy Károly. 9- A legvitézebb huszár. Irta Jókai Mór. 10. A természet csudái. Irta Szívós Béla. I. füzet: öriáa és különös alakú fák, földünk változásai, csodás sziklák, lengó kövek, orkánok, viharok, hulló csil­lagok, légköri tünemények. II- 12. Boldogházi esték. Tanulságos történet a magyar nép számára. Irta Vetési László. 2 füzet. 13. Pillantások a természettudomány jövőjébe. Irta Hoitsy P. 14. A világ csudái, összeállította Szegfi Mór. 15-17. András a szolgalegény. Gotthelf J. után Borosa Mihály 3 füzet. 18. Az állatvilág csudái. I. A majmok világából. Irta Szívós B. 19- Arany János élete. Gyöngyösy László. 20. Az állatvilág csudái. II. Az emlősök, hüllők, ha­lak, rovarok világából. Irta Szívós Béla. 21. Regék. Irta Jókai Mór­22-24. Robinson Crusoe élete és kalandjai. 3 füzet. 25. Pál és Virginia, Francziából Saint-Piére után 26-27. A vékfildi lelkész. Elbeszélés angolból Gold- schmith Oliver után. 2 füzet. 28. Attila Isten ostora- Irta Pálffy Albert. 29. Elbeszélések. Irta Jósika Miklós. 30. Péru elfoglalása és az Inkák pusztulása. Irta Gaal. ( 31. Csontos Szigfrid és a Nibelungok. Irta Gaal Mózes. 32. Berni Derte az Amelungok hőse. Irta Gaal Mózes. 33-34. András a gazda, vagy mi lett a szolgalegényből. Gotthelf Jeremiás után Szívós Béla. 2 füzet. 35. Nansen utazása Grönlandon át hóczipőn. Irta Szívós Béla. 30 képpel. 36- Újabb utazások az ésaki sarkvidéken. 22 képpel. 37-39. Homokba irt mesék. Irta Nógrádi László 3 füzet. Minden megrendelés az Amerikai Magyar Refor­mátusok Lapjának Kiadóhivatalához, — 1008 Tenth Ave., Homestead, Pa. intézendő.— Amerikai Magyar Segélyzö Szövetség (Magyar Betegsegélyzö Egyletek Szövetkezete) Alakult 1892. 1418 State St- ' Bridgeport, Conn. Tagja lehet minden testileg és szellemileg ép és egész­séges 16-50 év közötti férfi és nö vallás és nemzetiségi kiilömbség nélkül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom