Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1918 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1918-11-30 / 48. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA megszentségtelenitenek bennünket! — A föld gyümölcsei igy nyilatkozhatnának: mennyire visszaélnek velünk s elfecsérelnek mértéktelenül! — Az arany és e- züst igy beszélhetnének: mennyire bálványoznak s pompa és gyönyör céljaira alkalmaznak bennünket! — S az állatok igy panaszkodnának: mennyire rosszul bánnak velünk, kínoznak és durván megölnek minket! — Az ember bűne miatt mind ennek alá van vetve az e- gész teremtett világ, de ez nem igazi állapotja. Csak ha az ember megváltatik, akkor fog az egész teremtett világ is a megdicsőülés fényében ragyogni. III. Az embernek és az egész teremtett világnak kettős vágya egy célra tör, amely nem egyéb, mint a szenvedéstől, átoktól, bűntől és haláltól való megszabadulás, mennyei megdicsőülés és az Isten országának kinyilatkoztatása. Ekkor teljesedik be, ami Ézsaiás Xl-ik részének 6—8 verseiben áll, s amit a 9-ik veres ekképpen ad vissza: Nem ártanak és nem pusztitnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Ur ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják. A megdicsőülés és örök dicsőség ez állapotával szemben e kor szenvedéseit nem lehet figyelembe venni. Mint egy á- lom, fognak azok mögöttünk maradni és mi örök örömmel örvendhetünk. Az apostol e kort az Isten fiai megjelenése korának jelöli. Ezeket most nem mindig ismerik a világban, mivel visszahúzódva élnek, s nem egyszer megvetésben részesülnek. Mit törődik a világ egy-egy imádkozó keresztyénnel avagy egy-egy ország hallgatag kegyeseivé? Alig méltatja őket figyelemre, legfeljebb résztvevő vagy megvető mosolya van számukra. Mennyire másként lessz ez, ha az Isten fiai egy megszámlálhatatlan seregben állanak, felöltözve fehér gyolcsba (Jel. XIX :8), mennyei dicsfénnyel ragyogva, akiknek hatalom adatott a pogányokon (Jel. 11:26), akik a világot meg fogják Ítélni, (I. Kor. VI :2) mint olyanok, akiket Jézus királyokká és papokká tett az ő Istene és Atyja előtt (Jel. 1:6). Csak légy nyugton te, aki csendesen tűrsz, remélsz és vársz — a megdicsőülés megjelenésének ideje reád nézve is elérkezik. Továbbá az apostol ez időt úgy jelzi, mint az Isten fia dicső szabadságnak idejét. Bűntől, fájdalomtól, szenvedéstől, betegségtől és haláltól mentesen, halhatatlan, megdiesőiilt léttel felruházva állanak, mint szabad lények, akik minden ellenséget legyőztek, egyedül Istennek lévén szolgái, akinek személyes szabadságuk teljes élvezetében szolgálnak, akit dicsőítenek és akinek tisztességet tesznek örökkön-örökké! Ez az igazi szabadság, amely nem szemfényvesztés, amivel a balgákat csalogatni lehet. Ez az a nagy, általános köztársaság, amely minden nép számára beköszönt. Itt pedig csupa szabadok találhatók, mindegyik polgár egy- egy uralkodó fejedelem, akit a Bárány vére és szelleme nemesitett meg, s aki áldott és megdiesőiilt Idvezitőnk ábrázatára változik el (II. Kor. III: 18). E megdicsőülésben pedig a most sóhajtozó egész teremtett világ is részesülni fog annyiban, hogy nem lessz elnyomva és visszaélés alá vetve, hanem dicsfényben sugározand. Akkor nyájas egyetértés, boldog összhang, szent közösség fog uralkodni. így a vágy beteljesedik és a cél megvalósul. Ámen. (D. P. u.) Székely Sándor, brownsvillei, Pa. ref. lelkész. Szűcs Pali Szerencséje. A macska okos ábrázatot vágott, épen szóba lehetett volna vele eredni, mikor Pali valahogy nesztelenül egyszer csak előtte termett. — Tudod-e Erzsi, miért jöttem? — kérdé halkan és nyakkendőj e csokrát babrálta— Sicz, te ezudar! — kiáltá Erzsiké s minden igazi ok nélkül elugrasztotta onnét a macskát, aztán, mintha haragjával nem bírva, üldözné, maga is utána iramo- dék. Ugyancsak várhatták! Nehéz volt visszacsalogatni. Elbújt a virágos kertbe, az orgona-bokrok mögé, e fehér bábos-kendőjét egészen letolta égő arczára, mikor szó- longatták. Pedig épen ezt a kendőt akarta elvinni Szűcs Pali cserébe. Nem is esett benne később nagy nehézség. Erzsi is akarta, az anyja sem bánta, mert megjavult a legény, de meg ez a Mák Gergely dolog is kapóra jött. Pali úgy indult vissza a babos-kendővel a gomblyukában, mint a legboldogabb vőlegény a világonMikor a bodoki korcsmához ért, az apró ördögök mind beszaladtak előre a korcsmaajtón. — Eh, miért ne mennék be magam is ? — gondolta Szűcs Pali. — Úgyis csak egy ilyen nap van a napok között! Bement, ivott. Az első itczétől még boldogabb lett, a többitől szilajjá vált, az utoljától veszetté. — Húzd el a nótámat, öreg Gilagó Marczi! Az ablaknál egy hamiskodó festett arezot pillantott meg épen kapóra. — Gyere be, Réki Maris, régi szeretőm- Mulassunk még egyet! Neked adom ezt a babos-kendőt. A gózni fuvarosok megint arra mentek, de most már hazafelé, kőszénnel megrakodva. — Ejnye, Pali, Pali! — kiáltott be Mák Gergely szemrehányón. — No, te ugyan szépen mentél el Gó- zonba. — Mit nékem Gózon! Bort ide még! Hogy is van a nótám? Megfizetem, itt az ára ..Kivette erszényét és kiszórta, a mi benne volt. Szétgurultak a forintok, mintha a isátán szekerének kerekei volnának. Gilagó fölszedte. A lóhere is kiesett. Réki Maris összetaposta-.. Mák Gergely uram fejét csóválta s közibevágott a lovainak: — No ’iszen Sziics Pali, jöhetsz már te hozzám kontraktust csinálni! A hajnali hűs szél kékre marta dúlt arczát, összecsapkodta gesztenyeszin haját, mire otthon az udvaron mámorából fölocsudott. Ki vezette haza, nem tudta. Zúgott vele a világ még akkor is: alig tudott a szobába menni. Bár ne tudott volna! Már akkor ott volt az ágyon kiterítve a piros jegy kendő, a mit Erzsiéknél hagyott tegnap délben. Eszmélni kezdett. Hogy lehet az itt? Visszaküldték volna? Lehetetlen, lehetetlen .-.. mert a babos kendő még akkor is itt lenne, a mit tőle hozott! Hát a négy- levelü lóhere? Jaj, csak azt ne vesztette volna el! Nincs, semmi sincs!... Ködös fejét gondolkozva hajtotta le egy székre. Hátha nem is volt ő Gózonban, hanem csak úgy álmodta az egészet?
