Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1914 (15. évfolyam, 1-51. szám)

1914-10-31 / 43. szám

2

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

43. sz. 1914. október 31.

Harcaink

az oroszokkal.

Az 1849-iki orosz betörés adataiból

A magyar nemzetnek, noha az elmnlt századok során ugyancsak bő része volt a legkülönbözőbb há- hcrukban, eddig csak egyetlenegyszer nyílt alkalma szemtől-szemben állni az oroszokkal: 1849-ben, az emlékezetes orosz betöréskor. Ekkor tanultuk először az oroszt, mint ellenfelet megismerni s én nek a kellemetlen ismeretségnek tanulsága az volt, bogy a magyar katona kvalitása messze fölötte áll az orosz katonáén.

Az orosz katonaság sem a hadvezetésben, sem az emberanyagban, sem a hadi erényekben nem versenyezhetett akkor sem a mieinkkel és egyedüli — de igaz, hogy abszolút — fölénye az óráisi számbeli túlsúlynak volt tulajdonítható, amellyel a nemzet nem tudhatott megküzdeni. Ez biztosította 1849-ben az orosz invázió sikerét, de az erkölcsi diadalt mégsem ragadhatta el a magyar fegyverek elől, mert ezt akkor is, azután is, az egész müveit világ elismerte.

1849-ben az erőviszonyok a harcoló felek között a következőképp oszlottak meg: 178.000 főnyi honvédsereg, összesen 444 ágyúval állt szemközt 185.000 főnyi osztrák sereggel és ennek 868 ágyújával. amikor az orosz a mi hátrányukra beavatkozott és ellenünk támadólag lénett fel. Nagy haderőt küldött ellenünk, amelv 260 000 emberből és 812 ágyúból állott. Ez a hadsereg külön vécrpzte hadműveleteit az osztrákoktól és csak ev a körülmény adott módot a mi hadseregünkkel arra. ho"v az orosz hadviselést teliesen különállólak ismerhesse meg és uieu+eu minden osztrák beavatkozástól vivia meg egyes csatáit az oroszok kai.

Az 1849-iki honvédsereg összesen 61 ütközetet vívott az oroszokkal. Kevés kivétellel mindenütt az orosz fegyverek voltak rettentő túlsúlyban a mi fegyvereink felett és ennek dacára sikerült az oroszokat tizenegyszer megver- n. nk. Különösen jelentőségteljes volt e győzelmek közül az 1849. július 15—16-án vívott váci csata, amikor 15-én Görgey előhada megverte és kiszorította Yácról az oi ősz főerő előhadát. Másnap azonban ez a pozíció tarthatatlanná vált, mert az egész orosz főerő akcióba lépett és az 52.000 embert k:- tevő orosz hadsereg visszavonulásra kényszeritette Görgey 30.000 emberét. Ugyanaz történt 1849. augusztus 5—6-án Nagyszebennél is, ahol 5-én Kern tábornojc nagy győzelmét vett' aZ 'oroszokon, de' már 6-án menekülnie kellett, mert Lüders oly' nagy túlerővel ütött rajta.

Egyszóval vitéz honvédseregünk orosz túlerővel találkozott mindé-; niitt, hóvá csak fordult. S ennek á túlerőnek legrettenetesebb kifejezője volt az 1849. augusztus 2-án vívott debreceni csata, amikor Pas- kievits 90 ezer emberrel és 320 ágyúval támadt rá Nagy Sándor honvédtábornok 7500 emberére és 41 ágyújára. És ennek dacára a maroknyi magyar sereg pár óráig helyt tudott állani, sőt amíg ő halottakban és sebesültekben 550 embert vesztett, addig az oroszok vesztesége messze túlhaladta ezt a számot.

Maguk az oroszok is kénytelenek voltak beismerni, hogy a magyar sereg kitüriőeri verekszik. A tüzet a ma^var katona szívós bátorsággal állja és szuronytámadásai. lovasaftakjai pedig egyenesen bámulatkeltők. És az orosz hadsereg eme beismerésének volt 1849-ben a, következőién ve az, hogy a világosi fegyverletétel után Rüdiger orosz tábornok meghagyta a fogoly honvédtisztek oldalán a kardot, amelvet pedig mindig vitézül és félelmetesen forgattak az orosz hadsereg ellen.

Az oroszokkal 1849-ben vívott harcaink általában nem voltak véresek. Ez talán részben az akkori fegyverek tökéletlenségének tudható be, részben pedig ama körülménynek, hogy az oroszok mindenütt oly számbeli túlsúllyal léptek fel, hogy az ellenállás már mindjárt az első pillanatban hiábavalónak látszott. Ennek dacára azért az orosz hadsereg elég súlyos veszteségekkel távozott Magyarországról haza, mert ha nem is a magyar fegyverek, de a bet°g- séfek és különösen a kop-"a igen sok áldozatot szedett soraiktól.

Az orosz hivatalos kimúl atás az 1849-iki veszteségekről a következőkben számol be:

Elesett 543 ember, megsebesült 1760, akikből sebeiben meghalt 343. kolerában megbetegedett 20 ezer 200 ember, meghalt 7819; egyéb ouhól beteg lön 8738 s meghalt 3209 ember.

Ezt mondja az orosz hivatalos kimutatás, csakhogy ez. — épp úgy. mint valamennyi orosz hadi- jelentés, — nem egészen megbízható. Legalább is nem valószínű, hogy a 22,200 kolerabeteg közül mindössze csak 7819 halt volna meg, mert abban az időben a kolerabetegek halálozási arányszáma egészem más volt, semminthogy ez az, arány fennállhatna. Hasonlóképpen nagyon kevés a sebesültek és a harctéren elhaltak száma, holott az orosz hadsereg a váci, debreceni és nagyszebeni veszteségei jóval nagyobbak voltak, semhogy a fenti számadatok keretében elhelyezhetők lennének. így tehát orosz hivatalos kimutatás száma da tainál sokkal valószínűbbnek kell elfogadnunk Kossuth Lajos számítását, aki 25—30 ezerre becsüli a Magyarországon meghalt és eltemetett orosz harcosok számát.

És alighanem ez az utóbbi számítás lesz a való.

Az 1849-iki orosz betörésben az oroszokra még egy tanulságot von- 'hatuijk le , es ez az, hogy hogyan bánik az orosz a háborús ország lakosaival? És ez a tanulság az orosz hadseregre általában nem kedvezőtlen. Egy pár apróbb kozák-kegyetlenkedést és Losonc városának feldulását kivéve, az orosz hadsereg sehol nem viselkedett rosszindulattal a békés lakosság iránt. Sőt Losonc feldulása sem annyira az oroszok vadságának, mint inkább egy szabad-csapatunk oktalanságának tudható be, mely a Losoncot megszá’lva tartó kisszámú orosz csapatot 1849 augusztus 6-án megtámadta, a városból kiűzte és eközben több orosz katonát merőit. A támadó magyar gue- rillák rém viseltek katonai egyenruhát és igy a lá szat az volt, hogy a város lakosai támadták meg az orosz katonaságot. Ezt megbosszulandó, Grabbe orosz tábornok 30 ezer főnyi hadseregével augusztus 7-én hirtelen Losonc alatt termett és a várost katonái szabad prédájára bocsátotta. Ekkor természetesen lejátszódtak mindazok a kegyetlenkedések, amelyek egy sza had rablás keretében lejátszódhatnak. Volt fosztogatás kínzás, meg- vesszőzés és végül gyújtogatás, úgy, hogy augusztus 8 án már csak füstölgő romok jelezték Losonc városának helyét. És mindezt a mérhetetlen kárt és szenvedést egy guerilla-csapat oktalan támadásának köszönhette a szerencsétlen város. Szóval a franktirőrködés már akkor is rettenetes következményeket vont maga után. hát mé" ma amikor a szabad csauatok rnül-ödése a modern hadviseléssel elváltaién össze nem egyeztethető.

Ez az egy eset azonban mit sem von le abból a tényből, hogy az orosz katonaság egyetlen más esetben sem támadta meg, hanem mindig barátságosan viselkedett vele szemben.

Még csak egy volna hátra: a kritika az orosz hadvezérekről. De ez a kritika a történelem adatai szerint az 1849-iki orosz betörés vezetőiről épp oly rossz, mint a mai orosz hadvezérekről. Mérhetetlen gőg, elbizakodottság és felületesség jellemezte 1849-ben is az orosz vezéreket, akik hadseregük számbeli túlsúlyának tudatában csak egy hadműveletre voltak képesek: mindent legázolni. És e feladat végrehajtásánál nem volt előttük nagy semmiféle emberáldozat. Egyik ezredet a másik után vetették mindig tüzvonalba, gyakran minden stratégiai szükség nélkül és hogy hány tér ezekből az ezredekböl vissza, arra gondot sohasem vetettek. Ezenkívül is az egyik orosz tábornok intrikált a másik ellen és I. Miklós cárhoz Varsóba már-inár olyan bizalmas jelentések érkeztek 1849 nyarán, hogy az orosz hadsereg a hadvezérek tehetetlensége miatt sohasem fog a maroknyi magyar hadsereggel végezni. De hát nagynehezeri mégis csak végzett, bár I. Miklós cár a hadjárat hosszú tartama miatt annyira dühben volt, hogy vi z sza akarta hívni Paskieviis csel együtt az egész magyarországi orosz sereget. És épp akkor érkezett meg Paskievits hires jelentése, hogy Görgey letette a fegyvert és “Magyarország felséged lábai előtt fekszik.” Az orosz invázió tehát elvégezte dolgát és várja a cár dicséretét. Ez a dicséret azonban ezúttal elmaradt. Ellenben az örömhírre I. Miklós cár ajkát egy elvan kiielentés hagyta el. ami a lecrlpsujlóhb kritika volt az oro~ 2 hadvezetőségre. Nem gúnyolódás volt ez. nem szatira. hanem felismerése a valónak, tisztánlátás, mely telies emberismeretre vall.

— Milyen szerencséje van ennek a Paskievitsnek! — kiáltott fel. amikor Paskievits jelentését felolvasta.

Sióval nem stratégiai tudás, nem hadvezéri képesség — csak szerencse! És ezt nemcsak mi. a 1Q- győzöttek mondottuk hanem maga a győztes I. Miklós car is. Töhh ezek után nem kell az 1849-iki orosz hadvezetés jellemzésére.

AZ AMERIKAI MAtiYAR REFORMATES EííYESPTíET a* egyetlen olyan református szervezet, a mely au e«ÓM* orszAti reformatnaságát egy tál'orlta Kviitti ás tnKjnirál nr-retettel