Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1913-12-13 / 50. szám
Regény KÉT JrÁRT KÖZÖTT. — Történelmi regény. — Irta: Kovács Endre. (46-ik folytatás.) — Mondom, jó uram, hogy szomorú a sorsa a magyarnak, — folytatta egy lépéssel közeledve s jobb kezével ruhája alatt motoszkálva. .. — a magyarnak — ismételte hangsúllyal. Ez utolsó szónál Rákóczi arcát haragos pirosság öntötte el. Máskor oly szelíd k’k szemei most haragtól villogtak. Mint egy glóriától körülvett próféta egyenesedett ki teljes mivoltában és hatalmasan ütött összeszoritott kezévei a kis iróasztalkára — Hát igen, — mondta ingerült hangon — szomorú a magyar sorsa. Csakhogy ki ennek az oka? Hadúr kivezette őseinket Ázsia sivatagjaiból és megmutatta nekik az utat Pannónia földjére.*Ezt a földet aztán meg is szerezték sok vér árán. Ötszáz esztendeig meg is tartották dicsőségesen. De kétszáz esztendő úgy alkusznak rá éppen a saját fiai, mint a kupec a ló bőrére... Itt már szikrákat szórtak szelíd szemei s a hangja belső felindulástól reszketővé vált. Hátraszegte a fejét és úgy folytatta: — Pannónia földje árvaságra jutott. S nem elég, hogy német, tatár osztozkodnak megviselt köntösén, de belekapaszkodnak a saját fiai is. Szegény, árvaságra jutott hazám te, meg kellett érned, hogy a saját emlődön táplált sar- jadékaid is odaszegődjenek meg- rablóidhozl.. . Meg kellett érned, hogy a saját fiaid emelnek gyilkos tőrt szived oltára, a szabadság ellen... Meg kellett érned... Nem fejezhette be , mert szavai úgy latszik, nm téveszlerték el hatásukat. Az a bérenc az utolsó szavaknál kiejtette reszkető kezéből a gyilkot s a másik pilanatban maira is trédre roskadt melléje. — Kegyelem. Rákóczi! kegyelem a legnemesebb férfiútól, a megtévesztett nemtelen számára! Óh, kegyelmezz meg én nekem!... így rimánkodott a szerencsétlen a megbánás hangján, miközben fejét bűnbánóan csüggeszlet- te maga elé. Rákóczi egy pillanatig némán szemlélte szerencsétlen honfitársa kmos vergődését s nemes s ivében egyre tágasabb tért hódított a szánalom érzete. Csendes hangon kérdezte: — Ki vagy te, szerencsétlen fia elárvult hazámnak? 50. sz. December 13. AMERIKAI MAGYAR Az pedig nem mert föltekinteni, csak hosszas tusakodás után törtek fel ziháló melléből bűnbánó szávai: — Óh, ne kérdezd a nevem, jó uram. Ne firtasd ezt. Elég tudnod.- hogy akadt egy, testvéreid közül, aki vállalkozott reá, hogy a legnemesebb szivet elnémítsa. Hála a jó Istennek, hogy még elég jókor világitotta meg az elmémet. De a nevemet ne tudja meg senki a világon és ne tudd meg azt te sem. E helyett engedd meg, hogy bűneimért vezekeljek... Fühme’te fejét és fényes szerűt esdekelve szögezte Rákóczi nemes arcára, miközben előre ayujtotta a jobb karját. — Ezt, ezt, uram, vágasd le, hogy legalább ennyivel is kiengeszteljem nagy bűnömet. Innen, könyökből, uram. Nem tudnám tovább viselni ezt a kezet, amely gyilkot emelt Rákóczira. . . Rákóczit most már teljesen meggyőzték a szerencsétlen ember szavai arról, hogy lelkében igaz megbánást érez s az a szomorú, derűs mosoly, amely formás a,lkain egy percre végigvonaglott. elárulta a lelkében megnyilatko- /•' jóleső érzést, hogy íme, az igazi magyar mégsem tagadhatja ir-eg magát. Az orgyilkos mesteriég nem kenyere. —: A kívánságodat — monda Rákóczi szelid hangon, — hogy a kilétedet ne firtassam, teljesítem. De azt mégis szeretném tűdéi hogy ki vagy. kik béreltek föl és mennyire becsülték a Rákóczi életét ? A megtért kelletlen mozdulatot tett az utóbbi szavakra.s színje eltorzította különbén nyílt, becsületesnek látszó arcát, mikor rekedt hangon tagolta ki. hogy a felbére- lés csak másodrangu szerepet játszotta a vállalkozásban. — A bosszú vezetett inkább, jó inam. tette hozzá elhaló hangon. — A bosszú? — kérdezte Rákóczi csodálkozva. — Tlát én irántam bosszút tápláltál? — Minden kuruc iránt. — adta meg a rövid feleletet, mire nehéz só!-a; szakadt föl széles melléből. Rákóczinak ez az érthetetlen felvilágosítás nemhogy eloszlatta volna, de még fokozta azon való aggodalmát, hogy íme milyen eredményesen dolgozik a bécsi po- 'itika. Lassanként nemcsak k:- ölik a nemzeti érzést, de hovatovább egymást gyűlöltekké, t st- v érgyilkosokká nevelik a magyart. Ez a gondolat igen borús redöt «ra’t magas, nyílt homlokára, a melyet egy párszor végig is süni T tott remegő ujjaival. És szinte megfeledkezve a helyzetről, gondolatokba mélyedten tett; néhány tépést a nem éppen nagy szobában, megkerülve a még mindig hallgatagon térdeplő embert. — Sietnünk kell — mormogta maga elé, egyszerre megállapodva. — Azok ugyancsak nagy lépésekkel haladnak céljok felé. Aztán a karjait a mellén össz'- fenva, kiváncsiaskodó hangon kér dezte: — Hát aztán mit vétettek neked a kurucok, hogy ilyen halálra gyűlölöd őket ? A kérdezett megrogygyant térdeplő helyzetében. A fejét ismét lecsiiggesztette és igazán szánalmat keltő vergődés lett rajta úrrá. — Kelj fel! — biztatta Rákóczi szelid hangon — elég volt a ve- zeklésből. — Nem addig, jó uram, mig el nem mondom a történetemet, — makaeskodott a labanc — aztán ítélj belőle magad.... És belekezdett egy időszaknak a lefestésébe, amely ugyan nem volt ismeretlen Rákóczi előtt, de a melynek megelevenitése nem egy mély sóhajt csalt ki az ifjú föur kebeléből. Kezdte Karaffa rémuralmán, a mely maga után vonta Thököly zászlóbontását. — Hát igaz, — vallotta meg őszintén — az ősei' mindig hűséges császár-pártiak, voltak. Őt is ilyennek nevelték, de volt is ezért elég keserűségben részük azok részéről, akik a haza ősi alkotmányára hivatkozva, nem akartak jámbor udvaroncok módjára az uc]yar fénykörében sütkérezni, hanem, vagyonuk, életük kockáztatásával a nemzet jogainak védelmére állottak. Ilyen viszontagságos időkben érte ö el ifjúkorát. Ám idáig nagyobb részben olyan légkörben töltötte idejét, ahol megadatott ugyan neki a mód arra, hogy hazája. nemzete folytonos viaskodá- sának inditó okairól is tudomást szerezzen, de bűnbakul mindig azok személye volt odaállítva, a kik föl merték emelni tiltakazó szavukat az udvar részérő.l elkövetett jogtalanságok ellen. Eközben résztvett a törökök el- lejii harcban és mikor részesévé vált a zentai fényes győzelemnek, sietett haza, ősi jussaiba lépni és keblére ölelni — menyasszonyát... Itt hosszabb szünetet tartott, mert a szó csak nagy nehezen jött az aikára. Végre erőt vett magán. Ismét fölvetette fejét s most már szikrázó szemekkel, eltorzult arccal fejezte be védöbeszédét: REFORMÁTUSOK LAPJA 7 — De nemcsak ősi jószágaimat találtam szétdulva, hanem... hanem szivem boldogságát... életem napját... örökre eltűnve... mátkámat Tokaji emberei magokkal hurcolták... és... és... óh, én teremtő Istenem... mit mondjak még... Itt kiaíhat szeméből az utolsó szikra is. Fénytelen tekintetével révedezve mered egy pillanatig a lába mellett heverő tőrre, aztán halkan, mintha magához beszélne, mormogta maga elé: — Ezért esküdtem én boszut minden kuruera... Rákóczit meghatották a szeren- esétlen ember szavai s bár még pár perccel előbb, mint felbérelt orgyilkos állt előtte, most igaz szánalmat érezett iránta. Hiszen átérezte ő is annak a szei encsétlen embernek a lelki tu- sáját, bánatát, elkeseredését. Mert mi tagadás, nemcsak a német zsoldosok követték el a sanyargatott lakosságot a legoesmányalih, szóval ki nem fejezhető gazságokat, de biEOzyct "értékben megtették ezt a kurucok is saját véreikkel. Csakhogy mig amazokat tán menthette az idegen voltuk, emezek mégis meggondolhatták volna, hogy még akkor sem kellene ellenségeiket erre a térre követni, h^ — aminthogy úgy is volt — vélftik. ezek pártjára állottak. De hát. itt is érvényesült a Szent írás szava, hogy: ‘ szemet szemért, fogat fogért”, s azután nem csoda, ha a kuruc a labancot éppen olyan ellenségnek, megrontó- jának tekintette, mint akármelyik idegenből szakadt zsoldost. Mig Rákóczi elméjét ezek a gon dolatok foglalkoztatták, természeti' en néma csend honolt a kis szobában. Az a szerencsétlen ember ott gunnyasztott térdeplő helyzetében, még a sóhajtásait is ugv elnyomva, hogy inkább lehetett valami szobor-romnak, mint élőlénynek hinni összezsugorodott alakját. Végre megszólal Rákóczi csendes, szelíd hangja: —r Kelj fel, jó ember, és mnj u.ladra békével. —monda. — Én álérzem a te fájdalmas állapotodat. Tudom, hogy ellenségeim éppen azért szemeltek ki .téged orgyilkosomul. mert ismeretes volt előttük az eseted s ugv számítottak, hogy akinek szivét sebezték meg, az alig képes lemondari a bosszuállás gondolatáról. De i psz- szul számítottak. Nyomorult módon kifundált tervük hajótörést szenvedett az igaz magyar érzésen. Mert ugy-e, rajtad is bebizo-
