Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1913 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1913-12-13 / 50. szám
8. AMERIKAI MAG if AR REFORMÁTUSOK LAPJA 50. sz. December 13. nyúlt, hogy a szived nemcsak szerelmedért, de ami mindeneknél előbb való: a hazáért is megdobban, ha annak sorsáról van sízó. A megtért e szavakra nagy nehezen feltápászkodott helyzetéből s ruhája alól finom, esipkés zsebkendőt vonva elő, azzal törülgette szemeit. — Megtisztultam, — rebegte halkan — de éppen azért rne'gér- demlem a bünhödést is... megér- demlem, mert minél jobban ismerlek, nemes Rákóczi, annál fájóbb sebet üt szivemen a gondolat, hogy képes voltam vállalkozni rá, hogy én oltsam ki drága életedet... Hát büntess meg; vedd, ime, karomat, hogy ez a csonka kéz mindig emlékeztessen megtévelyedé- semre... Rákóczi megfogta az odanyuj- tott jobbot. Megszorította mind a két kezével s a teljes kiengeszte- telődés hangján mondta : — A karodra nekem nincs szükségem, jó ember, de úgy lehet, szüksége lesz rá a hazának — nem sokára. XVI. ‘ ‘ Istenért, hazáért, szabadságért!” A spanyol örökösödési háború mindjobban lekötötte a bécsi udvar figyelmét s amilyen mértékben tisztultak meg az egyes exponáltabb helyőrségek, mivel a háború szinterére kellett a csapatokat szállítani, abban a mértékben vált hangosabbá a felső megyékben az elégedetlenség, amely Rákóczi menekvésének hírére napnap után komolyabb alakot kezdett ölteni. Az 1703. év májusában végre ismét kibontották a kuruc zászlót. Az elégedetlenek fegyvert fogtak s Rákóczi nevében kihirdették a szabadságharcot, noha magának Rákóczinak ehhez alig volt vala mi köze. Mert hát ez az akció úgyszólván csak a parasztságra szorítkozott. A nemesek, polgárok távol tartották magukat a mozgalomtól. noha egyaránt féltek a kuru- coklól is. meg a labancoktól is, his;en még igen élénk emlékezetben élt a Tokaji-féle fölkelés. — Megmozdult az egész Bereg. Upo- csa. Smtmír és Mára maros. A katonák s a labanc magyarok a várakba menekültek. Mindenki kétségbe esett. A szatmári főispán, gróf Károlyi Sándor volt az egyedüli, aki nem vesztette el a fejét. Idején valónak látta beleavatkozni a dologba. Megyéje és a szomszéd megyék nemességével, egy jól szervezett csapattal a felkelők üldözésére indult s egy nagyobb csapatot a máramarosi Dolha községnél sikerült is szétvernie. Ez a dolhai-ütközet volt a kezdete a Rákóczi szabadságharcának. Az országból úgy elvitték a császári csapatokat, hogy az ösz- szes katonaság alig volt 50.000 főre tehető. A pillanat tehát, amire Rákóczi várt, elérkezett. És ezt némileg XIV. Lajos francia király is sürgette, amennyiben tekintélyes összeget küldött Bercsényinek, hogy csapatokat szereljen fel vele. Mikor a dolhai ütközet hírét vette Rákóczi, akkor már Bercsényinek 600 jól felfegyverzett lovasa volt, de arra míg mindig nem volt elég, hogy Rákóczi ilyen csekélyke sereg élén üssön be az országba. Hiszen utóvégre tán imponálni is kellene valamelyest a nép szemében... ■— Majd leszünk többen is, csak átlépjük a határt — bizonykodott Bercsényi a még némileg ingadozó Rákóczinak, aki végre most már a saját szive vágyától is sarkalva, nem kérette tovább magát, hanem élére állva a lelkes csapatnak, kivonta széles kardját hüvelyéből. — Istenért, hazáért és szabadságért ! — kiáltotta harsány hangon. — Istenért, hazáért és szabad ságért! — ismételte a kis csapat. És megindultak hazafelé. 1703 junius 14-én Rákóczi csapata, amely útközben egyre szaporodott, elérte Magyarország határát. A vereczkei szoros tövében, Klenicze lengyel faluban még egy pihenőt tartottak. És már itt tapasztalhatta Rákóczi, hogy Ber- csényi reménye nem hiú ábránd. A határon várta már Esze Tamás derék csapata. Csak kis számú ugyan, mintegy ezer lovas és gyalogos, de mindegyik szemében ott csillogott a harci vágy tüze a haza szabadságáért. Nem voltak ugyan képzett katonák s nem is voltak katonailag jól felszerelve, de Rákóczi iránt oly határtalan lelkesedéssel viseltettek, hogy szin te Messiás gyanánt üdvözölték. És amint átlépte a határt, a még mindössze 3000 főből álló kis sereg nap-nap után növekedett. A Bolhánál szétvert kurucok is elő- bujtak rejtek helyükből, Tokaj pedig az első hírre, hogy Rákóczi jön, mindent elkövetett, hogyha fáradt kurucokat illő vendégszeretetben részesítse. Aztán jöttek a derék hajdúk, a kikre nagy szükség volt, hogy a Rákóczi serege komolyabb had! készségnek is jelét adhassa. Mindjárt hatalmukba is kerítették a nagykállói várat, ahol néhány ágyú esett a győztesek zsákmányául. Most már volt a seregnek tüzérsége is; ennek a vezetését Rákóczi egy ügyes francia tisztre bizta, aki rövid időn tanúságát idta a műszaki csapatok szervezé- ' ben való jártasságának. De a nemesség, az bizony még mindig nem akart vagy nem in rt tudomást venni Rákóczi akciójáról s ez a körülmény nem kis mér ékben aggasztotta Rákóczit. — Ne csodálkozz e en, öcs'm israsztalta Bercsényi mikar lát a íju bajtársa komor arcát. — Mondom neked. — ismételt,- hogy ezen nincs mit csodálkoz ni. Tudva, hogy az utolsó kuruc fölkelések, amelyek csupa kudarccal végződtek, bizony elvet tek a kedvüket most is attól t::rJti tanak, hogy holmi parasztlázadással van dolguk. Azok pedig akik annak idején mostoha apádhoz szi tottak, igen keservesen laknltak i némettől. Most tehát óvatosabbak, de ha látják, hogy nem egyszerű lázadásról, hanem az ország komoly, a bécsi udvar által ki- kénvszeritett szabadságharcról van szó, óh, légy nyugodt, ők is leakasztják a szegről megrozsdásodott fringiájukat... Rákóczi szemében a reménység némi halvány sugara kigyult túrván bajtársának e nemes hévvel elmondott szavain, meggyőzve azonban még sem volt. — C-~aV türelem, öcsém, még egv-két siker és meglátod, hogy a' sietnek zászlaink a'á. Hiszen nem lehet az. hogy már kihalt légben a magyar szivéből ősi alkotmánya iránt való ragaszkodása, szabadságának szeretető... így vélekedett a derék Bercsényi és rövid napok eseményei igazolták is föltevését. A kuruc sereg, miután x'egv- Kállón, ugy-ahogy, barc^epes állapotba helyezte tüzérségét is. Husztra nyomult és pár napi ostrom után kezébe kerítette azt a várat, melynek falai között Rákóczi ősei oly sok derűs napot töltöttek. Nos. ez már nagy siker volt. Bercsényi nemes lelkét dagasztotta a boldog tudat, hogy iiju bajtársa előtt bebizonyíthatja nemsokára, hogy igenis, joga volt véreiről feltenni, hogy nem halt ki szivükből az ősi erény. A huszti siker után Máramaros vármegye nemessége, mint egy ember, sereglett Rákóczi zászlója alá. A példájukat követték nemsokára a szomszéd megyék nevesebb urai is, köztük az Andrássy- és Sennyei-családok ifjai. A mozgalom lassanként országos jelleget öltött. Maga Károlyi Sándor, a szatmári főispán, aki három hónappal előbb Dolháná! vérbe fojtotta a kuruc lázadást s>intén Rákóczinak esküdött hűséget. Hiszen ez nem is volt éppen í-egiepő, mert Károlyi is belátta, hogy a bácsi urak fülei minden jogos kívánság előtt siketek maidnak. És ha meghallgatják is a •érig sanyargatott magyar panasz-szavait, a bajok orvoslására semmit sem tesznek, vagy ha tesznek, akkor el lehet rá mondani: — Adtál, uram, esőt, de nincs benne köszönet! Rákóczi serege egy fél esztendő leforgása alatt meghódította Fel- 3Őmagyarországot a Dunáig. És a sereg egyre erősbödött, nemcsak számban, hanem neves, kipróbált vezérekben is. Károlyi Sándoron kivül egymás után állottak Rákóczi zászlaja alá: For- gách Sándor, Bottyán János, (a hires Vak Bottyán), Béri Balogh Ádám, Ocskay, Bezerédy, Eszter- házy Antal, Czelder Orbán és mások. A bécsi udvar természetesen erre a nem várt fordulatra szörnyen megijedt. Ennek a fele sem tréfa, — gondolta. Mit tegyen? Első sorban is a fejét vakarta, azután pedig rálépett az alkudozások terére Éppen az 1704 év első napján •zólitoíti fc1 Széchenyi Pál kalo- csa: érceket, hogy vállalja magára» a békekÖzvetités magasztos misz- sziőját. A főpap szívesen vállalkozott a reki is tets-ő föladat előmozdítására. Mindjárt január hónap első fe’ében útra kelt s nem törődve a téli utazás fáradalmaival, amenyAz elmúlt héten összes hátralékos t. előfizetőinket felszólitcltuk, ez utón is kérjük a hátralékos előfizetési összegek mielőbbi beküldését.
